2012. február 11., szombat

Szivárvány Falu… avagy a Számodra Megfelelő Cél

“Megkaphatsz bármit, ha eléggé akarod. Csak olyan túláradó lelkesedéssel kell akarnod, amely kitör a tested fogságából és eggyé válik a mindenséget teremtő erőkkel.” (Sheila Graham)

Legutóbb a szemléletváltás fontosságát fejtegettem, amely nélkül szerintem kétséges valódi változást elérni. Mielőtt eljutnék a konkrétumokig, azaz hogy ennek szellemében milyen célok felé is kanyarodik tovább a szupervályog-történet, kikívánkozik belőlem, hogy írjak a másik fontos mozgatórugóról is, amely a valódi változáshoz, a kiteljesedéshez, mondjuk így, az élet értelmének** megtaláláshoz szükséges. Ez pedig az, hogy tudjuk, hová is tartunk, azaz legyenek értelmes céljaink. Ez az a motiváció, amelyet az idézet olyan szemléletesen leír.
(** Az élet értelmének fontosságáról egy megdöbbentő információ az írás alján.)

A túláradó lelkesedés…! Hogy jön mindez a szupervályog-történethez?

Az a bizonyos szemléletváltás, amelyen a világ ezekben az években keresztülmegy, és amit jómagam pár hete úgy élek meg, mint aki rálép arra a bizonyos láthatatlan hídra („leap of faith”), a következő felismeréseket hozta számomra. Tanulságos lehet másoknak is, akik nem találják a helyüket, nem tudják merre menjenek, elinduljanak-e egyáltalán, vagy maradjanak ott, ahol vannak. Ezért is osztom meg ehelyütt.

Két évvel ezelőtt, amikor a nagy váltásra készültem az életemben, amelynek része volt, hogy az addigi szakmámtól kissé eltávolodtam, komoly vákuumot tapasztaltam meg az életemben. Mindig az a fajta voltam, akit belülről hajtott valamiféle (akkor még nem tudatos) mozgatóerő, hogy többet kezdjek az életemmel, mint pusztán a szokásos forgatókönyv (szakma, egzisztencia, család…). Mivel volt egy hivatásom, amit nagyon szerettem, és ami rengeteg lehetőséget kínált az ilyetén kibontakozásra, mindig tele voltam célokkal, és az ezek megvalósításához szükséges feladatokkal. Nem kellett ezen túlzottan törnöm a fejemet, 20-30-40 év kitöltésére elegendő „projektötlet” volt a tarsolyomban. Haladtam is velük szépen sorban. Amikor aztán váltottam, azaz eljöttem a munkahelyemről, életemben először szembesültem azzal, hogy céljaim ugyan most is vannak, de megváltozott a keret, azaz más területre kell az ötleteimet átzsilipelnem. Át kell értékelnem, fogalmaznom a céljaimat. Az nem volt kérdés, hogy célokra szükségem van. 
Hogy, hogy nem („véletlenül”), éppen ebben az életszakaszban indultam el azon az úton, amely során eredendő spirituális hozzáállásom tudatosodni kezdett bennem, és az ezzel együtt járó belső fejlődésem is új irányokat vett. Fogtam magam, és munka ide vagy oda (akkor még állásban voltam), elmentem egy kilenc napos avatár tréningre. (A tréninggel kapcsolatos élményeim jóval túlmutatnak ezen a blogon, egy másik, nagyobb lélegzetű írásban kezdtem megírni ezeket a tapasztalataimat. Itt most csak a célok tekintetében érintem a tréninget.)
Sok más önismereti és személyiségfejlődést célzó módszerhez, és a szakmámban általam használt technikákhoz hasonlóan itt az azzal indítottunk, hogy hol is tartunk most, és hová is megyünk. Ez lehetőséget adott arra, hogy tudatosan számba vegyem az én személyes céljaimat is. Az avatár úgy hívja ezeket, hogy a Számodra Megfelelő Cél. Mint mondtam, azon szerencsések közé tartozom, akik ezeket a dolgokat már belülről is érezték, hogy cél és cél között bizony komoly különbségek vannak. Mégis nagyra értékeltem, hogy a tréningen ilyen jól használható módszert kaptunk arra, hogy hogyan is értékeljük a céljainkat, és válasszuk ki a számunkra igazán inspirálót!
Íme az értékelés szempontjai (Forrás: Harry Palmer - Felemelkedés. Eszközök a tudat felfedezéséhez):

  1. A cél felkelti figyelmedet és érdeklődésedet. Ha rágondolsz, újra erővel töltődsz fel.
  2. A cél követése valami értékeset teremt a számodra.
  3. A cél mások számára legalább akkora előnyökkel jár, mint számodra.
  4. A cél lehetőséget kínál a személyes fejlődésre (nagyobb hozzáértés, tudás vagy felelősség stb.)
  5. A cél összhangban van egy szélesebb csoport céljaival, illetve az emberiség még szélesebb körű céljaival.
  6. A cél teret ad a személyes kreativitásnak, és valamilyen mértékű önállóságnak.
  7. A cél lehetőséget biztosít a személyes elismerésre, és arra, hogy bizonyos mértékben kivívd vele mások csodálatát.
Ha az ember csak úgy „tudatlanul” nekilát alkalmazni a spirituális eszközöket (l. Vonzás törvénye és társai), anélkül, hogy ilyen szempontból is értékelné a céljait, hát… azt hiszem, valahol a lényeg veszik el, és valószínűleg nem is fog működni a dolog. (Nagy a felelőssége azoknak, akik ilyen tanításokat továbbadnak, véleményem szerint.) Én ezt egyszerűen úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy az univerzum azokat támogatja, akiknek a céljai érdemesek a támogatásra! Mert többről szólnak, mint a személyes ego kielégítése. Ahogy a fenti lista mondja: ”A cél mások számára legalább akkora előnyökkel jár, mint számodra.” illetve ”A cél összhangban van egy szélesebb csoport céljaival, illetve az emberiség még szélesebb körű céljaival”.
Ez persze nem arról szól, hogy ennél szerényebb céloknak nem lenne értelme, vagy azokat nem lehetne elérni. A különbség leginkább az, hogy a csak saját magunkról szóló célok eléréséhez valószínűleg erőből, több verejtékkel jutunk, és kérdés az is, hogy megéri-e, azaz mennyire leszünk boldogok a végeredménnyel…

Mindjárt legutóbbi témám – a pénz – kínálkozik az egyik legkézenfekvőbb példának. A pénz önmagában nem cél. A pénz eszköz valaminek az eléréséhez. (Sőt, ne feledjük, hogy csak egy a sokféle lehetséges eszköz közül.) „Legyen sok pénzem!” adjuk le a rendelést az univerzumnak, megspékelve a kérést különböző spirituális technikákkal a hatékonyabb eredmény érdekében. Mit is kezdjen ezzel az univerzum?! „Ez az emberfia itt sok pénzt kér tőlem. No, de mire kell az neki? Audira? Nagyobb házra? Világkörüli útra? Hogy elvégezzen egy tanfolyamot? Milyen tanfolyamot? Hogy megtanuljon valamit, amivel saját magának örömet szerezhet, vagy hogy megtanuljon valamit, amivel azután értéket teremthet? Hogy alapítson egy alternatív iskolát, vagy egy gyógyító központot”? Az univerzum helyében Te melyiket támogatnád inkább?

Nem véletlenek a példák. Én is szépen összeírtam a tréningen a céljaimat. Boldog család, nagyobb otthon, spanyol- és salsatudásom tökéletesítése, dél-amerikai körút, sikeres tréningek (mármint amiket én tartok), egy alternatív iskola, vagy szellemi központ alapítása, ahol értelmes dolgokat tanítunk, ahol a gyerekek és a felnőttek fejlődhetnek, igazi életkészségeket sajátíthatnak el stb.
A fenti értékelő lista alapján aztán szépen letisztult a dolog, összerendeződött a kép. Persze, nagyobb lakás bizony elkelne, jó dolog a salsa, imádom a spanyolt, és sorolhatnám, de kiről, miről is szólnak ezek? Mi is itt a valódi cél, és mi az eszköz? Mi az, ami eltölt azzal a túláradó lelkesedéssel, amelyben személyesen is kibontakozhatok és másoknak is jót teszek vele? Ugye, nem kérdés, hogy melyik az! Ráadásul még egy zseniális folyománya van az ilyen cél választásának, ami nem is látszik elsőre. Az ember esetleg elszomorodna, hogy oda a spanyol, bye-bye Dél-Amerika, vagy a kívánatos tanfolyam. Nem! Ha van egy világos alapvető célod, amely a részcéljaidon túlmutat, azaz van valami tágabb, nagyobb dolog, ami tudatosan vagy látszólag észrevétlenül (előre nem látható módon), de felöleli, magában foglalja a „kisebb”, önmagukban öncélú vágyaidat, akkor valószínű, hogy idővel a részcéljaid is teljesülni fognak. Nem úgy, mint a „teremtés” végcélja, hanem mint olyan eszközök, amelyek segítenek neked a célod elérésében. Lehet, hogy megismerkedsz valakivel, aki beszél spanyolul, lehet, hogy Dél-Amerikába hívnak majd meg, hogy egy közösséget, iskolát alapíts a rászorulóknak (spanyol, Dél-Amerika, zene és tánc, és értelmes cél all in one :)). És menet közben megérkeznek az anyagi források is a céljaid eléréséhez is. Azért, mert szükséged van ezekre az erőforrásokra, illetve mert a saját szükségleteid, egészséged, boldogságod is fontos ahhoz, hogy el tudd érni azt a nagyobb célt, ahová tartasz, és ami nem csak rólad szól!

Ugye, összeáll a kép? Gondolj a saját életedre! Mikor értél el valamit szinte játszva, vagy akár sok munkával, de úgy, hogy közben észre sem vetted, annyira vitt a lendület?! Vagy ellenkezőleg, mikor akartál valamit nagyon, ami sehogy sem akart összejönni?!
Én arra jutottam, hogy az is kulcskérdés, hogy mi a cél, és mi az eszköz! És ezt nagyon gyakran összetévesztjük!

Bizony, amint fokozatosan elrendeztem magamban ezeket a dolgokat, úgy jött be a képbe a szupervályog, mint egy számomra megfelelő cél. Amint készen álltam rá, amint helyet csináltam az új értelmes célnak, meg is érkezett a válasz. Pedig ha tudatosan, racionálisan kellett volna kitalálnom, hogy ezt akarom csinálni, az eredeti végzettségem tükrében aligha találta volna rá erre a területre, annyira távol esik az eddigi munkámtól. Legalábbis racionálisan nézve. Mert igenis beleillett a képbe: itt ki tudom bontakoztatni a korábbi tudásomat, készségeimet, a kreativitásomat is, sőt olyan vágyaimat is kiélhetem ezen a területen, amelyekre eddig nem volt lehetőségem (pl. kétkezi alkotás, munka a természetben stb.). Megvolt a cél, belekezdtünk a megvalósításába, keményen dolgoztunk az elmúlt másfél évben, hogy elinduljon ez a szupervályog-történet. Viszont a nagy munka közepette elterelődött a figyelmünk arról, hogy mi is a fő cél, és melyek az eszközök. Nem bűn ez, ilyen a változás. Mivel új életleckéket tanulunk, újra és újra hajlamosak vagyunk visszacsúszni a régi gondolkodási sémáinkba. És itt kanyarodok vissza a hosszú bevezető után oda, hogy mit is jelent ez a „cél dolog” az én szupervályog-utam szempontjából.

Szóval teltek a hónapok, dolgoztunk, és szépen észrevétlenül visszakúsztak a korábbi problémák az életünkbe. Hogy hiába van egy nemes célunk, élni kell valamiből, finanszírozni kell a vállalkozás beindítását, ami első körben inkább szól a befektetésről, időben, munkában, pénzben… Tartani kell a tanfolyamokat, mert abból van pénz mindezekre… és hopp, a célok szép suttyomban átfogalmazódtak, a figyelmünk elterelődött. Tanfolyam, bevétel, csekkek fizetése… Az egész a visszájára fordult… Fáradtság, frusztráció, időnként reményvesztés, megoldások helyett akadályok, problémák… Hol is van az univerzum támogatása?! Nos, itt volt a fordulópont. Az „Állj, itt valami nincs rendjén!” kérdésfeltevés. „Nézzük csak meg ezt a helyzetet tudatosan! Lépjünk hátrébb, szemléljük egy tágabb nézőpontból! Mit is akarunk mi alapvetően? Mi itt a fő cél?” És íme, az egész kép átalakult, egészen mást láttunk.


Innen már nem részletezném, milyen hamar jutottunk el Szupervályog-vállalkozástól Szivárvány Faluig. Önellátó, spirituális közösség, természetközeli, (környezet)tudatos életforma, összefogás másokkal, segítségnyújtás, tudás kölcsönös átadása, fejlődés, építés, permakultúrás gazdálkodás... Hoppá, hiszen ezek voltak az én még régebbi, még tágabb céljaim, amelyek még a szupervályogon is túlmutatnak, hiszen az is „csak” egy eszköz ebben a rendszerben. Mindezeket látom a lelki szemeim előtt: színesek, gyönyörűek, élettel telítettek! (Ugye, nem mindegy, mit is képzelünk magunk elé, célrendszerünk melyik elemére helyezzük a figyelmünket, egyre hátrébb és hátrébb lépve? A nagy halom pénzérmére, az építési technológiára, a sok vásárlóra vagy az önellátó életközösségre?) A fókuszunkat tehát újra visszahelyeztük arra tágabb, értelmes célra, ami újra eltölt a túláradó lelkesedéssel. Szó szerint kisütött a nap! Persze ez nem azt jelenti, hogy innentől megszűnt minden problémánk, hogy nem kell foglalkozni a hétköznapi dolgokkal, a vállalkozással. „Hallgass a szívedre, és vedd a kezedbe az ásót…” (No, nem egészen így van az idézet, de nem ez a lényeg.) Az igazi bölcsesség és életművészet megtalálni az egyensúlyt a spiritualitás, a szív szava, illetve a józan paraszti ész, azaz a racionalitás között. Mindkettőre szükség van, ahogy a két agyféltekénkre is, ahogy keletre és nyugatra is, ahogy a hagyományokra, természetességre és a technológiára is. Nem vagyok a szélsőségek híve.
Egy szó mint száz, tennivalónk akad bőven, de mindazt, amin a figyelmünk volt (azaz a problémákon való görcsölés) tudatosan igyekszünk háttérbe szorítani. Ezeknek a problémáknak, feladatoknak az elrendezése nem a cél, hanem az eszköz ahhoz, hogy elérjük a valódi célunkat. (Nekem erre szívósan oda kell figyelnem újra és újra, amikor hatalmába kerít az aggodalmaskodás, illetve amikor eltakarják a napi gondok a távoli célt.) Ahogy a szemléletváltásról írtam, tágabb nézőpontból egészen más kérdések, és részfeladatok merülnek fel, amelyek alapján formáljuk át az egész szupervályog-vállalkozásunkat is.

És elindultunk a Szivárvány Úton… (Kísérjen rajta Oliver Shanti gyönyörű zenéje: Rainbow Way).

Mit is látok az út végén? Én valóban egyfajta Redfield-féle "Shambalai" tudatos világot vizionálok (képzelek magam elé), amely szerintem nem is olyan utópisztikus, mint amilyennek elsőre látszik. Alig pár évtizede még azt is kinevették volna, aki a Holdon való sétafikálást emlegeti. Egyszerűen úgy érzem, ez az az irány, ami felé haladni érdemes.
Némi válaszként egy kedves hozzászólónak: Menetközben, amíg dolgozunk ezen a célon, lehet, hogy valóban szükség van átmeneti rendszerekre, amelyek kiküszöbölik a mostaniak hibáit. (Ha már a pénz téma újra és újra felmerül, a helyi, fehér, romló stb. pénzről érdemes meghallgatni pl. a Drábik-Vezér-Szörényi páros előadását a témában. Meg a többi előadásukat is.) De merjünk nagyot álmodni! Az is lehet, hogy egyből megugorjuk a lécet, vagy sokkal hamarabb elérjük a célt, mint gondolnánk. Végül is az evolúció sem egyenes mentén halad, hanem exponenciális ugrásokkal. Ha valamire megérett az idő, ha megvan a kritikus tömeg... szóval ki tudja :)? Utópia? A kommunizmusnak sem az alapgondolataiban volt a hiba, hanem abban, hogy az emberiség még nem tartott ott, hogy megugorja azt, amit én is hosszan fejtegettem előző írásomban. Az akkori tudati szintünkön ez katasztrófához vezetett. De most egészen más a helyzet, érdemes ítélkezés nélkül megvizsgálni a lehetséges jövőképeket. Tényleg máshol tartunk. Elképedtem pl., hogy egy egyszerű felhívásunkra, hogy szeretnénk Héreg környékén ökofalut alakítani, és jöjjenek velünk megnézni a környéket, pár nap alatt 200-an jelezték, hogy érdekli őket a dolog. Pedig még csak a kezdetek kezdetén vagyunk. Legalábbis, ami az anyagi síkot, a konkrét gyakorlati megvalósítást illeti. Viszont évek állnak mögöttünk, ami a saját készségeinket, fejlődésünket illeti. Ezekben gazdagok vagyunk: van egy sor gyakorlati és elméleti készségünk, tudásunk, szellemi és technikai jártasságunk, van egy technológiánk, amellyel építeni tudunk, és vannak körülöttünk számosan, akik hozzá tudják tenni a rendszerhez a hiányzó láncszemeket. Van elképzelésünk arról, hogy milyen szemlélettel, milyen szellemiséggel érdemes ennek nekilátni, amelyhez hozzá tartozik az is, hogy hogyan nem érdemes: Ragaszkodva bármilyen határozott, jól felépített hitrendszerhez, szemlélethez :)!

Unalomig ismétlem magamat, hogy ez a szemléletváltás az első, és az hozza magával a többi változást. Tudom, én is hajlamos vagyok előre gyártani problémákat, és aztán töröm a fejemet a lehetséges megoldásokon. Sok idő elmegy ezzel, és eközben elfelejtem a célt, ahová el akarok jutni, a KÉP-zetet, ahogyan egy ismerősünk találóan megfogalmazta. Ezért nem érdemes előre törni a fejünket a majdani problémák majdani megoldásain. Az olyan, mintha azon töprengenénk, hogy hogyan fogunk átkelni egy folyón, amihez még oda sem értünk. Lehet, hogy nem is arra megyünk majd, így messze elkerüljük, szóval nem is lesz folyó, nem kell előre a hídépítésen törni a fejünket, vagy úszóleckéket venni. Lehet, hogy sziklát kell majd mászni, szóval kötélre lesz szükség :)…

Hogyan tovább szupervályog? Úszás vagy hegymászás?
Hogy hogyan is képzeljük el a munkacsoportunk jövőjét, céljait, milyen elgondolásaink vannak Szivárvány Faluval és a Szivárvány Közösséggel kapcsolatban? Nos, erről legközelebb.
Addig is feltettük a beszámolót és Both Gábor (Emberiség.hu) vidám hangulatú videó összefoglalóját az önellátó ökofalu-szervező kirándulásról a honlapunkra.

****
Az élet értelme:
A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetében Kopp Mária által vezetett kutatásaink során vizsgáltuk a magyar lakosság testi-lelki-szociális értelemben vett egészségi állapotát és életminőségét, illetve az ezeket befolyásoló háttértényezőket (12000 fős országos reprezentatív mintán). A következő meglepő(?) eredményre jutottunk: Az emberek életminőségének legfontosabb (független) befolyásoló tényezője az ún. „élet értelme” faktor, azaz azoknak a legjobb az életminősége, akik értelmét látják az életüknek, vannak életcéljaik, úgy vélik, az életük nem önmagáért való, nem öncélú, hanem része valami nagyobb egésznek, tervnek. (Forrás: Kopp Mária, Kovács Mónika Erika (szerk.): A magyar népesség életminősége az ezredfordulón, Semmelweis Kiadó, 2006.)
Az élet értelmében való hit, azaz a spiritualitás az egyik legfontosabb egészségvédő és boldogság faktor!

1 megjegyzés: