2014. december 12., péntek

Képzeld el…


„Nyisd ki bátran a képzeleted titkos ládáját.
Az egyik bátorsága biztatást ad a másiknak is.”
(Paulo Coelho)

Képzeld el, hogy minden áldott reggel szabadon ébredsz. Nem csörög az óra hajnalban, mesterségesen megszakítva édesded álmodat. Nem kell munkába rohannod otthonról, miközben bekaptál valamit, veszekedtél egy sort a gyerekkel, hogy miért utolsó pillanatban szól, hogy ma úszócuccot kell vinni az óvodába. Képzeld el, hogy nem is jár „óvodába” az a gyerkőc, hiszen Te magad jobban meg tudod „óvni”… Képzeld el, hogy minden áldott reggel besurran mellétek az ágyba, és együtt keltek fel elkészíteni a reggelit, de előtte még elmeséltétek egymásnak, ki mit álmodott. Van idő kicsit összebújni, nyújtózkodni, felébredni…

Képzeld el, hogy reggeli után kimentek a veteményesbe kertészkedni egy kicsit… felfedezitek, kibújt-e tegnap óta egy-egy újabb növényke, vagy hízott-e valamicskét az idei első tököcske. Kiengeditek a szárnyasjószágot a gyümölcsösbe, hadd csemegézzenek kedvükre a fák alatt. Macskajancsi és Morzsakutya lelkesen csatlakozik a reggeli sétához...

Szivárvány Falu életérzés

Képzeld el, hogy minden áldott nap együtt vagy a családoddal. Nem csak pár rohanós órát esténként, miután hazasodródtatok a (tömeg)közlekedés arctalan tömegében, és végre mind megérkeztetek munkahelyről, iskolából. Képzeld el, hogy van időtök beszélgetni anélkül, hogy az aznap történt vagy a másnap rátok váró stressz kötné le a figyelmeteket. Hiszen együtt, egymás közelében vagytok egész nap, bár ki-ki végzi a maga napi teendőit… Amikor itt az étkezés ideje, összeharangozod a munkájukba / játékukba temetkezett társaidat, és együtt elkészítitek az ételt… Mi is legyen az ebéd? Kiszaladsz a kertbe, akad ott bőven friss, egészséges, vegyszermentes, szeretettel termelt főznivaló. Hosszú és szabad életükért hálás tyúkjaid bizonyára friss tojással is megajándékoztak. De az erdő is kínálja számodra portékáit, anélkül, hogy magad kellene megtermelned... ha kedved szottyan, kirándulsz egyet és gyűjtesz pár illatos gombát, vitamindús gyümölcsöt…

Képzeld el, hogy magad osztod be az idődet. Persze nem telhet semmittevéssel a napod, ha szeretnél gondoskodni magadról és a családodról. De ez olyan munka, aminek értelme van, amivel a saját és családod jövőjét építed. Sőt, az önellátásod biztosítása mellett időt szánhatsz olyan célok megvalósítására is, amelyek egy szélesebb kör számára is hasznosak, nemcsak a szűk családod számára…

Képzeld el, hogy elkezdhetsz olyasmikkel foglalkozni, amikre mindig is vágytál. Mindenkinek vannak álmai és mindenkinek van tehetsége valamihez, legtöbbször nem is egy dologhoz. Nincs boldogabb ember annál, mint aki abból (vagy azáltal) él, amit szeret csinálni, és amit az életfeladatának érez. Képzeld el, hogy minden nap kiélheted mindazt a kreativitást, jóleső kétkezi vagy szellemi alkotómunka iránti vágyat, amit jelenlegi munkahelyeden félre kell, hogy tegyél. Vagy többé-kevésbé kiélhetsz ugyan, de mások szabályai szerint, mások vállalkozását és nyereségét gyarapítva, miközben te csak minimálbért vagy alig többet kapsz. Esetleg a magad ura vagy, és jól keresel, de ennek nagy az ára: lassan saját vállalkozásod és a pénzkeresés rabjává válsz, miközben családod csak egy „zombit” lát belőled. „Nem baj, legyen meg mindenünk most, majd pihenek a nyugdíjban” – nyugtatod magadat. Ha lesz egyáltalán nyugdíjad és/vagy le nem terít addig valami betegség…

Képzeld el, hogy megteheted, hogy a nap bármely szakában kikapcsolódj. Talán, mert a munka, amivel éppen foglalatoskodsz, maga a tökéletes meditáció… gondozod a növényeket, metszed a fáidat, díszíted a házad falát, varrod a függönyt az ablakra, gyalulod a deszkát a kerti asztalhoz… Vagy, ha elfáradtál, sétálsz egyet a „birtokodon”, legyen az egy városi park, vagy kicsiny házad kertje, udvara, de ha bevállalós vagy, valósi birtok az erdőszélén… a dombtetőről belátni az egész környéket…

Képzelj el bármit…!

Képzeld el… képzelj el bármit, amit jólesik elképzelni, hogy milyennel látnád az életedet…

„Ugyan már, mindez illúzió! Rózsaszín álom! Ideje, hogy felébredj!” – súgja egy hang a fejedben, vagy intenek óva a „szeretteid, barátaid, jóakaróid”, ha esetleg mesélnél nekik a vágyaidról. Én meg amondó vagyok, hogy ők alszanak, és próbálnak Téged is elaltatni! Amondó vagyok, hogy ők álmodnak „álomtalan” vagy rémálmokkal teli álmot. És az általuk látott álmokban annyira hisznek, hogy meg is teremtik azokat maguk köré. Ha nem vagy résen, téged is beszippant ez az „(rém)álom”…

Mondd, nincs igazam?

Az elmúlt években, amióta szakítottunk addigi megszokott életünkkel, és járatlan utakra léptünk, ezek a víziók hajtanak. Nem könnyű követni ezeket az álmokat, a „való világ” minduntalan fel akar ébreszteni bennünk szelídebb vagy gorombább módszerekkel. Mégis haladunk előre, hol gyorsabban, hol csak vánszorogva, sokszor meg-megállva. De „Shambala” ott vár ránk a távolban (vagy talán nem is olyan távol, csak nem merünk eléggé hinni benne)?

Sok nehézséggel jár az út, amin járunk, pláne, ha az ember hátrányos helyzetből, a semmiből, vagy éppen a mínuszból kezdi, ahogy mi tettük. Maga a célért folytatott munka valóban nem rózsaszín ködben lebegés. Mégis, azért mertem leírni a fenti sorokat, mert abból az életérzésből, amit közvetít, nap mint nap nem is egyet megélünk. Bár alig van szabadidőnk és rengeteg a munkánk, magunk találjuk ki, hogy mit csinálunk, és magunk osztjuk be az időnket. Mindig van időnk egy kellemes és bőséges reggelire, ami alatt ráhangolódunk a napi feladatokra. Sokat vagyunk együtt, bár ki-ki teszi a maga dolgát. És szeretjük is, amit csinálunk, kreatív és hasznos, nemcsak nekünk, de mások számára is. A szupervályog építés igazi szellemi és kétkezi alkotómunka, a tapasztás és a mozaikrakás felér egy figyelemösszpontosító (meditációs) gyakorlattal. Ugyanígy a kertészkedés is. De szeretjük a tanítást, az előadástartást is… És bizony előfordul, hogy az ebédfőzéshez kiszaladunk a szomszédos erdőbe egy kis friss őzlábgombáért. Ha úgy tartja kedve, Pintyőke cicánk is velünk tart a sétára. Ha éppen nem egér után jár a kölykeinek. A nap végén pedig, ha csak tehetjük, és nem felejtjük el a munka hevében, 7 órakor, amikor felénk hozza a szél a tarjáni református templom különleges harangjátékát, jelezvén, hogy ideje letenni a munkát, körbejárunk a „birtokunkon”, szemrevételezzük a természet változását, felsétálunk a telek tetejére, igen-igen, a dombtetőről belátni az egész környéket…

Kilátás Szivárvány Faluból
            
            Még sok munka van hátra, hogy a környezetünket kissé komfortosabbá tegyünk, a kert kialítása, az építés is időigényes. Nem minden megy gombnyomásra, nem kaptuk készen a lakáskulcsot a luxus lakóparkba. A sok munka és a szembejövő akadályok közepette azonban fontos tudatosítani ezeket a pillanatokat. Ha elveszik a lendület, bosszús leszek, vagy legyűr a fáradtság, körülnézek a tájon, és azt mondom magamban: „Végül is, igazán nem panaszkodhatok, arany életünk van!” Igen, ez az a szabadság, amiért érdemes küzdeni.

Az elmúlt néhány hétben, amióta behajtott minket a szobába a zordabb időjárás, tervezgetjük a jövő évi célokat, feladatokat. Arra jutottunk, hogy az eddigi szupervályogos-szivárványfalus munkánk egy fontos állomásaként végre megengedjük magunknak azt a víziót, hogy jövőre felépül az első „igazi” kupolás-boltozatos szupervályog lakóház. Szeretnénk, ha az érdeklődőknek meg tudnánk mutatni kézzelfogható módon (láthatóan, tapinthatóan, hallhatóan, szagolhatóan…), hogy milyen érzés egy „igazi” szupervályog otthonban lenni. Hiszen építettünk már ezt-azt, kisebb mintaépítményeket, az interneten is nézegetjük vágyódva a számtalan szépséges zsákvályogos házikót. Itthon azonban még nem volt lehetőségünk egy nagyobb épületet megépíteni.


 Itt van hát az idő. Elképzeltük, megtervezzük, és megépítjük a Szivárvány Ökoházat. Önerőből azonban nem fog menni, csak ha segítenek mindazok, akiknek tetszik ez a dolog és szeretnék elősegíteni, hogy az általunk kitaposott úton járva a jövőben mások is megépíthessék a maguk álomházikóját, és megteremtsék az általuk elképzelt életet.

A Szivárvány Ökoház Projektről részletesen:
http://szivarvanyhaz.szupervalyog.com/


És akit érdekel, hogyan lehet olyan célokat találni és kitűzni, amelyek örömet okoznak a számukra, és hasznosak mások számára is, ajánlom figyelmébe egy korábbi blogbejegyzésemet: Szivárvány Falu… avagy a számodra megfelelő cél (http://szupervalyog.blogspot.hu/2012/02/szivarvany-falu-avagy-szamodra.html)

4 megjegyzés:

  1. Kedves Mónika! Véletlenül akadtam egy „Megépülhet a búbos ökoház” Facebookos megosztásra és aztán a blogra, és erre a bejegyzésre. Sajnálom, hogy még nem sikerült kialakítani egy jó kis biofalut, ahol megpróbálhatnánk, hogy tudunk-e mi is ott élni. A mi életünk 3 évvel ezelőtt rémálommá vált, akkor 28 éves szépséges és tehetséges közgazdász nagylányom úgy tűnt egyik napról a másikra megbetegedett.
    A kálváriát, amit ez idő alatt jártunk, nem írom le, a lényeg, hogy sorozatosan szembetaláltuk magunkat hitetlenkedő, okoskodó, tudatlan, tudálékos, érdektelen, közönyös, irigy és rosszindulatú emberekkel. Szörnyű visszaolvasni a jelzőket, hiszen életünk nagy részében másokért éltünk. A családért, a rokonokért, a barátokért, a vendégeinkért, a szomszédokért, ismerősökért, munkatársakért, közösségekért, ahová éppen tartoztunk. Széles mosollyal, optimistán tekintettünk a világba, és biztonságban éreztük magunkat. Soha nem volt luxus lakásunk, de volt szeretettel berendezett és szépítgetett otthonunk.
    A magunk módján és lehetőségeinkhez mérten mi is azok közé tartoztunk, akik igyekeztek másoknak akár kéretlenül is segítséget nyújtani. Nem szervezett formában, nem ünnepekhez kötődően, egyszerűen csak a hétköznapokon, az élet minden területén, bárhová tartoztunk, bárhol jártunk. Barátoknak, ismerősöknek, turistáknak, idegeneknek, bajba jutottaknak. Hol csak egy információval, hol használati tárgyakkal, ruhákkal, máskor pénzzel, vagy akciókhoz kapcsolódással, csaknem ingyenes nyelvtanulási lehetőség megteremtésével, kedvességgel, kéznyújtással és sok-sok mosollyal.
    Most önhibánkon kívül mi kerültünk bajba, összeomlott-, ahogy írtam már több mint 3 éve rémálommá vált az életünk. Azóta nem volt egyetlen gondtalan percünk sem, nem tudtunk egy jót nevetni, nincsenek ünnepeink, és iszonyatosan nehezek a mindennapjaink. Néha úgy érzem, fényévnyire került tőlünk a régi, normális életünk, és anyai szívemre mázsás súlyként nehezedik a féltés és aggodalom. Sokáig hittem benne, hogy egyedül is boldogulunk, de sajnos be kell látnom, segítségre van szükségünk. Ebben az esetben igazából már társadalmi felelősség vállalásra, védőhálóra lenne szükség.
    Természetesen felkerestünk számtalan orvost, a házi orvosnál kezdve a helyi szakembereket, majd országos hírű klinikákat. Nálunk ez a környezeti betegség, ami pokollá tette az életünket, nem ismert. Az allergológiailag teljesen korrektnek nyilvánított Prick teszt alapján halmozott 4+-es allergiákat diagnosztizáltak, ami a gasztrointesztionális tüneteket is okozta, és a keresztallergiákkal magyaráztuk azt, hogy szinte nincs élelmiszer, amit lányom panasz nélkül fogyasztani tudna. Ezzel indult a betegség, ezek voltak a kezdeti panaszok.
    Mára ez kiegészült azzal, hogy nemcsak a dohányfüstre, kipufogógázra, de tisztálkodó szerek-, illatszerek. parfümök-, mosó- és öblítőszerek- , ételek-, az új dolgok-, gépek-, festékek-, permetszerek- és egy csomó minden illatára, szagára heves rosszulléttel reagál a legkisebb mennyiség belégzése esetén is.
    Ezek az anyagok az élet minden területén körülvesznek bennünket, otthonainkban, ovodában, iskolában, munkahelyeken, üzletekben, éttermekben, szórakozóhelyeken, színházakban, orvosi rendelőkben, kórházakban, stb. Emiatt teljesen elszigetelten, egy szoba fogságában él, nemcsak dolgozni, de szórakozni, vásárolni, sportolni sem tud. Rosszullétei bármikor életveszélyessé is válhatnak, az anafilaxiás sokk kialakulását mindenáron el kell kerülnünk! A háztartásunkat ennek érdekében már elég régen mentesítettük az „illatos” és egyben egészségre nagyon káros tisztító- és illatszerektől. Ennek ellenére sem sikerült megszabadulni a veszélyforrásoktól, mert emeletes házban lakunk, és amit mi sem vettünk észre régebben, de a szomszédos lakásokból folyamatosan átjön az öblítő illata, a cigarettafüst, az ételszag, a főzött kávé illata, stb.



    VálaszTörlés
  2. Most ezek légtisztító készülék mellett is életveszélyes fenyegetések a többszörös kémiai túlérzékenységgel, angolul Multiple Chemical Sensitivity-vel élő lányom számára. Ráadásul hiába kértem a szomszédokat, hogy a gyors szellőztetés érdekében kinyitott ablakokat, ajtót hagyják nyitva, a kérést figyelmen kívül hagyják.Néhány orvos beismerte ugyan, hogy sajnos ez az ő ismereteit, tapasztalatait meghaladja, a többség azonban hitetlenkedve hallgatja, hogy ennyire sokrétű a probléma, és mivel nem tud vele mit kezdeni, a pszichiátriát ajánlja alternatívaként.
    Amerikában, Kanadában már vannak professzorok, akik arra tették fel az életüket, hogy az ezzel élőknek segítséget tudjanak nyújtani. Nyugat-Európa számos országában, pl. Ausztriában, Németországban, Svájcban, Olaszországban is elismert, kóddal ellátott, fiziológiai betegségként tartják már nyílván. Megpróbálják könnyíteni a betegek életét pl. a hiperérzékenyeknek épített házakkal. Az abban élőknek 24 órás porta szolgálat áll a rendelkezésükre, ha kell, orvoshoz viszik őket, ha kell bevásárolnak nekik, segítenek munkát találni. Olaszországban a 21%-os adó helyett ők 4%-ot fizetnek, adókedvezményt kapnak. Most már azt mondom, pedig mindig büszke voltam arra, hogy magyar vagyok, és nagyon szerettem az országunkat, városunkat, hogy rossz helyre születtünk. Én itthon ugyanis egy éve hiába keresek segítséget, először a közvetlen környezetünkben, aztán a városunkban a polgármestertől a Családsegítőn, a Máltai Szeretetszolgálaton és Rotary klubon keresztül a református lelkészig mindenfelé, majd országos szinten a „híres”/ismert közszereplőkön és alapítványokon át, civil- és politikai szervezetekig, a miniszterelnök úrtól a szerkesztőségekig, illetve médiáig. Segítség nincs, mert „nincsenek rá jogszabályok”, és vannak hitetlenkedések, arra gyanakodnak, hogy „talán nem helytálló a diagnózis”, ez mind jó indok arra, hogy ne kelljen semmit segíteni. Teljesen egyedül maradtunk, „szélmalom-harcot” vívunk. :-(

    Juditot azonnal, sőt már régen ki kellett volna menteni ebből a környezetből, mert a gyógyulás egyetlen módja az allergének elkerülése. Itt ő, nem hogy gyógyulni nem tud, de az egészségi állapota tovább romlik, és szó szerint életveszélyben van. Az értetlen, buta szomszédok 1 héttel ezelőtt arra vetemedtek, hogy annak érdekében, hogy ne tudjam kinyitni a lépcsőház ajtaját, mert az őket zavarja, idegesíti, fellocsolták a bejárathoz vezető lépcsőket tömény, parfümös öblítővel. Este ügyeletet, éjjel mentőt kellett hívnom, majdnem belehalt a gyermekem, és ez senkit nem érdekel!!! Iszonyatos!
    Most azonnal költözni szeretnénk egy szép, jó állapotú kis családi házba, de sajnos eddig nem találtunk megfelelőt. Egy ilyen betegséggel élőnek nagyon nem mindegy, hol próbál meg élni, nagyon nehéz. Olyan otthonra lenne szükségünk, ami nem teljesen új, mert azokban az új anyagok hosszú ideig nagyon sok VOC-t bocsátanak ki, nem régi felújítandóra, nem olyanra, ahol valaha dohányoztak, penészesedés volt, vagy palatető, illetve egyéb veszélyes anyag felhasználásával épült. Ne legyen forgalmas út mellett, de szántóföld közelében sem. Tudom, úgy hangzik, hogy nekünk semmi nem jó, de ezek a minimum feltételek ahhoz, hogy Judit el tudja kerülni legalább lakáson belül az allergéneket, ami az egyetlen esély arra, hogy jobban legyen, kigyógyuljon betegségéből. Ha ezt itthon megtaláljuk, és kicsit fellélegezhetünk, valószínűleg akkor is el kell mennünk egy pollenmentes tengerpartra vagy magas hegyek közé klímaterápia céljából. Egy ideig ott kell élni, dolgozni, hogy meggyógyuljon.

    VálaszTörlés
  3. Már több éve, se kint, se bent nincs biztonságban, és nincs olyan napja, amikor jól érezhetné magát, mégis példaértékű, ahogy ezt az emberpróbáló élethelyzetet kezeli, amilyen optimistán, bízva saját magában és szervezete öngyógyító képességében töretlen hittel és türelemmel viseli el a megpróbáltatásokat. Judit nagyon sok hazai publikációt, angol és német nyelvű tanulmányt is elolvasott, és olvas folyamatosan, kapcsolatot tart a világ minden pontján élő és egy közösségi portál csoportjába regisztrált betegekkel.
    Judit 31 éves, nagyon tehetséges, szorgalmas és okos fiatal közgazdász, mind amellett önzetlen, segítőkész, barátságos, nagyon szerethető fiatal lány. Annak idején, amikor éppen önálló élete megteremtésén fáradozott, úgy tűnt, egyik napról a másikra betegedett le. Azóta már tudjuk, hogy a jelenlegi állapota egy folyamat eredménye.
    Ez a dolog, bármilyen hihetetlen, de bármikor bárkivel megtörténhet. Egy kutatás szerint a 2050-es évekre minden második ember érintett lesz, ha nem történik változás, ha ugyanez az "illatos világ" vesz körül bennünket, ha nem figyelünk jobban arra, miben élünk, dolgozunk, hol játszanak és tanulnak gyermekeink, milyen anyagokból építjük házainkat. Judit esete felhívja a figyelmet arra, mennyire kiszolgáltatottá válik egy ember egyik napról a másikra, bármilyen sikeres, tehetséges volt a betegség megjelenése előtt, és hogy mennyire nincs hová fordulni ilyen esetben.
    Judit megérdemli az esélyt a gyógyulásra, megérdemli, hogy újra lehessen élete, hogy legyen családja, lehessenek gyermekei. Tudom, nagyszerű édesanya válik majd belőle. A betegsége nagyon sok mindenre megtanította, sok olyan dologra felhívta a figyelmünket, amelyek nagyon fontosak, és amelyekre, bár környezettudatosan éltünk, korábban mi sem ilyen mélységben gondoltunk. Nem bulvár- és pletykalapokat, hanem angol és német nyelvű tanulmányokat, orvosok által írt könyveket, konferencia anyagokat olvas, kapcsolatot tart egy Facebook csoportba a világ minden tájáról regisztrált több ezer hasonló egészségügyi- és az ezzel együtt járó a mindennapi életet megkeserítő, ellehetetlenítő problémával élő emberrel. Csodálom kitartásáért, optimizmusáért, hitéért, ahogy hisz a szervezete öngyógyító képességében, és azért, amit nap mint nap tesz azért, hogy meggyógyuljon, és később ő tudjon segíteni másoknak, akik hozzá hasonlóan ebbe a nehéz helyzetbe kerülnek.
    Ha tudtok ajánlani valami átmeneti megoldást, lakhatási lehetőséget, amíg rátalálunk saját új otthonunkra, nagyon örülnénk. Köszönöm, ha próbáltok segíteni akár saját lehetőségeitekkel, akár azzal, hogy eljuttatjátok a kérést másokhoz. Köszönöm. Ilona 30/4436124


    VálaszTörlés
  4. Egy néhány napja az internetre felkerült video bemutatja, hogy egy másik országban egy másik hasonló korú, és ezzel a betegséggel élni kényszerülő lánynak hogyan tudtak segíteni:
    http://www.foxnews.com/health/2015/01/13/maine-woman-allergic-to-world-thanks-to-rare-disease.html



    http://www.thedoctorstv.com/articles/2944-woman-allergic-to-the-world

    Egy bostoni orvosnő, L.Christine Oliver pedig a betegségről beszél, és arról, hogy milyen fontos lenne, hogy az orvosok világszerte ismerjék meg ezt a betegséget. Elmondja, hogy az ő korházukban minden rezidenst megismertetnek vele, és nyilatkozik arról, mennyire szükség lenne rá, hogy végre az orvosi egyetemeken ez a tananyag része legyen, mert sajnos még ott sem az.
    https://m.youtube.com/watch?v=2ZF37YmrpYs
    és a betegség már regisztrált nyugat-Európa számos országában:
    Austrian government recognises multiple chemical sensitivity as a physical disease:

    http://www.ei-resource.org/news/multiple-chemical-sensitivity-news/austrian-government-recognises-multiple-chemical-sensitivity-mcs-as-a-physical-disease/


    VálaszTörlés