2014. november 28., péntek

„Hiteles” gondolatok, azaz miért is közügy a magánügy


Rendhagyó blogbejegyzés a felkavaró országos események tükrében

„Ez a jogállamiság törvényessé tette és végletekig fokozta azt az igazságtalanságot,
ami a jogállamiság előtt létezett, ezt tette a jogállamiság.”
(Matt Damon idéz Howard Zinntől)

A SzuperBLOG nem állt le, csak az azóta történt események sodortak el az írástól az utóbbi egy évben. A szupervályog-történet folytatását is hamarosan közzéteszem, de most kikívánkozik belőlem ez a felkavaró téma, azaz a „devizahiteles” gondolatok (az idézőjel magyarázatát l. később). Bár reményeim szerint a hiteles jelző átvitt értelemben is igaz. Bizony sok-sok ember számára az, akikkel együtt ülünk ebben a mi közös „Földűrhajónkban”, hogy Buckminster Fullert idézzem.
           
Lehet, hogy páran máris befejezik az olvasást – „Ez engem nem érint!”… „Ez nem rám tartozik!”… „Hogy is jön ez a szupervályoghoz?!” stb. stb. – felkiáltással. Bizony-bizony nagyon is ide tartozik.

Hogy a végén, a szupervályognál kezdjem: Amikor annak idején elindultam a szupervályog-technológia hazai bevezetését, majd az alternatív, önellátó és önrendelkező életmód megteremtését célzó „járatlan” utakon, éppen csak hogy gyülekezni kezdtek a sötét fellegek a „devizahitelesek” feje fellett. Az a baljós érzetem támadt akkor, hogy itt hamarosan nagyon komoly problémák lesznek az emberek alapvető létfenntartásával kapcsolatban. Hogy hamarosan igen nagy szüksége lesz az embereknek olyan alternatívákra, lehetőségekre, módszerekre, amelyekkel meg tudják magukat segíteni, ha már a rendszer nem segíti meg őket (sőt inkább gátolja). Az egyik ilyen terület az otthonteremtés: olyan technikák ismerete, amelyekkel hajlékot építhet valaki a saját maga és a családja számára. Úgy gondoltam akkor, hogy van létjogosultsága annak, ha kimegyek Kaliforniába megtanulni a szupervályogot. Igazam volt, sajnos. A gyülekező fellegek azóta hatalmas viharfelhőkké duzzadtak, és a vihar a csúcspontjához közeledik.

Ami az „engem nem érint” kérdését illeti, bizony több szempontból sem csukhatják be a szemüket, fülüket azok sem, akik olyan szerencsés helyzetben voltak, hogy nem kellett hitelhez nyúlniuk ahhoz, hogy lakáshoz vagy autóhoz jussanak, amelyek bizony elég hétköznapi dolgok, és cseppet sem luxusszükségletek a XXI. században. (Azaz elég nagy a baj, ha a technológiának ezen a magas szintjén, amikor már a Holdra is eljutott az ember, luxuscikknek számít a saját lakás vagy az autó.)

Szóval miért is közügy a magánügy?

Ad1) Kezdjük talán a legegyszerűbb érvvel, amit mindenki könnyebben elfogad, mert közvetlenül is érinti: Ennyi ember (a hitelfelvevők családtagjaival együtt több mint 3 millió ember) egzisztenciális ellehetetlenítése az egész ország gazdaságára kihat. Aki ma kereskedelemben dolgozik, vagy bármilyen saját vállalkozása van, biztos, hogy érzi a bőrén, hogy megcsappant a kereslet. Ez nem magyarázható csupán a gazdasági válsággal. Ez a „devizahiteles” 3 millió ember kevesebbet vásárol, sőt sokaknak még azt is meg kell fontolnia, hogy egyen, ruházkodjon, fűtsön, vagy befizesse a törlesztőrészletet. Amit csak lehet, lefarag. Jóformán csak ennivalóra költ, azt is kénytelen Tescós minőségben (és nem azért megy oda, mert a külföldi érdekeltségű multikat szeretné a pénzével támogatni a hazai termelők és kereskedők helyett, hanem mert ezek a multik megfizethetőbb árat kínálnak, még ha ez a minőség rovására megy is, és persze a mi hazai gazdaságunk rovására. Hol van már lehetőség a minőségre figyelni? Hiába tudja az ember, hogy szemetet eszik.) Ez a 3 millió ember kevesebbet vagy alig vásárol, mert a család jövedelme elmegy a tetemesen megnőtt törlesztőrészletekre. Nem futja új ruhára, kozmetikumokra, könyvre, mozira, cukrászdára, pihenésre, szórakozásra, nyaralásra stb. Ez a 3 millió ember kevesebbet vagy egyáltalán nem vásárol TŐLED sem, nem veszi igénybe az általad kínált szolgáltatást! Ez által a TE jövedelmed is csökken, és Te sem vásárolsz a másik kereskedőtől, és így tovább. Ördögi kör. Tévedés ne essék, nem a folytonos gazdasági növekedést és a fogyasztó társadalmat pártolom! Sőt, komoly okozatnak tekintem ennek a jelenlegi globális helyzetnek a kialakulásában, és kerülendőnek a jövő tudatos társadalmában. Csupán azt mutatom be, (ha esetleg valakinek nem lenne nyilvánvaló), hogy hogyan dönti le egyik dominó a másikat.

Nemcsak paródia… valóság
 Ad2): Sokan az egyszerűség kedvéért úgy gondolják, hogy a hitelfelvevők a hibásak. Minek vettek fel hitelt. Biztos, hogy voltak olyanok is, akik spekulációból, ingatlanbefektetési céllal, vagy mohóságból (pl. kivagyiságot jelképező drága autóra) vették fel a hitelüket, de a fejemet teszem rá, hogy a többség egyszerűen nem tudott volna másképpen hozzájutni a számára szükséges és megfelelő otthonhoz, mert nem futotta rá a jövedelméből. Gondolok arra a manapság már szinte teljesen lecsúszó rétegre, akik néhány éve még a középosztályt alkották (egyszerű bérből-fizetésből élő alkalmazottak, tanárok, egészségügyi dolgozók, üzletekben, multikban gürizők és sorolhatnám). Komolyan azt képzeli valaki, hogy egy átlagember szívesen vesz a nyakába egy hitelt, amely (még tisztességes feltételek között is!) hosszú-hosszú évekre komoly havi terhet jelent az amúgy is kevés fizetésből, és a kamatok miatt hosszútávon jelentős veszteséget okoz?! Hogy megtenné ezt bárki, ha lenne annyi tőkéje, amelyből biztosítani tudná az alapszükségleteit ilyen előnytelen anyagi elköteleződés nélkül?! Sokan úgy okoskodhattak: Ha nem telik rá a keresetébőlé, vagy nem örököl egy lakást, élete végéig albérletben lakhat. Hiába tesz félre, ha van esetleg felesleg, egy átlag magyar fizetésből 10-20 évig vagy akár élete végéig is gyűjtögethet, mire összejönne egy lakás ára. Ha ezen közben albérletben kell laknia, akkor viszont nem igazán tud takarékoskodni. Azokban az időkben, amikor a „devizahiteleket” felvettél az emberek, elég drágák voltak a lakások és az albérletek is. Miért ne fizesse ki havonta ugyanazt az összeget egy hitelre, amit az albérletre költene? Akkor legalább évek múlva lesz egy saját lakása, amit majd a gyermekeire hagyhat, hogy legalább nekik ne kelljen hitelhez folyamodniuk. Legalább a megkeresett pénze is a családban marad, ahelyett, hogy élete végéig a szélnek eresztené a pénzét, és a bérbeadótól függene, és azt gazdagítaná tovább, akinek már amúgy is van felesleges, kiadandó ingatlana. Elég egyszerű gondolatmenet, nem? Szó sincs itt nyerészkedésről, amelyet gyakran a devizahitelesek fejéhez vágnak, hogy ilyen-olyan módon jól akartak járni a kedvező kamatozású hitelekkel. Bizonyára azt sem sokan tudják, hogy a hitelfelvevők többségének el sem magyarázták, hogy mit is jelent ez a fajta hitel, hogy van más alternatíva, vagy azt mondták, hogy csak ezt a fajta hitelt veheti fel éppen az alacsony jövedelme miatt.

Ad3): Ki kell mondanom, hogy még azokkal sem lehet egy jogállamban megtenni, hogy becsapják, és a kárára nyerészkednek (ahogy a bankok azt megtették), akik nem igazán voltak rászorulva a hitelre, amikor felvették.
Ez utóbbi miatt mondom, hogy mindenkire tartozik ez az ügy, mert ha ma a „devizahitelesekkel” lehet megtenni, hogy becsapják őket, majd törvényileg kimossák a lopókat-csalókat a helyzetből, ahelyett, hogy igazságot tennének (vagy legalábbis jogot szolgáltatnának) a valódi károsultak számára, akkor holnap bármit megtehetnek.
Kérem, hogy értse meg mindenki! Értsd meg TE is, aki ezt az írást olvasod, és esetleg nem lennél még tisztában ennek az ügynek a fontosságágával: Ha a saját választott vezetőink ma becsapják, majd a törvényt átgázolva az útszélén hagyják a „devizahiteleseket”, akkor holnap VELED fogják ezt megtenni valami más ügy kapcsán. (És íme, máris itt egy másik ügy: a magánnyugdíjpénztárak például.) Az elmúlt években még úgy-ahogy tussolni próbálta a vezetés, azaz a politikai és a pénzügyi hatalmat gyakorlók a korrupciót, a visszaéléseket, a csalásokat. Ma már viszont szinte nyíltan történik minden. Hogy a „devizahiteles” példánál maradjak: pénzügyi, gazdasági és jogi szakértők tucatjai mutatták ki az elkövetett törvénytelenségeket, és ma már erről az emberek (legalábbis a közvetlenül érintettek) tudnak az alternatív média és az internet jóvoltából. Mégis tovább folytatódnak a törvénytelenségek és a visszaélések. Mit is jelent ez? Azt, hogy a hatalmi elitet már nem is érdekli, hogy a tisztességesség látszatát keltsék, hiszen, ha ez a nép tűri mindezt, akkor mit is erőlködjenek, akkor mindezt simán és következmények nélkül meg lehet velük tenni. És ennek így soha nem lesz vége, mert elvesztettek minden mértéket és nincs ami, aki megállítsa őket! Egy újabb ördögi kör.

Ad 4) Ha a lakosság beletörődik a jogállamiság megszűnésébe, a korrupcióba, a fősodrású média hazugságaiba, a szakadékként tátongó társadalmi egyenlőtlenségekbe stb., az komolyan súlyosbítja az amúgy is fennálló erkölcsi válságot, ez pedig katasztrofális egy társadalom jövőjére nézve. Ha a hagyjuk, hogy a gazdasági és pénzügyi hatalom azt is megtehesse velünk, hogy már a látszatát sem tartja fenn a tisztességességnek (ahogy az előbb írtam), és ezzel végképp sárba tiporja a maradék emberi méltóságunkat is, akkor a magyarság szépen közönybe, apátiába és reménytelenségbe süllyed, ami a nemzet halála.

Ad 5) Nem árulok el újat: a fősodrású média folyamatosan megtéveszt, valótlan dolgokat állít, félelmet kelt, miközben fontos információkat elhallgat, elferdít, sőt, kiszolgálva a hatalmi elitet, szemrebbenés nélkül hazugságokat tolmácsol. A legegyszerűbb esetben egy szót sem szól a fontos történésekről. Helyette közli a nagyérdemű közönséggel, hogy Mucsaröcsögén Mici néni beleesett az útszéli árokba a biciklijéről… mint a nap fő hírért. Népbutítás. A fősodrású média nemcsak hiteltelen, de manipulál és megoszt.
Ismétlem, mindezzel nem árulok el újat, de szeretném konkrét példákkal felhívni a figyelmet ezekre a jelenségekre a „devizahitelekkel” kapcsolatban, hátha valaki nem vette volna észre. (Már amire a saját hozzáértésemmel felelősséget vállalhatok, azaz elsősorban a kommunikáció mikéntjével foglalkozom):
1) Kezdjük mindjárt a devizahitel fogalmával, az ominózus idézőjellel. A „devizahiteles”-nek nevezett nagyszámú érintetteknek csak a töredéke vett fel valóban devizát. A többség forintot kapott kölcsönbe és forintot törlesztett, amit devizában tartottak nyilván. Számos szakértő hangsúlyozta, hogy megtévesztő összemosni ezeket a különböző hitelkonstrukciókat, sőt arra is fényt derített számos vizsgálat, hogy kétséges, hogy miféle devizaügyleteket folytattak a bankok a hitelek hátterében, a kölcsönfelvevők tudta és beleegyezése nélkül, sőt, hogy egyáltalán volt-e bármiféle, a hitelhez köthető devizamozgás. (A magam részéről mind a mai napig nem sikerült kibogoznom a rengeteg szakértő megszólalásából, hogy valójában mi is történt. Nem igazán értem, hogy ennyi év alatt hogyan nem lehetett egyértelműen kideríteni az igazságot.) De nem erről akarok most írni, hanem arról, hogy ennek ellenére a média nemes egyszerűséggel következetesen devizahitelt említ. Miért is? Mert így nem kell magyarázkodni, hogy mi is a fő probléma az árfolyamkockázattal, és hogy minek is a forintosítás. Hiszen forintkölcsönt nem kellene forintosítani. Árfolyamkockázatról szintén nem beszélhetnénk forintkölcsönök esetében. Egyszerűbb tehát a devizakölcsönnek álcázás. Így a közvetlenül nem érintett lakosságnak nem tűnik fel, hogy valami (sok minden!) nem stimmel.
2) A média következetesen hangsúlyozza a törvényhozók álláspontját, hogy a Kúria által kimondott állásfoglalás alapján döntöttek a piaci árfolyamon történő forintosításról, miszerint az árfolyamkockázatot az adósoknak kell vállalnia  A média cinkos módon tartózkodik a Kúria állásfoglalásának pontos idézésétől, azaz hallgat a mondat második feléről: …amennyiben az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás megfelelő volt. (Nem pontosan idéztem a jogi szöveget.) Vajon megfelelő volt??? És különben is, a Kúria egy szóval sem mondta, hogy ebből az következik, hogy „szegény kormány” kénytelen a hiteleket a napi árfolyamon átváltani. A Magyar Nemzeti Bank pedig gálánsan a segítségére sietett a bankoknak, és a rendelkezésükre bocsátja a megfelelő összegű devizát szintén a napi árfolyamon. Ezzel az ügylettel a Nemzeti Bank 150 milliárd forintnyi nyereségre tesz szert! Ha valaki esetleg eddig nem vonta volna kétségbe, hogy a mi nemzeti bankunk sem nem magyar, sem nem nemzeti, akkor most már nem lehetnek illúziói.  
3) A média következetesen hangsúlyozza a törvényhozók álláspontját, hogy azért is döntöttek a piaci árfolyamon történő forintosításról, mert nem akarják, hogy a forinthitelesek rosszabbul járjanak. Hogy jön ez ide?! Azt kell vizsgálni, hogy jogos-e az árfolyamkockázatot egyoldalúan a hitelfelevőkre hárítani, avagy sem, sőt, leginkább azt, hogy van-e egyáltalán létjogosultsága árfolyamkockázatról beszélni, ha nem kapott devizát a hitelfelvevő. Ennek semmi köze ahhoz, hogy ehhez képest mi a helyzet a más típusú kölcsönt felvettek esetében. Ha jogtalan az árfolyamkülönbözet felszámolása, akkor törvénytelen azt bármilyen indokkal nem visszatéríteni. Inkább az a célja ennek a magyarázatnak, hogy megosszák az embereket. Hogy ne fogjanak össze a különböző típusú hitelt felvevő becsapott emberek, azt sugallva, hogy az egyikük esetleg jobban járhat, mint a másik. Oszd meg és uralkodj…
4) A legnagyobb hazugság, hogy a média következetesen ismétli a törvényhozók álláspontját, miszerint is a hiteles „mentőcsomagnak” köszönhetően 20-30%-kal fognak csökkenni a hitelek törlesztőrészletei, és a hitelesek több millió forintot fognak nyerni (mondom NYERNI!) ennek következtében. Mindkettő hatalmas átverés. Előbbi egyszerűen számszakilag nem lehetséges, hiszen az a két dolog, amit a rendelkezések rendbe kívánnak tenni, azaz a törvénytelen és indokolatlan kamatemelések és az árfolyamrés alkalmazása, legjobb esetben is pár százalék csökkenést hoz. Több milliót nemhogy nyerni nem fognak az emberek, de a forintosításnak megfelelően sok milliót fognak veszíteni. Ugyanis a jelenlegi, igen magas piaci árfolyamon történő forintosításnak köszönhetően a hitelfelvételkor jóval alacsonyabb devizaárfolyammal számolt kezdőtőke most a tetemes árfolyamkülönbözet miatt megnő. Ez feketén-fehéren azt jelenti, mintha egy új, jóval nagyobb összegű hitelt vennének fel most az emberek, sőt elfelejthetik az eddig években kifizetett törlesztőrészleteket is. Ezzel az új szerződéssel a hitelfelvevő aláírja azt, hogy pl. anno nem 5 MFt-ot kapott kölcsön, hanem 8,5 MFt-t. Valójában ezt a 3,5 MFt különbözetet a hitelfelvevő soha nem látta! És az új szerződést aláírva ebből a rabszolgaságból bizony nem lehet többé szabadulni, mert mostanra tanultak a bankok, és garantáltan kiveszik a szerződésekből az eddigi hibás vagy kétes pontokat. A cél, hogy a korábbi szerződések semmissé nyilvánítását elkerüljék, és egy új hibátlan(!) szerződéssel bebetonozzák a nyerő pozíciójukat.
Ami a „nyerni” szót illeti, szintén súlyos csúsztatás. Ennek az egyetlen szónak a használata egy sor dolgot sugall: Azt, hogy lám-lám, mégiscsak nyernek a devizahitelesek, ugye megmondtuk… és ezzel máris kapnak egy rossz pontot az átlagembertől, aki sajnos általában ferde szemmel nézi, ha valaki más jól jár. Továbbá azt a tényt is elferdíti, hogy nem nyernek a hitelfelvevők, hanem egyszerűen visszakapják, (pontosabban betörlesztik a tőkébe) azt az egyébként pár százalékot kitevő összeget, amit jogtalanul elvettek tőle a bankok (árfolyamrés+kamatemelések összege). Én ezt nem a nyerés kategóriában sorolnám, mert az azt sejteti, hogy valami többletet, valami pluszt kapsz.
5) A média következetesen azt nyilatkozza, hogy az árfolyamrés és a kamatemelések miatt visszajáró összegek olyan eredményre vezetnek, mintha a forintosítás kb. 180 Ft-os árfolyamon történne meg, azaz ugyanazt a kedvezményt kapják az emberek, mint anno a végtörlesztők. Hasonlóan a 3. ponthoz, azaz a forinthitelesek és devizások összemosásához, itt sincs a két dolognak egymáshoz semmi köze. Ez a kis számolási bravúr viszont azt sugallja, mintha a kormány engedett volna az árfolyamkockázat egyoldalú adósokra hárításából az adósok javára. Azt sugallja, hogy lám-lám igyekezett mindkét fél (bank és adós) számára a kompromisszumos megoldásra. A valóságban a kormány egy árva forintot sem engedett az adósok javára, és teljes mértékben eltörölte a bankok felelősségét az árfolyamkockázat hatásait illetően. A kormány csak annyit ismer el, hogy visszajár az adósoknak az árfolyamrés alkalmazása és a kamatemelések során jogtalanul elvett összeg. (Tehát a végtörlesztőkhöz képest semmilyen könnyítést nem kapnak!) A két tétel (árfolyamrés+kamatemelések illetve árfolyamkockázat) között pedig hatalmas számszaki különbség van! Mondjuk inkább úgy, hogy az előző pontbeli hazug ígérettel, azaz hogy a hitelezőkre komoly havi fizetéskönnyítés vár az árfolyamrés és a kamatemelések visszatérítése miatt, elterelték a figyelmet arról a gyilkos alkuról, amit a háttérben bankokkal kötöttek: Kap a nép egy kicsi koncot, ne hogy már azt mondja, hogy teljesen kisemmizték, de a valódi és igazán tetemes összegek, amelyek az árfolyamkockázatból erednek, és sokszorosát elérik az előbbi összegeknek, mind a bankok zsebében maradnak.
6) Mindezt tárgyalási és döntési sorozatot úgy vitte véghez a kormány a bakokkal karöltve, hogy a szerződésekben szereplő másik felet, azaz az adósokat teljesen kihagyták az egyeztetésből. A szemfényvesztés sorozatot pedig megfejelte a kormány a jövőben mindenki számára üdvös megnyugvást hozó fair bank törvénnyel. És a fősodrású média ezt is híven szajkózza tovább. Kicsit olyan érzésem van ettől, mintha a bankokra eddig külön törvények vonatkoztak volna (végül is így is van), ezért külön törvénnyel kell megerősíteni, hogy ugyan már tartsák be a mindenki másra vonatkozó törvényeket. Különben saját maguktól nem természetes, hogy tisztességesen járnak el az ügyfelekkel, és nem lopnak-csalnak-hazudnak?! Azt is bele kellene írni ebbe a törvénybe, hogy ne öljenek embert?! Különben megteszik, ha külön törvényben ezt nem tiltjuk meg nekik?! Ahogy sajnos meg is tették…
7) Sajnos a riporterek többsége meg van félemlítve, többnyire még az olyan műsorokban sem mernek rákérdezni a dolgokra, amikor a megfelelő, nem a pénzügyi és politikai által felbérelt szakértőket hívják meg, és azok egyértelmű törvénytelenségre hívják fel a figyelmet. Ilyenkor a riporterek, műsorvezetők többsége nem meri firtatni, hogy ez esetben akkor hol vannak a jogi következmények, hol vannak a törvényes számonkérések, és a valódi, mindenki által átlátható további vizsgálódások. Inkább mélyen hallgatnak, mintha mindez teljesen természetes és rendjén való volna. Ez azért probléma, mert a közszereplőknek komoly felelősségük van, nemcsak azzal kapcsolatban, hogy hiteles hírforrások-e, azaz valóban megfelelően tájékozatják-e a hallgatóságot, hanem egyben modellek is. Az ő magatartásukat óhatatlanul is követi az emberek: „Ha Ő nem kérdezi meg, akkor nyilván így van ez rendjén. Ha nem meri megkérdezni, akkor nyilván okkal fél, tehát nekünk is szemet kell hunynunk, vagy okunk van félni stb. stb. Ne szólj szám, nem fáj fejem.” Pedig a média egyik fontos szerepe lenne a közélet és a politika figyelése, féken tartása, oknyomozás, tényfeltárás, leleplezés...

Hát sok mindent lehetne még írni erről a témáról, különösen arról, ami engem szakmailag is komolyan foglalkoztat. Azaz mindaz az egészségügyi és közvetlen és közvetett szociális károsodás, amely mindeközben érte az érintett embereket és a családjukat. A fokozatos elszegényedés, a napi megélhetési gondok, majd a végképp fizetésképtelenné váló emberek folyamatos fenyegetése és egzisztenciális fenyegetettsége, a bizonytalanság stb. nagyon komoly stressztényező. És azt már tudjuk, hogy a tartós és fokozott stressz komoly testi és lelki betegségeket okoz. A folyamatos feszültség kikezdi az emberek lelkiállapotát is, családok mennek tönkre, az emberek nem tudják végezni a mindennapi munkájukat, a testi és lelki betegségeknek köszönhetően akár munkanélkülivé is válhatnak, és máris bekerültek a lefelé vezető spirálba, avagy ördögi körbe. Számosan öngyilkosok lesznek. Az embereknek ez a lassú kivéreztetése attól, hogy suttyomban és látszólag tiszta kézzel, nem szemmel látható fegyverrel történik, az én szememben még „hatalommal való visszaéléssel, csoportosan (bűnszövetkezetben) elkövetett előre megfontolt szándékú, aljas indokból, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett tömeggyilkosságnak és hatalmas társadalmi károkozásnak” felel meg. A legnagyobb bűnnek, ami elkövethető az emberek és a társadalom ellen. Amint látszik, ez sokkal messzebbre vezet és összetettebb probléma, mint pusztán az anyagi károkozás. Felelősségre kell vonni minden érintettet, és felelniük kell a tetteikért, anyagi és erkölcsi értelemben is.

Értelmes beszéd Matt Damontól a polgári engedelmességről és a mai jogállamiságról. Jó, hogy világszerte ismert emberek is szót emelnek, hiszen őket sokkal többen meghallják, mint a magánembereket.