2018. december 19., szerda

Kelet-nyugat, jobb és bal…

Régen jártam itt a blogom környékén, de a jelen politikai események arra ösztönöztek, hogy „tollat ragadjak”. Nem mondom, hogy nehezemre esett, már úgyis hiányzott az írás :-).

Na szóval, szépen belemerültünk itt ebbe az osztálymicsodába, és zajlik a politikai élet. Végre!

(Politika=közélet. Ezt azok kedvéért hangsúlyozom, akik itt rögtön be is csuknák az oldalt, „Én nem politizálok!” felkiáltással. Dehogynem politizálsz! (Már bocsánat a tegeződésért.) Ha így állsz hozzá, azzal passzív politikát folytatsz, azaz másokra bízod, hogy döntsenek az életedet komolyan befolyásoló dolgokról. Hm…Te tudod. De az már bajosabb, hogyha az aktuális választott (pontosabban szólva magukat megválasztó) vezetőink éppen orbitálisan pofátlan politikát folytatnak, és elb…altázzák az életünket és a gyerekeink jövőjét, a nempolitizálók pedig rájuk hagyják. Hát az… ne szólj szám… vétkesek között cinkos… Bocsi, ha ennyire szigorúan vélekedek erről, de attól még ez bizony felelősség. Zárójel bezárva.)


Egyik friss élményem indította el bennem a következő gondolatokat:

Egy vélhetőleg „hardcore jobboldali” Facebook ismerősöm (igaz, gőzöm sincs, hogyan vált azzá, mármint ismerősömmé, pláne hogy igen bátor módon álnéven firtatja mások politikai nézeteit) a minap engem hardcore baloldalinak titulált***, és csak nem hagyott nekem nyugtot, hogy mit gondolok a 2006-os eseményekről a mostani történések tükrében. A következő választ írtam neki:
"Tartok tőle, hogy nem fog tetszeni a válaszom: "Nem érdekel a téma" (Gyalog galopp). Nem szeretném az értékes időmet és energiámat arra fordítani, hogy melyik párt(oldal) csinálja rosszabbul. Egyetlen dolog érdekel: hogy MI hogyan csináljuk jobban, pártoktól függetlenül."

„Segítség, elnyomnak!” https://coub.com/view/9pyu

Gondoltam, megosztom ezt a véleményemet a Facebookon is, hogy az értelmetlen pártvitákba és a másokra mutogatásba merülő honfitársaimat leszereljem.

***Nem szívesen tolok másokat ilyen-olyan kategóriákba. Csak a vicc kedvéért írtam az ismeretlen ismerősömet jobboldalinak, annyira mulattatott, hogy hardcore baloldalinak nevezett. Hogyan is jön ahhoz, hogy eldöntse, miben hiszek?! Mindenesetre többször hangsúlyoztam már, hogy nem hiszek sem a jobb, sem a baloldalban, és amúgy magában a pártpolitikában sem. Szerintem nem túl bölcs dolog a jobb kontra bal, kelet kontra nyugat, spiritualitás kontra tudomány jellegű megosztott/megosztó gondolkodás. (Sosem értettem például, hogy miért kell nekünk letennünk a nagy esküt, hogy a térképen tőlünk keletre avagy nyugatra lakók táborába tartozunk. Mindkét égtáj felé vannak olyan értékek, amelyek nagyon is követendők, és olyan dolgok, amelyek nagyon nem. Különben is ott van még az észak és a dél :-)!)
(Eszembe jutott egy vicces Facebook csoport, akik magukat „Banánt a száránál felbontók” csoportjának nevezték magukat (vagy valami ilyesmi). A harcos csoport több pontból álló kiáltványában szögezte le, hogy tagjai miért is határolódnak el azon balga… honfitársaiktól, akik a banánt a másik feléről kezdik meghámozni… Nagyon fején találták a szöget, mindezt humorba ágyazva, ami külön érdem.)


Visszatérve az oldalakra: Ahogy nem szeretném, ha kioperálnák a jobb agyféltekémet, mert én a balra esküszöm, úgy azt sem szeretném, ha a nyugat és a kelet értékeit versenyeztetnénk, sőt azt sem, ha a szellem legyőzné az anyagot, a férfi a nőt, vagy fordítva. Csakhogy az emberek (többnyire) nem tudnak mit kezdeni a magamfajta „középutasokkal”. Ezt hamar megtapasztalhatja az, aki megpróbálja kibékíteni a két felet: Bizony egykettőre átpenderítik a másik oldalra, attól függően, hogy éppen melyik oldal harcos hívével próbál eszmét cserélni.
Szóval jelen politikai helyzetben simán megkaphatom egyidejűleg a hardcore jobbos és balos jelzőt. Hogy miért is kaptam meg mégis inkább a balt? Ennek az az egyszerű oka, hogy jelenleg a jobb oldal van uralmon, és most éppen ők cseszik el az életünket, ezért ellenük emeltem szót. Ez természetesen semmit nem von le a másik oldal, azaz az ellenzék „érdemeiből”.

Fent bemutatott polarizáció jelen korunk egyik rákfenéje. Felüti a fejét az élet összes területén, vallástól, gender témától kezdve az élet egyszerűbb kérdésköréig, lásd húsevők kontra vegák, banánt száránál bontók kontra... Nézz csak körül alaposabban… Ha egyszer észreveszed, hamar rááll majd a szemed, és remélem, igyekszel visszabillenteni a dolgot az egyensúlyi helyzetébe. Mert mondanom sem kell, hogy a polarizáció elharapózásának súlyos következményei vannak: ellenségeskedés, gyűlölködés, sőt gyilkolás és háború a „szent” meggyőződések nevében.  

Aki szeretné jobban megérteni a polarizáció jelenségét, érdemes elolvasnia James Redfield Mennyei prófécia sorozatának a negyedik kötetét (Tizenkettedik felismerés). Nagyon szemléletesen mutatja be a regényben ezt a jelenséget.

 

2017. február 28., kedd

Visszatérés

Kedves Olvasók!

Nem tűntem el, csak némileg átalakultam :-).
Miközben persze építettem a dolgokat kívül és belül...
Ami pedig az írást illeti, a napló- és blogírást most kicsit szüneteltettem, ámde helyette valóra váltottam egy régóta dédelgetett álmomat: regényt írtam.
Igazit :-)! Azaz egy regényorozatot, aminek az első könyve - reményeim szerint - hamarosan megjelenik.
Szóval ezzel (és még sok minden mással) telt az elmúlt időszak.

Hamarosan híradással leszek, addig is mindenkinek napsimogató, rügyfakasztó tavaszt kívánok!

Mónika

2015. március 2., hétfő

Tabukat döngetek… újra, újra meg újra



„A keselyű róka, a róka szöcske, a szöcske nyúl, a nyúl lány, a lány fű.
Mindnyájan együtt alkotjuk ennek a helynek az életét, egymástól megkülönböztethetetlenül összekeveredve, a tűz áramlásában, és a tűz isten –
nem Isten nagy I-vel, hanem inkább a kis i-vel írt istenek egyike.
Nem a világegyetem megteremtője, hanem ennek a helynek az éltetője.”
(Daniel Quinn: B története)


Érdekes. Az alábbi naplófeljegyzést 2014 utolsó napjaiban írtam. Talán amolyan év végi „adjunk számot viselt dolgainkról az év lezárása előtt” jellegű lelkiállapot ihletett ezekre a gondolatokra, no meg Daniel Quinn B története. Aztán elsodortak az események, teendők… és félretettem ezt az írást… Egészen a mai napig, amikor két bejegyzés is szembejött velem a Facebookon egy alternatív temetkezési eljárásról: a tojáskoporsóról. Az olaszok találták ki, de Both Gábor (Emberiség.hu) barátunktól azt is megtudtuk, hogy eredete a régmúltba nyúlik vissza. Többek között erről is ír a Vlagyimir Megre Anasztázia könyvei alapján írt kötetében, melynek az Útmutató az Élethez a Föld nevű bolygón címet adta. (Mindez azért is vicces egybeesés, mert pont most beszéltük meg Gáborral, hogy mi is forgalmazni fogjuk a könyvét, és alig várom én is, hogy elolvassam.)

Természetes koporsók...
... és a szent erdő.

Az eredeti naplófeljegyzés: 2014. december 28.

Érdekes… Előbb jutott eszembe az alább elmesélt, első hallásra bizarrnak tűnő gondolatmenet, mint ahogy a könyvben ehhez a részhez értem volna. Ehhez a részhez, amely olyan gyönyörűen írja le az élet körforgását, minden élő és élettelen összetartozását. Aki elolvassa a B által leírt látomást, és átérzi az üzenetét, egyáltalán nem fogja bizarrnak találni a gondolataimat. Sőt, felemelőnek, lelkesítőnek fogja tartani. Olyasminek, amitől jólesően és kiáradóan megborzong az ember, és ujjongva mondja magának:
Igen, nem félek többé az ismeretlentől, nem félek többé haláltól!
Hiszen nincs halál, csak örök körforgás és átalakulás. Amikor meghalunk, nem szűnünk meg létezni, csupán átadjuk a természettől kölcsönkapott éltető elemeinket valaki másnak…”

Érdekes… hogy éppen ezek a gondolatok jutottak eszembe. Egyáltalán nem tervezek a közeljövőben meghalni. Sőt, még hosszú ideig szeretném használni az anyatermészettől kölcsönkapott anyagot és energiát. De kétségtelenül alázattal tölt el ez a gondolat, és arra ösztönöz, hogy amíg ebben a testben és ezzel a személyiséggel élek, ne fecséreljem hiábavalóságokra és önzésre ezt az életet, amit ajándékba kaptam.


      Szóval egyszer csak elkezdtem morfondírozni az emberek temetkezési szokásain. Mint minden élőlényt, minket is a természet táplál és lát el energiával. Belélegezzük az oxigént, amit a zöld növények termelnek. Sőt, meg is esszük ezeket a növényeket, és megesszük azokat az állatokat is, amelyeket szintén ezek a növények táplálnak. Sőt… mivel hihetetlen mértékben benépesítettük ezt a bolygót, mindent megeszünk. A mi „civilizált kultúránk” szinte bekebelezte már az egész Földet. Az egész bolygót egyetlen hatalmas élelmiszergyárrá alakította, amelynek az a feladata, hogy minket, embereket tápláljon (no és a haszonállatainkat, természetesen azért, hogy idővel őket is megegyük). A mi civilizált kultúránk ősei feltalálták a totalitárius mezőgazdaságot. (Ezt a fogalmat Daniel Quinn Izmael c. könyvében olvastam először, l. később, ill. a szöveg végén. Mellesleg nem az első és utolsó olyan emberi lelemény, amely csapást mér az élővilágra, és saját magunkra is, de ebbe most ne menjünk bele.) A totalitárius mezőgazdaság az élelmiszergyárunk alapüzeme. Segítésével értük el ezt a hatalmas „sikert”, hogy ilyen számosan lettünk. A természet törvényeivel összhangban élő növények és állatok nemcsak egymást táplálják, de amikor elpusztulnak, a testüket felépítő anyagok visszakerülnek a körforgásba. Lebomlanak. Ettől a folyamattól olyan gazdag például egy háborítatlan erdő talaja, és buja a talajon fejlődő élővilága. Semmi sem vész kárba, csak átalakul, minden mindennel összefügg. A civilizált ember étvágya azonban határtalan. Minden elvesz, és semmit sem ad vissza…
Eddig persze nem volt nagy újdonság, amit leírtam. Minden kisiskolás tudja. De szülők és tanítók együttes erővel küldenének máglyára, ha meg merném kérdezni ezeket a jól tájékoz(tat)ott kisiskolásokat, hogy mit gondolnak a saját helyükről ebben a körforgásban. Mit gondolnak, az emberre vajon vonatkoznak-e ezek a törvényszerűségek? Mi történik az emberrel, amikor meghal? Visszakerül a földbe, hogy lebomoljon, és más élőlényeket tápláljon a teste, és ezzel visszaadja a kölcsönt? „Igen, hát persze!” – vágná rá egy pár éves gyermek. „Ó, nem dehogy! No, de ilyet. Micsoda beszéd!” – méltatlankodna a felnőtt. Az ember lelke a mennybe száll, a testét, amely szent és sérthetetlen, pedig gondosan koporsóba zárva (nehogy hozzáférjenek holmi gusztustalan lebontó férgek) szentelt földbe temetjük a temetőben. Nem ám akárhová temetjük, csakis a temetőbe! Nem ám mindenhová, szerteszét, hadd nőjön a sírunkon virág, fa, bokor! Persze, előbb utóbb lebomlik az a koporsó is, de azért hadd várjanak csak azok a randa férgek. A temető is eltűnik pár száz év alatt, ha hagyjuk, és jó esetben virul majd a helyén a természet. Ez még a jobbik eset. Azonban drága a koporsó, és kevés a hely a temetőkben. Az ember pedig oly leleményes. A modern technológiának és persze a piaci viszonyoknak megfelelően ezért megoldjuk a dolgot. Szépen, sterilen, ahogy szoktuk, eltűntetve a nyomokat, és „ezt nektek, férgek!”. Így azután még csak a földbe sem kerül a koporsóba zárt test. Ehelyett elhamvasztjuk. Elégetjük. Így kicsi urnába zárva végképp megóvjuk attól, hogy azok a fránya férgek megsértsék szent porainkat. (Ha azok a fránya férgek megsértődnének, már megszűnt volna az élővilág, és nézhetnénk a kopár bolygót… végül is egész jó úton vagyunk ebben az irányban, nemde?) És az a rengeteg értékes emberi anyag – biomassza – kárba vész! (Gondoljunk bele, hogy amióta ezt a remek technikát alkalmazzuk, hány és hány millió embert hamvasztottunk így el.) Durván hangzik, mi? Bár tartok tőle, hogy nem abban az értelemben, ahogy én gondolom durvának. Én ugyanis azt gondolom durvának, hogy nem adjuk meg a természetnek legalább ezt az alázatot, hogy visszaadjuk, amit kaptunk, hogy más élőlényeknek is jusson belőle. Mellesleg saját magunknak sem jut így, szóval ez is öngól, mint számos egyéb furfangos találmányunk. (Lásd a haldokló, „vegyszerrel lélegeztető gépen tartott” termőföldeket). Persze az ember mindent eltűntet, szemétre dob, elás, a vizekbe ömleszt, vagy éppen eléget, ami az útjában van, ami zavarja a számára üdvös világrendet. Háztartási és vegyi szemetet, lehullott faleveleket, konyhai hulladékot… a saját ürülékét… Na, most már aztán tényleg elég. Fúúj!!!… Mi lenne, ha az összes állat így tenne ez utóbbival például? Beszennyezné az összes élő vizet, és tönkretenné az összes talajt a trágya hiányában.
A mi civilizált kultúránk embere mindent elvesz, és semmit sem ad vissza. Ha nem akarok szigorú lenni, akkor az önzés helyett inkább rövidlátásnak nevezem ezt a hozzáállást. Van elég bajunk anélkül is, hogy ilyesmin jártatnánk a fejünket!” Nemdebár? „Ki a csudát érdekel egyáltalán ez az egész körforgás-maszlag?!” A mai életforma valóban annyira hermetikusan elzár ennek a megtapasztalásától, hogy nem is csoda a teljes vakság és közöny. DE a törvény nem ismerete nem mentesít a betartása és a be nem tartásának következményei alól, ugye? 

Az élet és a halál körforgása

Hát ezek a fura gondolataim támadtak a halál utáni sorsunkkal kapcsolatban. Először nem is kritikaként fogalmazódott meg bennem a dolog, ahogy az előbb leírtam a dolgokat. Csupán valahogy eszembe jutott, hogy mit szeretnék, mi legyen velem a halálom után. És elképzeltem magamat, ahogy odatemetnek a kedvenc dombtetőmre, az almafa alá, ahol néha megpihenek és lenézek az alant elterülő tájra. A lelkem szabadon szárnyalhat, ki tudja hová, és ki tudja, milyen kalandok várnak rá azután, hogy elvált ideiglenes porhüvelyétől. A testem azonban odatartozik abba a földbe, és ott szeretném leróni a hálámat, mert az a föld táplált engem is. Olyan vigasztaló gondolat volt… Kár, hogy azonnal felébredt bennem a kétség, hogy ezt a jelenlegi törvények nem fogják engedni. És olyan dühös lettem, de olyan! Hogy hogyan jön bárki ahhoz, hogy rendelkezzen az életem és a halálom felett? Mert ugye, koporsóról (minek kivágni azokat a fákat, hogy még halálomban is tovább sarcoljam a természetet?), hamvasztásról az én esetemben szó sem lehet. Az ugyanolyan káros dolog, mint lehúzni a szart (bocs, de hát mit finomkodjunk itt) a WC-n, vagy elégetni a lehullott faleveleket, ágakat. Az ürülékkérdést mi már megoldottuk. A területünkön alomszéket használunk. Éppen néhány hete bontottuk ki az első „szarkupacot”, ami két éve érlelődik. Olyan gyönyörű komposzt lett belőle, hogy olyat még nem láttam, finom, porhanyós, földszagú. Aki látja, el sem hiszi, hogy büdös kakából keletkezett. (Végül is a legillatosabb virág is a rothadó földből kel életre, nem igaz? De hát kinek is jutna eszébe ilyen badarságokon gondolkodni. Az olyan gusztustalan…) No, de visszatérve a halál utáni helyzetre, én határozottan kijelentem, hogy a halálom után
 „BIOMASSZA akarok lenni!”
          Bizarr jelmondat, de a lényeget kifejezi nem? Komolyan mondom, ha valaki tudja, mi a módja annak, hogy szabadon rendelkezhessem a saját testemről a halálom után, kérem, szóljon. (Bár jelenleg már semmiről nem rendelkezhetünk szabadon, az életünkről sem, hát még a halálunkról…) De az idő nekünk dolgozik, és „Minél jobban összeszorítják az öklüket a hatalmon lévők, annál többen csúsznak ki az ujjaik közül”. Idéztem Leia hercegnőt a Csillagok háborújából :-).

Érdekes… hogy hogyan is jutottak eszembe ezek a gondolatok. Érdekes, de cseppet sem véletlen. Hiszen nemcsak Daniel Quinn munkásságán formálódik a szemléletem az utóbbi időben. Legalább annyira ide tartozik számos más jeles ember is, azok a gondolkodók (és cselekvők!), akik megváltoztatják illetve változásra serkentik a világot. „Nem új programokkal és a régi szemléletükkel. Hanem új szemlélettel, programok nélkül.” (Bár engem is kétségekkel tölt el, hogy mit is kezdjek magammal ezekben a forrongó időkben, és keresem a kapaszkodókat, mégis sajnálom az igaz(?!) hitükbe és hatalmukba kapaszkodó vallási és pártvezetőket, illetve a híveiket (bármelyik oldalon is álljanak), ahogy próbálják toldozni-foltozni ezt a túlhaladott és hiteltelen rendszert. Gyártják a „jobbnál jobb” programokat, és még mindig azzal ámítják magukat, hogy ez eredményre fog vezetni anélkül, hogy alapvetően ne változtatnának a gondolkodásmódjukon.)
         Országh József vízönellátó rendszere, permakultúra, azaz a természet törvényszerűségeire alapozó, és azokat betartó tervezési és gazdálkodási rendszer, és még hosszan sorolhatnám mindazokat a témaköröket, amelyek átitatják az új szemléletmódomat. Esővíz-hasznosítás, alomszék, mulcsozás, komposztálás, a vizek, a föld és a biomassza védelme… hiszen ezekről írok szüntelenül több mint 4 éve, amióta ezt a blogot elkezdtem… A minap pedig a szokásos év végi „rendrakás” során kezembe vettem újra a B történetét. Én úgy használom ezt a könyvet, mint mások a Bibliát. Újra és újra el kell olvasnom, hogy erőt merítsek belőle, hogy ne lankadjon az éberségem, és ne csússzak vissza „A NAGY FELEJTÉS”-be. Újra és újra el kell olvasnom, hogy emlékezzek. És újra és újra megdöbbenek az emberi faj mindent elsöprő erejű elszaporodásának nagyságrendjén. Szemléltetés gyanánt összegzem Quinn számításait: Az emberi faj lélekszáma tízezer évvel ezelőtt kezdett ebbe az exponenciális növekedésbe. Ekkor indult szó szerint hódító útjára a totalitárius mezőgazdaság. Összehasonlításképpen: amíg a tízezer évvel ezelőtti időpontig tizenkilencezer év kellett az akkori populáció megkétszereződéshez, addig ezt követően már csak háromezer évre volt szükség az újabb megduplázódáshoz. Azóta pedig ez az ütem oly mértékben gyorsult, hogy a legutolsó megkétszereződéshez már csak 37 év kellett! Ekkor, azaz 1997-ben a Föld lakossága elérte a 6 milliárdot. Most, azaz 2014-ben 7,2 milliárd ember él a Földön, ebből évente 10 millió ember hal éhen, egymilliárd éhezik, 2 milliárd pedig nem jut tiszta, friss ivóvízhez!
            Valahogyan a B történetének újraolvasása kezdetén kapcsolódtak össze a fejemben ezek a témák: A természet körforgása, hogy minden mindennel összekapcsolódik, hogy minden mindent táplál, hogy nem halunk meg, csak átalakulunk, és egy új életformában születünk újjá (ez esetben a testünk elemeire gondolok, nem a lélek vándorlására, az egy másik téma), hogy itt ez a hatalmas embertömeg, amely táplálékból van, és táplálnia kellene másokat (minden más fajt is, nemcsak saját magát, bár még ez utóbbit sem tudja rendesen megoldani)… és hogy végül is az ember, mint annyi más esetben (l. az emlegetett totalitárius mezőgazdaság) most is szeretne kibújni a természet törvényei alól: Azaz a halála után, köszöni szépen, DE nem akar biomassza lenni!
           
Visszatérve a totalitárius mezőgazdaságra, az Elvevőkre és a Meghagyókra. Hadd mutassak be pár alapgondolatot Izmael provokatív, ám szemtelenül logikus („hogy ez nem jutott eddig az eszembe!” jellegű) üzenetéből arról, hogy hol és hogyan is rontottuk el a dolgokat, illetve hogy hogyan tartjuk fenn bámulatos módon ezt az (ön)pusztító rendszert. Szóval mintegy tízezer évvel ezelőtt a Közel-Keleten indult hódító útjára az új és minden eddiginél hatékonyabb gazdálkodási forma, a totalitárius gazdálkodás. A napjainkban végéhez közeledő mélyrepülés elindításához azonban szükséges volt még egy új találmányra, amely nélkülözhetetlen alapja az Elvevő rendszernek. És pediglen arra az ötletre, amelyre addig nem volt példa az emberiség 3 millió éves történetében: arra az ötletre, hogy zárjuk el a táplálékot, azaz csak az férhessen hozzá, aki dolgozik és fizet érte. Innentől fogva a (katonai, gazdasági, politikai és egyházi) hatalmat megkaparintók folyamatosan függésben tartották a társadalom többi részét... és így van ez mind a mai napig. Az új életmód térhódításával kapcsolatban azonban hamar kiderült, hogy itt valami nagyon el lett baltázva. A „sikerrel” párhuzamosan addig nem ismert jelenségek ütötték fel a fejüket és harapóztak el világszerte: társadalmi osztályok és osztályharc, folyamatos, kiterjedt háborúk, korrupció, bűnözés, tömeges nyomor, éhínségek, járványok, drogproblémák, tömeges elmebaj és sorolhatnám. Itt valami nagyon nem stimmel. Amikor ez kezdett világossá válni, hogy, hogy nem, létrejöttek a jelenleg uralkodó világvallások (Keleten és Nyugaton egyformán), és hihetetlenül fontos szerepük lett ennek a rendszernek a stabilizálásában. Egyrészt mert megmagyarázták, hogy miért történik és miért elkerülhetetlen mindez. Azért, mert az ember „sajnos” már csak ilyen rossz, hiszen eredendően bűnös. Ugyanakkor az az életforma, amit az ember választott, magától értetődő, hiszen az „Isten azért teremtette az embert a világra (a saját képére formálva?!), hogy meghódítsa és uralja azt”. Másrészt ezek a „modern” vallások mindjárt a megnyugtatást is tálcán kínálták. Meghozták számunkra a megváltást, az üdvözülést és az ígéretet arra, hogy evilági szenvedéseinkért jutalom jár a mennyek országában (már aki megváltja az oda vezető utat). Magyarázat, felmentés és vigasz: 3 in 1! Igen sikeres termék, ahogy a mellékelt ábra mutatja. (Tudom, most kivertem a biztosítékot, ha eddig nem tettem volna. DE ez jó jel, mert éppen itt az ideje kicserélni az izzókat újfajtákra…) Még mielőtt félreértés esnék, ahogy Quinn is leírja, a fentiek nem az összes kultúrára vonatkoznak, csak a mi úgynevezett civilizált kultúránkra. Mi vagyunk az Elvevők, akik majdnem teljesen kiirtottuk vagy beolvasztottuk az összes többi Meghagyó kultúrát ezen a Földön.

A Meghagyó kultúrák vallása cseppet sem ilyen. Az ő elgondolásuk szerint, ami az animista vallások közös szemlélete: „A világ szent hely és szent folyamat, és mi (emberek) a részesei vagyunk, nem jobban és nem kevésbé, mint bármely más élőlény, a legegyszerűbb életformától a legbonyolultabbig.” A világ nem az emberért teremtetett, és főleg nem azért, hogy az ember uralma alá hajtsa. Ebben a szent kapcsolatrendszerben mindennek és mindenkinek megvan a maga helye, senki nem rossz vagy jó, senki sem eredendően bűnös és nem szorul megváltásra.


Lehet, hogy sokan már réges-régen kiakadtak, és abbahagyták az olvasást, lehet, hogy sokan unják már, nem kíváncsiak ezekre az adatokra és eszmefuttatásokra. „Hagyjál már minket békén ezekkel a negatív a gondolatokkal!” Különben is karácsony van, az év legszebb ünnepe, a szeretet jegyében! Kíváncsi vagyok, kinek jutna eszébe az ünnep és a karácsony, ha éppen egy süllyedő hajón lenne. Pedig a hajónk süllyed. Éppen ezért ébresztő, még életben vagyunk, még nem késő!
Szóval én mégis úgy érzem, hogy éppen a szeretet ünnepe késztet arra, hogy megosszam veletek ezeket a gondolatokat „újra, újra meg újra”. Mert én szeretnék emlékezni! Én valóban azt kívánom nektek és magunknak, hogy Ti is emlékezzetek, hogy lehessen a jövőben nekünk és a gyerekeinknek és unokáinknak is sok-sok szép ünnepe. Hogy 2015-ben valóban Boldog Új Évünk legyen! Ahogy most állnak a dolgok, egy szimpla ünnepi jókívánságot kevésnek érzek. Azok csak a megszokott, üres jókívánságok. Menekülés, struccpolitika. Boldog karácsonyt és sikeres további süllyedést! Ha őszinték lennénk, akár ezt is mondhatnánk egymásnak.
De inkább elmondtam Izmael meséjét, amiben volt jó is, rossz is, de legalább őszinte mese volt.

Te mit gondolsz? Szólíthatlak B-nek?

**********
Totalitárius mezőgazdaság vs. korlátolt vetélkedés törvénye:

A természetben a korlátolt vetélkedés törvénye működik, ami lehetővé teszi a fajokban gazdag, változatos élővilág fennmaradását:
1)   Vetélkedhetsz képességeid legjava szerint, de nem üldözheted a vetélytársaidat,
2)   nem semmisítheted meg a táplálékukat, illetve
3)   nem tagadhatod meg, hogy táplálékhoz jussanak.

Az Elvevő kultúra által gyakorolt totalitárius mezőgazdaság mindhárom törvényt áthágja, a táplálékára veszélyesnek tartott fajokra célzottan vadászik (nem azért, hogy megegye őket), azokat írtja, elpusztítja, akár a faj teljes kipusztulásáig, számos módszerrel, pl. a táplálékuk megsemmisítésével vagy a táplálékhoz jutás megakadályozásával.


Jómagam teszem hozzá totalitárius mezőgazdaság fogalmának a magyarázatához, hogy a mi Elvevő kultúránkban az ember nemcsak minden egyéb fajjal szemben nem tartja be a természet alaptörvényét, hanem saját fajtársaival szemben sem. Ahogy írtam a táplálék elzárásával kapcsolatban, a (politikai, gazdasági, katonai…) hatalmon lévők nem engedik szabadon táplálékhoz jutni a társadalom többi részét. Ezzel arra kényszerítve emberek millióit, hogy fenntartsák ezt a rendszert, amelyben az emberek szó szerint halálra dolgozzák magukat azért, hogy hozzájuthassanak az alapszükségleteikhez: élelem, lakás stb.

Van egy jó meg egy rossz hírem: MI TARTJUK FENN EZT A RENDSZERT! Mi vagyunk azok, akiknek már természetessé vált, hogy ez már csak így van. Sőt fel is háborodnánk, ha nem így lenne: „Aki nem dolgozik, ne is egyék!” – szól a bölcs közmondás. Ez ám a kollektív agymosás. Pedig nem volt ám ez mindig így… Mondta valaki, hogy agyon kell magunkat dolgozni, hogy meg tudjunk élni?! Vajon honnan ered ez a téveszme?! És valójában mi is az, amiért ma az emberek agyondolgozzák magukat?! ... No, ez már egy másik történet.

2014. december 12., péntek

Képzeld el…


„Nyisd ki bátran a képzeleted titkos ládáját.
Az egyik bátorsága biztatást ad a másiknak is.”
(Paulo Coelho)

Képzeld el, hogy minden áldott reggel szabadon ébredsz. Nem csörög az óra hajnalban, mesterségesen megszakítva édesded álmodat. Nem kell munkába rohannod otthonról, miközben bekaptál valamit, veszekedtél egy sort a gyerekkel, hogy miért utolsó pillanatban szól, hogy ma úszócuccot kell vinni az óvodába. Képzeld el, hogy nem is jár „óvodába” az a gyerkőc, hiszen Te magad jobban meg tudod „óvni”… Képzeld el, hogy minden áldott reggel besurran mellétek az ágyba, és együtt keltek fel elkészíteni a reggelit, de előtte még elmeséltétek egymásnak, ki mit álmodott. Van idő kicsit összebújni, nyújtózkodni, felébredni…

Képzeld el, hogy reggeli után kimentek a veteményesbe kertészkedni egy kicsit… felfedezitek, kibújt-e tegnap óta egy-egy újabb növényke, vagy hízott-e valamicskét az idei első tököcske. Kiengeditek a szárnyasjószágot a gyümölcsösbe, hadd csemegézzenek kedvükre a fák alatt. Macskajancsi és Morzsakutya lelkesen csatlakozik a reggeli sétához...

Szivárvány Falu életérzés

Képzeld el, hogy minden áldott nap együtt vagy a családoddal. Nem csak pár rohanós órát esténként, miután hazasodródtatok a (tömeg)közlekedés arctalan tömegében, és végre mind megérkeztetek munkahelyről, iskolából. Képzeld el, hogy van időtök beszélgetni anélkül, hogy az aznap történt vagy a másnap rátok váró stressz kötné le a figyelmeteket. Hiszen együtt, egymás közelében vagytok egész nap, bár ki-ki végzi a maga napi teendőit… Amikor itt az étkezés ideje, összeharangozod a munkájukba / játékukba temetkezett társaidat, és együtt elkészítitek az ételt… Mi is legyen az ebéd? Kiszaladsz a kertbe, akad ott bőven friss, egészséges, vegyszermentes, szeretettel termelt főznivaló. Hosszú és szabad életükért hálás tyúkjaid bizonyára friss tojással is megajándékoztak. De az erdő is kínálja számodra portékáit, anélkül, hogy magad kellene megtermelned... ha kedved szottyan, kirándulsz egyet és gyűjtesz pár illatos gombát, vitamindús gyümölcsöt…

Képzeld el, hogy magad osztod be az idődet. Persze nem telhet semmittevéssel a napod, ha szeretnél gondoskodni magadról és a családodról. De ez olyan munka, aminek értelme van, amivel a saját és családod jövőjét építed. Sőt, az önellátásod biztosítása mellett időt szánhatsz olyan célok megvalósítására is, amelyek egy szélesebb kör számára is hasznosak, nemcsak a szűk családod számára…

Képzeld el, hogy elkezdhetsz olyasmikkel foglalkozni, amikre mindig is vágytál. Mindenkinek vannak álmai és mindenkinek van tehetsége valamihez, legtöbbször nem is egy dologhoz. Nincs boldogabb ember annál, mint aki abból (vagy azáltal) él, amit szeret csinálni, és amit az életfeladatának érez. Képzeld el, hogy minden nap kiélheted mindazt a kreativitást, jóleső kétkezi vagy szellemi alkotómunka iránti vágyat, amit jelenlegi munkahelyeden félre kell, hogy tegyél. Vagy többé-kevésbé kiélhetsz ugyan, de mások szabályai szerint, mások vállalkozását és nyereségét gyarapítva, miközben te csak minimálbért vagy alig többet kapsz. Esetleg a magad ura vagy, és jól keresel, de ennek nagy az ára: lassan saját vállalkozásod és a pénzkeresés rabjává válsz, miközben családod csak egy „zombit” lát belőled. „Nem baj, legyen meg mindenünk most, majd pihenek a nyugdíjban” – nyugtatod magadat. Ha lesz egyáltalán nyugdíjad és/vagy le nem terít addig valami betegség…

Képzeld el, hogy megteheted, hogy a nap bármely szakában kikapcsolódj. Talán, mert a munka, amivel éppen foglalatoskodsz, maga a tökéletes meditáció… gondozod a növényeket, metszed a fáidat, díszíted a házad falát, varrod a függönyt az ablakra, gyalulod a deszkát a kerti asztalhoz… Vagy, ha elfáradtál, sétálsz egyet a „birtokodon”, legyen az egy városi park, vagy kicsiny házad kertje, udvara, de ha bevállalós vagy, valósi birtok az erdőszélén… a dombtetőről belátni az egész környéket…

Képzelj el bármit…!

Képzeld el… képzelj el bármit, amit jólesik elképzelni, hogy milyennel látnád az életedet…

„Ugyan már, mindez illúzió! Rózsaszín álom! Ideje, hogy felébredj!” – súgja egy hang a fejedben, vagy intenek óva a „szeretteid, barátaid, jóakaróid”, ha esetleg mesélnél nekik a vágyaidról. Én meg amondó vagyok, hogy ők alszanak, és próbálnak Téged is elaltatni! Amondó vagyok, hogy ők álmodnak „álomtalan” vagy rémálmokkal teli álmot. És az általuk látott álmokban annyira hisznek, hogy meg is teremtik azokat maguk köré. Ha nem vagy résen, téged is beszippant ez az „(rém)álom”…

Mondd, nincs igazam?

Az elmúlt években, amióta szakítottunk addigi megszokott életünkkel, és járatlan utakra léptünk, ezek a víziók hajtanak. Nem könnyű követni ezeket az álmokat, a „való világ” minduntalan fel akar ébreszteni bennünk szelídebb vagy gorombább módszerekkel. Mégis haladunk előre, hol gyorsabban, hol csak vánszorogva, sokszor meg-megállva. De „Shambala” ott vár ránk a távolban (vagy talán nem is olyan távol, csak nem merünk eléggé hinni benne)?

Sok nehézséggel jár az út, amin járunk, pláne, ha az ember hátrányos helyzetből, a semmiből, vagy éppen a mínuszból kezdi, ahogy mi tettük. Maga a célért folytatott munka valóban nem rózsaszín ködben lebegés. Mégis, azért mertem leírni a fenti sorokat, mert abból az életérzésből, amit közvetít, nap mint nap nem is egyet megélünk. Bár alig van szabadidőnk és rengeteg a munkánk, magunk találjuk ki, hogy mit csinálunk, és magunk osztjuk be az időnket. Mindig van időnk egy kellemes és bőséges reggelire, ami alatt ráhangolódunk a napi feladatokra. Sokat vagyunk együtt, bár ki-ki teszi a maga dolgát. És szeretjük is, amit csinálunk, kreatív és hasznos, nemcsak nekünk, de mások számára is. A szupervályog építés igazi szellemi és kétkezi alkotómunka, a tapasztás és a mozaikrakás felér egy figyelemösszpontosító (meditációs) gyakorlattal. Ugyanígy a kertészkedés is. De szeretjük a tanítást, az előadástartást is… És bizony előfordul, hogy az ebédfőzéshez kiszaladunk a szomszédos erdőbe egy kis friss őzlábgombáért. Ha úgy tartja kedve, Pintyőke cicánk is velünk tart a sétára. Ha éppen nem egér után jár a kölykeinek. A nap végén pedig, ha csak tehetjük, és nem felejtjük el a munka hevében, 7 órakor, amikor felénk hozza a szél a tarjáni református templom különleges harangjátékát, jelezvén, hogy ideje letenni a munkát, körbejárunk a „birtokunkon”, szemrevételezzük a természet változását, felsétálunk a telek tetejére, igen-igen, a dombtetőről belátni az egész környéket…

Kilátás Szivárvány Faluból
            
            Még sok munka van hátra, hogy a környezetünket kissé komfortosabbá tegyünk, a kert kialítása, az építés is időigényes. Nem minden megy gombnyomásra, nem kaptuk készen a lakáskulcsot a luxus lakóparkba. A sok munka és a szembejövő akadályok közepette azonban fontos tudatosítani ezeket a pillanatokat. Ha elveszik a lendület, bosszús leszek, vagy legyűr a fáradtság, körülnézek a tájon, és azt mondom magamban: „Végül is, igazán nem panaszkodhatok, arany életünk van!” Igen, ez az a szabadság, amiért érdemes küzdeni.

Az elmúlt néhány hétben, amióta behajtott minket a szobába a zordabb időjárás, tervezgetjük a jövő évi célokat, feladatokat. Arra jutottunk, hogy az eddigi szupervályogos-szivárványfalus munkánk egy fontos állomásaként végre megengedjük magunknak azt a víziót, hogy jövőre felépül az első „igazi” kupolás-boltozatos szupervályog lakóház. Szeretnénk, ha az érdeklődőknek meg tudnánk mutatni kézzelfogható módon (láthatóan, tapinthatóan, hallhatóan, szagolhatóan…), hogy milyen érzés egy „igazi” szupervályog otthonban lenni. Hiszen építettünk már ezt-azt, kisebb mintaépítményeket, az interneten is nézegetjük vágyódva a számtalan szépséges zsákvályogos házikót. Itthon azonban még nem volt lehetőségünk egy nagyobb épületet megépíteni.


 Itt van hát az idő. Elképzeltük, megtervezzük, és megépítjük a Szivárvány Ökoházat. Önerőből azonban nem fog menni, csak ha segítenek mindazok, akiknek tetszik ez a dolog és szeretnék elősegíteni, hogy az általunk kitaposott úton járva a jövőben mások is megépíthessék a maguk álomházikóját, és megteremtsék az általuk elképzelt életet.

A Szivárvány Ökoház Projektről részletesen:
http://szivarvanyhaz.szupervalyog.com/


És akit érdekel, hogyan lehet olyan célokat találni és kitűzni, amelyek örömet okoznak a számukra, és hasznosak mások számára is, ajánlom figyelmébe egy korábbi blogbejegyzésemet: Szivárvány Falu… avagy a számodra megfelelő cél (http://szupervalyog.blogspot.hu/2012/02/szivarvany-falu-avagy-szamodra.html)