2011. július 23., szombat

Özönvíz, avagy a sors útjai kifürkészhetetlenek...

„Ne feledd: amatőrök építették Noé bárkáját, és profik a Titanicot - szóval van remény.” (internet)

Elmosta az eső… no nem a szupervályog-épületet (ki is merne ilyet feltételezni?!), hanem a tanfolyamunkat.
Pedig lelkes kis csapatunk egészen sokáig dacolt az elemekkel. Forgott a betonkeverő, töltődtek a vályoghurkák… Gondoltuk, hogy egy kis eső nem fog minket megállítani, ha már a szupervályog-technológia lehetővé teszi, hogy tovább épüljön a vályogházikó, míg a vályogvetők avagy „vályogverők” az esőben pihenőre kényszerülnének... 


A tanfolyam egyébként jól indult. A bócsai tanfolyamon még csak remélni mertem, hogy lesz még szerencsénk egy olyan jó csapatra, mint amilyen ott összegyűlt. Amikor Gárdonyban kezdtünk gyülekezni, majd sor került a bemutatkozó körre, már nem csak reméltem, de szembesültem vele: újra összejött néhány ember, akikkel vidám és inspiráló napoknak nézünk elébe. Sőt, egyre inkább kezd megerősödni bennem a meggyőződés, hogy magának a szupervályog-technológiának a szellemisége az, amely ilyen nyitott, másként gondolkodó, egymáshoz pozitívan viszonyuló embereket vonz. Fontos megerősítést ez, és szerencsére nem igazolja azokat a „vészmadarakat” (bocsánat a megnevezésért, bizonyára jó szándékkal óva intő embereket), akik azt mondták, hogy ne merészkedjünk az építőipar területére, mert ott nem sokra megyünk ezzel a „világmegváltó” és „zöld” a hozzáállásunkkal. Biztos, ezen a területen is vannak ilyenek és olyanok is. Akik ilyenek, azok körénk gyűlnek, és létrehozunk valami új és remek dolgot, akik meg olyanok, azok úgyis elkerülnek minket, vagy idővel elmaradnak.
A lényeg, hogy mi senkit sem akarunk meggyőzni. Akinek tetszik ez a technológia és a szemléletünk, az úgyis megtalál minket, akinek pedig nem, azt nem akarjuk ilyen-olyan módon rávenni vagy rábeszélni. Lehet, hogy furán hangzik ez a mai „mindenáron eladni-marketing” világban, és persze nem jelenti azt, hogy nem szeretnénk, ha minél több emberhez eljutna a szupervályog híre, és minél több ember szeretne ilyen házat-kertet építeni vagy megépíttetni. De tegyék ezt azért, mert valóban erre van szükségük, ezt szeretnék, és tesznek is azért, hogy megvalósulhasson, amire vágynak. A magam részéről azt gondolom, hogy minden olyan kezdeményezésnek, ami ma másként akarja mozgatni a világot, így az alternatív építészetnek is, tudatos és elszánt emberekre van szükségük.

Visszatérve a tanfolyamra, végre két „nőtársam” is csatlakozott hozzánk. Az építési tanfolyamra eddig nem merészkedtek a „gyengébbik” nem hazai képviselői, hiába próbáltam a magam példájával sugallni, hogy cseppet sem vagyunk gyengébbek, és ezen a területen is megálljuk a helyünket. Persze nem a valódi fizikai erőre gondolok, szerintem fontos ez ügyben különbséget tenni, mit bír egy férfi, mit egy nő, mit egy fiatal és mit egy idősebb ember. A lényeg az, hogy magát a technológiát valóban korra és nemre való tekintet nélkül el lehet sajátítani, és rengeteg olyan mozzanat van az építés során, ahol feladatot talál bárki ereje és képességei szerint. Kellenek az erős férfikezek, akik képesek huzamos ideig megtartani és a töltés közben folyamatosan a helyére igazgatni például egy 50 cm vastag fal építéséhez szükséges tömlőt. A föld adagolásához, a zsák vagy a drót levágásához, a körző használatához azonban nem kell különösebb testi erő.


Összességében jól haladt a tanfolyam, amíg az időjárás úgy nem gondolta, hogy más terve van velünk.  

A negyedik nap délelőttjén esőkabátba bújt csuklyás alakokként szorgoskodtunk az egyébkén kihalt tóparton, ahová egy lélek sem dugta ki az orrát az egyre erősödő, végül szűnni nem akaró, viharos széllökésekkel kísért esőbe. Egy darabig jó móka volt a dolog, de amikor már minden ruhánk átázott és nyakig sáros volt, és lassan át is fagytunk, kezdtünk elbizonytalanodni. Számomra a kegyelemdöfést az adta meg, amikor bekukkantottam a sátrunk hálófülkéjébe, és rádöbbentem, hogy a tegnap még csak nedves hálóholmink már teljesen vizes, és a gumimatracunk a sátor aljában összegyűlt 5 cm-es vízben úszik. Az ég reménytelenül szürke volt, esélyt sem láttunk arra, hogy hamarosan kiderül, és annyira kisüt a nap, hogy meg is tudjanak száradni a ruháink és a hálóhelyünk. Váltásruhám nincs több, mindkét cipőm átvizesedett.
A sátrunk erősen megrongálódott a szélben… gondolatban egy jó erős és meleg szupervályog-házikót képzeltem magam elé, aminek nem árt sem eső, sem özönvíz, sőt még az előző napok melegét is őrzik és sugározzák a vastag vályogfalak. De az még a jövő zenéje. Most éppen azon szorgoskodunk, hogy minél több ilyen házikó épüljön, de most mégis lehet, hogy le kell állnunk a munkával. Készítettünk egy meleg ebédet, utánanéztünk az időjárás jelentéseknek és döntésre jutottunk. Mivel gyors és látványos javulás nem várható az elkövetkezendő két napban sem, és a kényszerleállás miatt már úgysem leszünk készen a kupolánkkal, egy mindnyájunknak alkalmas hétvégére visszajövünk, és befejezzük a tanfolyamot és az építést. Így esett a választás augusztus második hétvégéjére.

 
Kissé szomorúak voltunk, hogy így meg kellett futamodnunk az eső elől, de talán éppen így kellett ennek történnie. Azt terveztük ugyanis, hogy nem tartunk több tanfolyamot a nyáron, és néhány érdeklődő csalódott is volt emiatt, hogy nem jó neki ez az időpont. Ha úgyis vissza kell jönnünk befejezni ezt tanfolyamot és az építést, miért is ne toldjuk meg néhány nappal, és kapjanak még egy esélyt azok is, akik erről a lehetőségről lemaradtak?! Elhatároztuk hát, hogy meghirdetjük ezt a ráadás tanfolyamot erre az amúgy kiváló helyszínre. Hiszen nem mindig adatik meg ilyen jó hely, ahol összeköthetjük a kellemest a hasznossal: azaz tanulhatunk és építhetünk, és mellette élvezhetjük a Velencei-tó adta lehetőségeket, és csobbanhatunk egyet a vízben a melegben végzett fizikai munka közben és után!

Folyt. köv. augusztus 10-én Gárdonyban!

 
************

A Szuper-Blog eseményei két idősíkon mozognak:
1)      Az egyik szálon a szupervályog-technológia hazai bevezetésének háttértörténete fut: azoknak az eseményeknek a láncolata, amelyek attól az elhatározástól, hogy kutató-orvosi és tréneri pályámat elcserélem egy másik - bár szintén alapvetően a tanításnak és kutatásnak szentelt - munkáért és küldetésért, a blog indulásáig eltelt időben történtek.
2)      Minden második bejegyzésben pedig a szupervályog munkacsoport jelenlegi tevékenységét, az aktuális eseményeket, történéseket írom le a naplómba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése