„A keselyű róka, a róka szöcske, a szöcske nyúl, a nyúl lány, a lány
fű.
Mindnyájan együtt alkotjuk ennek a helynek az életét, egymástól megkülönböztethetetlenül összekeveredve, a tűz áramlásában, és a tűz isten –
nem Isten nagy I-vel, hanem inkább a kis i-vel írt istenek egyike.
Nem a világegyetem megteremtője, hanem ennek a helynek az éltetője.”
Mindnyájan együtt alkotjuk ennek a helynek az életét, egymástól megkülönböztethetetlenül összekeveredve, a tűz áramlásában, és a tűz isten –
nem Isten nagy I-vel, hanem inkább a kis i-vel írt istenek egyike.
Nem a világegyetem megteremtője, hanem ennek a helynek az éltetője.”
(Daniel Quinn: B története)
Érdekes. Az alábbi naplófeljegyzést
2014 utolsó napjaiban írtam. Talán amolyan év végi „adjunk számot viselt dolgainkról az év lezárása előtt” jellegű
lelkiállapot ihletett ezekre a gondolatokra, no meg Daniel Quinn B története.
Aztán elsodortak az események, teendők… és félretettem ezt az írást… Egészen a
mai napig, amikor két bejegyzés is szembejött velem a Facebookon egy alternatív
temetkezési eljárásról: a tojáskoporsóról. Az olaszok találták ki, de Both
Gábor (Emberiség.hu) barátunktól azt
is megtudtuk, hogy eredete a régmúltba nyúlik vissza. Többek között erről is ír
a Vlagyimir Megre Anasztázia könyvei alapján írt kötetében, melynek az Útmutató az Élethez a Föld nevű
bolygón címet adta. (Mindez azért is vicces egybeesés, mert pont most beszéltük
meg Gáborral, hogy mi is forgalmazni fogjuk a könyvét, és alig várom én is,
hogy elolvassam.)
![]() |
Természetes koporsók... |
Az eredeti naplófeljegyzés: 2014. december 28.
Érdekes… Előbb jutott eszembe az alább
elmesélt, első hallásra bizarrnak tűnő gondolatmenet, mint ahogy a könyvben
ehhez a részhez értem volna. Ehhez a részhez, amely olyan gyönyörűen írja le az
élet körforgását, minden élő és élettelen összetartozását. Aki elolvassa a B
által leírt látomást, és átérzi az üzenetét, egyáltalán nem fogja bizarrnak
találni a gondolataimat. Sőt, felemelőnek, lelkesítőnek fogja tartani.
Olyasminek, amitől jólesően és kiáradóan megborzong az ember, és ujjongva
mondja magának:
„Igen, nem félek többé az ismeretlentől, nem félek többé haláltól!
Hiszen nincs halál, csak örök körforgás és átalakulás. Amikor
meghalunk, nem szűnünk meg létezni, csupán átadjuk a természettől kölcsönkapott
éltető elemeinket valaki másnak…”
Érdekes… hogy
éppen ezek a gondolatok jutottak eszembe. Egyáltalán nem tervezek a közeljövőben
meghalni. Sőt, még hosszú ideig szeretném használni az anyatermészettől kölcsönkapott
anyagot és energiát. De kétségtelenül alázattal tölt el ez a gondolat, és arra
ösztönöz, hogy amíg ebben a testben és ezzel a személyiséggel élek, ne
fecséreljem hiábavalóságokra és önzésre ezt az életet, amit ajándékba kaptam.
Szóval
egyszer csak elkezdtem morfondírozni az emberek temetkezési szokásain. Mint
minden élőlényt, minket is a természet táplál és lát el energiával.
Belélegezzük az oxigént, amit a zöld növények termelnek. Sőt, meg is esszük
ezeket a növényeket, és megesszük azokat az állatokat is, amelyeket szintén
ezek a növények táplálnak. Sőt… mivel hihetetlen mértékben benépesítettük ezt a
bolygót, mindent megeszünk. A mi „civilizált kultúránk” szinte bekebelezte már
az egész Földet. Az egész bolygót egyetlen hatalmas élelmiszergyárrá alakította,
amelynek az a feladata, hogy minket, embereket tápláljon (no és a
haszonállatainkat, természetesen azért, hogy idővel őket is megegyük). A mi
civilizált kultúránk ősei feltalálták a totalitárius mezőgazdaságot. (Ezt a
fogalmat Daniel Quinn Izmael c. könyvében olvastam először, l. később, ill. a
szöveg végén. Mellesleg nem az első és utolsó olyan emberi lelemény, amely
csapást mér az élővilágra, és saját magunkra is, de ebbe most ne menjünk bele.)
A totalitárius mezőgazdaság az élelmiszergyárunk alapüzeme. Segítésével értük
el ezt a hatalmas „sikert”, hogy ilyen számosan lettünk. A természet
törvényeivel összhangban élő növények és állatok nemcsak egymást táplálják, de
amikor elpusztulnak, a testüket felépítő anyagok visszakerülnek a körforgásba.
Lebomlanak. Ettől a folyamattól olyan gazdag például egy háborítatlan erdő
talaja, és buja a talajon fejlődő élővilága. Semmi sem vész kárba, csak
átalakul, minden mindennel összefügg. A civilizált ember étvágya azonban
határtalan. Minden elvesz, és semmit sem ad vissza…
Eddig persze
nem volt nagy újdonság, amit leírtam. Minden kisiskolás tudja. De szülők és
tanítók együttes erővel küldenének máglyára, ha meg merném kérdezni ezeket a
jól tájékoz(tat)ott kisiskolásokat, hogy mit gondolnak a saját helyükről ebben
a körforgásban. Mit gondolnak, az emberre vajon vonatkoznak-e ezek a
törvényszerűségek? Mi történik az emberrel, amikor meghal? Visszakerül a
földbe, hogy lebomoljon, és más élőlényeket tápláljon a teste, és ezzel visszaadja
a kölcsönt? „Igen, hát persze!” –
vágná rá egy pár éves gyermek. „Ó, nem
dehogy! No, de ilyet. Micsoda beszéd!” – méltatlankodna a felnőtt. Az ember
lelke a mennybe száll, a testét, amely szent és sérthetetlen, pedig gondosan
koporsóba zárva (nehogy hozzáférjenek holmi gusztustalan lebontó férgek)
szentelt földbe temetjük a temetőben. Nem ám akárhová temetjük, csakis a
temetőbe! Nem ám mindenhová, szerteszét, hadd nőjön a sírunkon virág, fa, bokor!
Persze, előbb utóbb lebomlik az a koporsó is, de azért hadd várjanak csak azok
a randa férgek. A temető is eltűnik pár száz év alatt, ha hagyjuk, és jó
esetben virul majd a helyén a természet. Ez még a jobbik eset. Azonban drága a
koporsó, és kevés a hely a temetőkben. Az ember pedig oly leleményes. A modern
technológiának és persze a piaci viszonyoknak megfelelően ezért megoldjuk a
dolgot. Szépen, sterilen, ahogy szoktuk, eltűntetve a nyomokat, és „ezt nektek, férgek!”. Így azután még
csak a földbe sem kerül a koporsóba zárt test. Ehelyett elhamvasztjuk.
Elégetjük. Így kicsi urnába zárva végképp megóvjuk attól, hogy azok a fránya
férgek megsértsék szent porainkat. (Ha azok a fránya férgek megsértődnének, már
megszűnt volna az élővilág, és nézhetnénk a kopár bolygót… végül is egész jó
úton vagyunk ebben az irányban, nemde?) És az a rengeteg értékes emberi anyag –
biomassza – kárba vész! (Gondoljunk bele, hogy amióta ezt a remek technikát
alkalmazzuk, hány és hány millió embert hamvasztottunk így el.) Durván hangzik,
mi? Bár tartok tőle, hogy nem abban az értelemben, ahogy én gondolom durvának.
Én ugyanis azt gondolom durvának, hogy nem adjuk meg a természetnek legalább
ezt az alázatot, hogy visszaadjuk, amit kaptunk, hogy más élőlényeknek is
jusson belőle. Mellesleg saját magunknak sem jut így, szóval ez is öngól, mint számos
egyéb furfangos találmányunk. (Lásd a haldokló, „vegyszerrel lélegeztető gépen
tartott” termőföldeket). Persze az ember mindent eltűntet, szemétre dob, elás,
a vizekbe ömleszt, vagy éppen eléget, ami az útjában van, ami zavarja a számára
üdvös világrendet. Háztartási és vegyi szemetet, lehullott faleveleket, konyhai
hulladékot… a saját ürülékét… Na, most már aztán tényleg elég. Fúúj!!!… Mi
lenne, ha az összes állat így tenne ez utóbbival például? Beszennyezné az
összes élő vizet, és tönkretenné az összes talajt a trágya hiányában.
A mi
civilizált kultúránk embere mindent elvesz, és semmit sem ad vissza. Ha nem
akarok szigorú lenni, akkor az önzés helyett inkább rövidlátásnak nevezem ezt a
hozzáállást. Van elég bajunk anélkül is,
hogy ilyesmin jártatnánk a fejünket!” Nemdebár? „Ki a csudát érdekel egyáltalán ez az egész körforgás-maszlag?!” A
mai életforma valóban annyira hermetikusan elzár ennek a megtapasztalásától,
hogy nem is csoda a teljes vakság és közöny. DE a törvény nem ismerete nem
mentesít a betartása és a be nem tartásának következményei alól, ugye?
Hát ezek a
fura gondolataim támadtak a halál utáni sorsunkkal kapcsolatban. Először nem is
kritikaként fogalmazódott meg bennem a dolog, ahogy az előbb leírtam a
dolgokat. Csupán valahogy eszembe jutott, hogy mit szeretnék, mi legyen velem a
halálom után. És elképzeltem magamat, ahogy odatemetnek a kedvenc dombtetőmre,
az almafa alá, ahol néha megpihenek és lenézek az alant elterülő tájra. A
lelkem szabadon szárnyalhat, ki tudja hová, és ki tudja, milyen kalandok várnak
rá azután, hogy elvált ideiglenes porhüvelyétől. A testem azonban odatartozik
abba a földbe, és ott szeretném leróni a hálámat, mert az a föld táplált engem
is. Olyan vigasztaló gondolat volt… Kár, hogy azonnal felébredt bennem a
kétség, hogy ezt a jelenlegi törvények nem fogják engedni. És olyan dühös
lettem, de olyan! Hogy hogyan jön bárki ahhoz, hogy rendelkezzen az életem és a
halálom felett? Mert ugye, koporsóról (minek kivágni azokat a fákat, hogy még
halálomban is tovább sarcoljam a természetet?), hamvasztásról az én esetemben szó
sem lehet. Az ugyanolyan káros dolog, mint lehúzni a szart (bocs, de hát mit
finomkodjunk itt) a WC-n, vagy elégetni a lehullott faleveleket, ágakat. Az
ürülékkérdést mi már megoldottuk. A területünkön alomszéket használunk. Éppen
néhány hete bontottuk ki az első „szarkupacot”, ami két éve érlelődik. Olyan
gyönyörű komposzt lett belőle, hogy olyat még nem láttam, finom, porhanyós,
földszagú. Aki látja, el sem hiszi, hogy büdös kakából keletkezett. (Végül is a
legillatosabb virág is a rothadó földből kel életre, nem igaz? De hát kinek is
jutna eszébe ilyen badarságokon gondolkodni. Az olyan gusztustalan…) No, de
visszatérve a halál utáni helyzetre, én határozottan kijelentem, hogy a halálom
után
„BIOMASSZA
akarok lenni!”
Bizarr
jelmondat, de a lényeget kifejezi nem? Komolyan mondom, ha valaki tudja, mi a
módja annak, hogy szabadon rendelkezhessem a saját testemről a halálom után, kérem,
szóljon. (Bár jelenleg már semmiről nem rendelkezhetünk szabadon, az életünkről
sem, hát még a halálunkról…) De az idő nekünk dolgozik, és „Minél jobban összeszorítják az öklüket a hatalmon lévők, annál többen
csúsznak ki az ujjaik közül”. Idéztem Leia hercegnőt a Csillagok
háborújából :-).
Érdekes… hogy
hogyan is jutottak eszembe ezek a gondolatok. Érdekes, de cseppet sem véletlen.
Hiszen nemcsak Daniel Quinn munkásságán formálódik a szemléletem az utóbbi
időben. Legalább annyira ide tartozik számos más jeles ember is, azok a
gondolkodók (és cselekvők!), akik megváltoztatják illetve változásra serkentik
a világot. „Nem új programokkal és a régi
szemléletükkel. Hanem új szemlélettel, programok nélkül.” (Bár engem is
kétségekkel tölt el, hogy mit is kezdjek magammal ezekben a forrongó időkben, és
keresem a kapaszkodókat, mégis sajnálom az igaz(?!) hitükbe és hatalmukba
kapaszkodó vallási és pártvezetőket, illetve a híveiket (bármelyik oldalon is
álljanak), ahogy próbálják toldozni-foltozni ezt a túlhaladott és hiteltelen rendszert.
Gyártják a „jobbnál jobb” programokat, és még mindig azzal ámítják magukat,
hogy ez eredményre fog vezetni anélkül, hogy alapvetően ne változtatnának a
gondolkodásmódjukon.)
Országh
József vízönellátó rendszere, permakultúra, azaz a természet
törvényszerűségeire alapozó, és azokat betartó tervezési és gazdálkodási
rendszer, és még hosszan sorolhatnám mindazokat a témaköröket, amelyek
átitatják az új szemléletmódomat. Esővíz-hasznosítás, alomszék, mulcsozás,
komposztálás, a vizek, a föld és a biomassza védelme… hiszen ezekről írok
szüntelenül több mint 4 éve, amióta ezt a blogot elkezdtem… A minap pedig a szokásos
év végi „rendrakás” során kezembe vettem újra a B történetét. Én úgy használom
ezt a könyvet, mint mások a Bibliát. Újra és újra el kell olvasnom, hogy erőt
merítsek belőle, hogy ne lankadjon az éberségem, és ne csússzak vissza „A NAGY FELEJTÉS”-be. Újra és újra el
kell olvasnom, hogy emlékezzek. És újra és újra megdöbbenek az emberi faj
mindent elsöprő erejű elszaporodásának nagyságrendjén. Szemléltetés gyanánt
összegzem Quinn számításait: Az emberi faj lélekszáma tízezer évvel ezelőtt
kezdett ebbe az exponenciális növekedésbe. Ekkor indult szó szerint hódító
útjára a totalitárius mezőgazdaság. Összehasonlításképpen: amíg a tízezer évvel
ezelőtti időpontig tizenkilencezer év kellett az akkori populáció
megkétszereződéshez, addig ezt követően már csak háromezer évre volt szükség az
újabb megduplázódáshoz. Azóta pedig ez az ütem oly mértékben gyorsult, hogy a
legutolsó megkétszereződéshez már csak 37 év kellett! Ekkor, azaz 1997-ben a
Föld lakossága elérte a 6 milliárdot. Most, azaz 2014-ben 7,2 milliárd ember él
a Földön, ebből évente 10 millió ember hal éhen, egymilliárd éhezik, 2 milliárd
pedig nem jut tiszta, friss ivóvízhez!
Valahogyan
a B történetének újraolvasása kezdetén kapcsolódtak össze a fejemben ezek a
témák: A természet körforgása, hogy minden mindennel összekapcsolódik, hogy
minden mindent táplál, hogy nem halunk meg, csak átalakulunk, és egy új életformában
születünk újjá (ez esetben a testünk elemeire gondolok, nem a lélek vándorlására,
az egy másik téma), hogy itt ez a hatalmas embertömeg, amely táplálékból van, és
táplálnia kellene másokat (minden más fajt is, nemcsak saját magát, bár még ez
utóbbit sem tudja rendesen megoldani)… és hogy végül is az ember, mint annyi
más esetben (l. az emlegetett totalitárius mezőgazdaság) most is szeretne
kibújni a természet törvényei alól: Azaz a halála után, köszöni szépen, DE nem
akar biomassza lenni!
Visszatérve a
totalitárius mezőgazdaságra, az Elvevőkre és a Meghagyókra. Hadd mutassak be
pár alapgondolatot Izmael provokatív, ám szemtelenül logikus („hogy ez nem jutott eddig az eszembe!” jellegű)
üzenetéből arról, hogy hol és hogyan is rontottuk el a dolgokat, illetve hogy
hogyan tartjuk fenn bámulatos módon ezt az (ön)pusztító rendszert. Szóval mintegy
tízezer évvel ezelőtt a Közel-Keleten indult hódító útjára az új és minden eddiginél
hatékonyabb gazdálkodási forma, a totalitárius gazdálkodás. A napjainkban
végéhez közeledő mélyrepülés elindításához azonban szükséges volt még egy új
találmányra, amely nélkülözhetetlen alapja az Elvevő rendszernek. És pediglen
arra az ötletre, amelyre addig nem volt példa az emberiség 3 millió éves
történetében: arra az ötletre, hogy zárjuk el a táplálékot, azaz csak az
férhessen hozzá, aki dolgozik és fizet érte. Innentől fogva a (katonai,
gazdasági, politikai és egyházi) hatalmat megkaparintók folyamatosan függésben
tartották a társadalom többi részét... és így van ez mind a mai napig. Az új
életmód térhódításával kapcsolatban azonban hamar kiderült, hogy itt valami nagyon
el lett baltázva. A „sikerrel” párhuzamosan addig nem ismert jelenségek ütötték
fel a fejüket és harapóztak el világszerte: társadalmi osztályok és
osztályharc, folyamatos, kiterjedt háborúk, korrupció, bűnözés, tömeges nyomor,
éhínségek, járványok, drogproblémák, tömeges elmebaj és sorolhatnám. Itt valami
nagyon nem stimmel. Amikor ez kezdett világossá válni, hogy, hogy nem, létrejöttek
a jelenleg uralkodó világvallások (Keleten és Nyugaton egyformán), és hihetetlenül
fontos szerepük lett ennek a rendszernek a stabilizálásában. Egyrészt mert
megmagyarázták, hogy miért történik és miért elkerülhetetlen mindez. Azért,
mert az ember „sajnos” már csak ilyen rossz, hiszen eredendően bűnös. Ugyanakkor az az életforma, amit az ember
választott, magától értetődő, hiszen az „Isten
azért teremtette az embert a világra (a saját képére formálva?!), hogy meghódítsa
és uralja azt”. Másrészt ezek a „modern” vallások mindjárt a megnyugtatást
is tálcán kínálták. Meghozták számunkra a megváltást, az üdvözülést és az
ígéretet arra, hogy evilági szenvedéseinkért jutalom jár a mennyek országában
(már aki megváltja az oda vezető utat). Magyarázat, felmentés és vigasz: 3 in 1!
Igen sikeres termék, ahogy a mellékelt ábra mutatja. (Tudom, most kivertem a
biztosítékot, ha eddig nem tettem volna. DE ez jó jel, mert éppen itt az ideje kicserélni
az izzókat újfajtákra…) Még mielőtt félreértés esnék, ahogy Quinn is leírja, a
fentiek nem az összes kultúrára vonatkoznak, csak a mi úgynevezett civilizált
kultúránkra. Mi vagyunk az Elvevők, akik majdnem teljesen kiirtottuk vagy
beolvasztottuk az összes többi Meghagyó kultúrát ezen a Földön.
A Meghagyó
kultúrák vallása cseppet sem ilyen. Az ő elgondolásuk szerint, ami az animista
vallások közös szemlélete: „A világ szent
hely és szent folyamat, és mi (emberek) a részesei vagyunk, nem jobban és nem
kevésbé, mint bármely más élőlény, a legegyszerűbb életformától a
legbonyolultabbig.” A világ nem az emberért teremtetett, és főleg nem
azért, hogy az ember uralma alá hajtsa. Ebben a szent kapcsolatrendszerben
mindennek és mindenkinek megvan a maga helye, senki nem rossz vagy jó, senki
sem eredendően bűnös és nem szorul megváltásra.
Lehet, hogy
sokan már réges-régen kiakadtak, és abbahagyták az olvasást, lehet, hogy sokan unják
már, nem kíváncsiak ezekre az adatokra és eszmefuttatásokra. „Hagyjál már minket békén ezekkel a negatív
a gondolatokkal!” Különben is karácsony van, az év legszebb ünnepe, a szeretet jegyében!
Kíváncsi vagyok, kinek jutna eszébe az ünnep és a karácsony, ha éppen egy
süllyedő hajón lenne. Pedig a hajónk süllyed. Éppen ezért ébresztő, még életben
vagyunk, még nem késő!
Szóval én mégis
úgy érzem, hogy éppen a szeretet ünnepe késztet arra, hogy megosszam veletek
ezeket a gondolatokat „újra, újra meg
újra”. Mert én szeretnék emlékezni! Én valóban azt kívánom nektek és
magunknak, hogy Ti is emlékezzetek, hogy lehessen a jövőben nekünk és a
gyerekeinknek és unokáinknak is sok-sok szép ünnepe. Hogy 2015-ben valóban Boldog
Új Évünk legyen! Ahogy most állnak a dolgok, egy szimpla ünnepi jókívánságot
kevésnek érzek. Azok csak a megszokott, üres jókívánságok. Menekülés, struccpolitika.
Boldog karácsonyt és sikeres további süllyedést! Ha őszinték lennénk, akár ezt
is mondhatnánk egymásnak.
De inkább
elmondtam Izmael meséjét, amiben volt jó is, rossz is, de legalább őszinte mese
volt.
Te mit
gondolsz? Szólíthatlak B-nek?
**********
Totalitárius mezőgazdaság vs.
korlátolt vetélkedés törvénye:
A természetben a korlátolt
vetélkedés törvénye működik, ami lehetővé teszi a fajokban gazdag, változatos
élővilág fennmaradását:
1)
Vetélkedhetsz képességeid legjava szerint, de
nem üldözheted a vetélytársaidat,
2)
nem semmisítheted meg a táplálékukat, illetve
3)
nem tagadhatod meg, hogy táplálékhoz jussanak.
Az Elvevő kultúra által gyakorolt
totalitárius mezőgazdaság mindhárom törvényt áthágja, a táplálékára
veszélyesnek tartott fajokra célzottan vadászik (nem azért, hogy megegye őket),
azokat írtja, elpusztítja, akár a faj teljes kipusztulásáig, számos módszerrel,
pl. a táplálékuk megsemmisítésével vagy a táplálékhoz jutás megakadályozásával.
Jómagam teszem
hozzá totalitárius mezőgazdaság fogalmának a magyarázatához, hogy a mi Elvevő
kultúránkban az ember nemcsak minden egyéb fajjal szemben nem tartja be a
természet alaptörvényét, hanem saját fajtársaival szemben sem. Ahogy írtam a táplálék
elzárásával kapcsolatban, a (politikai, gazdasági, katonai…) hatalmon lévők nem
engedik szabadon táplálékhoz jutni a társadalom többi részét. Ezzel arra
kényszerítve emberek millióit, hogy fenntartsák ezt a rendszert, amelyben az
emberek szó szerint halálra dolgozzák magukat azért, hogy hozzájuthassanak az
alapszükségleteikhez: élelem, lakás stb.
Van egy jó meg
egy rossz hírem: MI TARTJUK FENN EZT A RENDSZERT! Mi vagyunk azok, akiknek már
természetessé vált, hogy ez már csak így van. Sőt fel is háborodnánk, ha nem
így lenne: „Aki nem dolgozik, ne is egyék!”
– szól a bölcs közmondás. Ez ám a kollektív agymosás. Pedig nem
volt ám ez mindig így… Mondta valaki, hogy agyon kell magunkat dolgozni, hogy
meg tudjunk élni?! Vajon honnan ered ez a téveszme?! És valójában mi is az,
amiért ma az emberek agyondolgozzák magukat?! ... No, ez már egy másik
történet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése