2011. szeptember 2., péntek

Berendezkedtünk a Cal-Earth-ben


„A teremtő munka öröme az, hogy nem robot, hanem játék” (Zs. Tüdős Klára)

Vége lett az első hétnek, hazamentek a tanfolyami résztvevők. Maradtunk mi újonc ösztöndíjasok néhány „régi” öregdiákkal, akik hosszabb-rövidebb ideig maradtak. Az újoncok között volt egy angol-holland lány, egy francia fiú, egy Kaliforniában élő mexikói srác. A régiek pár nap múlva mind elmentek, csak egyikük maradt, egy szintén amerikai srác, aki azonban ideje jó részét Japánban töltötte.
Az első szabadnapunkon egy Ausztráliában élő francia fiú finn származású barátnőjével elhívott minket egy kis kirándulásra - sziklamászásra - a közeli hegyekbe. Érdekes egy hely volt. Kopár, furcsa sziklaalakzatokkal, hatalmas kőtömbökkel tarkított vidék, mintha egy óriáskölyök dobálta volna tele kaviccsal. A csapat néhány tagja lelkesen mászta a sziklafalat a majd’ 40 fokban, én inkább csak barangoltam a sziklák között, azután pedig leültem a szúrós bozótba, és csak néztem ki a fejemből. Az első hét, az új környezet izgalma, az intenzív tanulás és fizikai munka a nappali hőségben, majd esti hidegben kiszívta az erőmet. Szépen ledőltem a bozótba és elaludtam ott, ahol voltam… hiába mindig is szerencsésen jó alvó voltam… hidegben, melegben, keményen, puhán, hangyák közt :)… Mikor felébredtem és felültem, apró kaktusztüskékkel volt teli a karom… tényleg fáradt voltam, ha így el tudtam bóbiskolni.


Másnap az angol-holland lánnyal átköltöztünk a japán-amerikai srác házába, mármint ahol ő lakott. (A srác J névre hallgatott, sosem árulta el a teljes nevét… most ugrott be, hogy a J lehet, hogy Japan?). Két macska is lakott vele, helybéli kis kölykök voltak, akiket a gondozásába vett. Igen jól, biokaján tartotta őket. Szépek és barátságosak is voltak, mi tagadás. A mi házikónkat pedig a francia és az ohiói fiú vette birtokba. Kaptunk még két szabadnapot, mielőtt belekezdtünk volna az ösztöndíjas életbe. Komótosan berendezkedtünk, nem sok aktivitást fejtettünk ki, inkább csak szuszogtunk, aludtunk. (Megnyugtató, hogy nemcsak én purcantam ki, de a nálam jóval fiatalabb fiúk is.)
(Érdekes, ahogy írom, ki honnan való, tűnik fel, hogy csupa világpolgár gyűlt itt össze. Szinte mindenki más országban élt, mint ahonnan származott. Az biztos, hogy nem a fenekükön nyugton megülők vállalkozása ez a szupervályog és az újfajta szemlélet- és életmód, amelyet közvetít. Ja a francia fiú is Szenegálba készült, ahol a szülei hotelt üzemeltetnek, az ohiói fiú pedig szintén „útra kész”, ahogy később elmesélte. Hogy hová, az még nem tudta. Végül is ő volt a legfiatalabb a csapatban…)

Szerdán kezdtünk bele a munkába. Eligazítás, házirend, napi és heti munkabeosztás. Elvileg különböző témákkal foglalkoztunk volna az ott töltött idő alatt, elmélettel, gyakorlattal vegyesen… A valóság kissé másként alakult, de ne szaladjunk előre. Én ösztöndíjamat ledolgozandó kaptam külön munkát is, amit saját beosztásban, reggel, este, hétvégén tudtam ledolgozni, ezen felül külön órákért pénzt is kereshettem. Hát nem mondhatnám, hogy jól esett a nap végén még elvonulni tovább dolgozni, de nem panaszkodom. Legalább megvolt a pénzem az ennivalóra is. Az angol lánnyal kaptunk kertrendezési feladatot (ő kertész), a külön munkám pedig többnyire mindenféle kiegészítő munka volt, pl. raktártakarítás, tereprendezés… Sosem fogom elfelejteni, hogy pár napig régi festékes vödröket kellett kiselejteznem. Csak nyitogattam a beszáradt dobozokat (néha csendesen káromkodva, mert alig bírtam kinyitni meg odébb cipelni). Végül igyekeztem valami örömet is lelni ebben az unalmas tevékenységben: mivel senki nem volt a közelben énekelgettem és még némi mókát is faragtam a dologból.

Cal-Earth logó

Első menetben az Öko-Falu mellett épülő Fire-Village (Tűz-Falu) munkálatait folytattuk, lépcsőt, kerítést építettünk. Nem mondhatnám, hogy valami nagy hatékonysággal haladtunk volna. Olybá tűnt, itt nem nagyon lényeges, valaha is készen lesz-e ez az építés. Azért dolgoztunk. Ástuk a földet, kevertük az anyagot, töltöttük a zsákot, azaz tömlőt. Az egyhetes tanfolyamon - bár csináltunk mindenfélét -, nem volt meg az az élmény, hogy valami értelmeset építettünk volna, és hogy tudnám alkalmazni a hallottakat-látottakat. Már akkor elhatároztam, hogy én sokkal jobb tanfolyami anyagot fogok összeállítani és mindig fel fogunk építeni valami használható, konkrét építményt az elejétől a végéig, hogy mindenki lásson és kipróbálhasson minden munkafolyamatot. Megkaptuk ugyan Khalili könyvét, amely egyedülálló és klasszikus volt a maga idejében, de már túlhaladta az idő. Nem volt benne összeszedve a szupervályog-építés csínja-bínja olyan formában, hogy az egyszerűen áttekinthető és házépítésre is használható legyen. Sok dolgom lesz, ha hazamegyek… már formálódott a tanfolyami jegyzet is a fejemben. Az intézetben dolgozók - bár hozzám képest sokkal több tapasztalattal rendelkeztek a szupervályog-építés terén -, mintha megálltak volna a fejlődésben, de ami még inkább hiányzott, hogy nem volt oktatási előéletük. Valamit tudni, illetve tanítani, átadni két külön dolog. Boldog voltam, hogy kutatói, oktatói és tréneri pályafutásom során szerzett tapasztalataimat kamatoztatni tudom majd ezen a teljesen más szakterületen is. Hiszen egy tréning felépítésének, az oktatási anyag összeállításának, egy jegyzet megírásának és magának a tanításnak is vannak fő irányelvei függetlenül attól, hogy milyen szakmai tartalommal töltjük meg. Már alig vártam, hogy belekezdhessek!

De nyugalom… most itt vagyok Kaliforniában, és kérdezek, tanulok, amit csak lehet, és persze ötletetek is.
Ja és dolgozom. Munkásruhában, sapkában, porban-koszban, hőségben. A portól pár nap alatt kisebesedett az orrom. Talán ez volt a legkellemetlenebb, a hőségen túl. Végül is azt hiszem, az egyik legfőbb dolog, amit tanultam, az az volt, hogy megszokjam a fizikai megterhelést és a nehéz, nem megszokott körülményeket. Mindig végeztem több-kevesebb kétkezi munkát, pár évig egyedül tartottam karban egy több mint 300 négyszögöles telket egy rozoga kis házzal, újjáépítettem, tataroztam már sok lakást magamban vagy házilagos kalákában. Nem állt tőlem távol a dolog. De mégiscsak szellemi munkából éltem, és nem voltam szokva a napi több mint nyolc órás fizikai munkához. Már pedig hiszem, hogy erre a fizikai erőnlétre szükség van… főleg manapság. Hogy a testi erő és szívósság, a fizikai kézügyesség és technikai kreativitás nélkül kiszolgáltatottak vagyunk. Korábban az ÉletKészségek Munkacsoport egyik vezetője voltam, kommunikációs és stresszkezelő készségeket fejlesztő tréningeket tartottunk. Ezek most másfajta életkészségek, a mindennapi fizikai élet fenntartásához szükséges készségek voltak. Elégedettséggel töltött el, hogy korábban tanult emberi és kapcsolati készségeim mellé most újfajta készségeket sajátíthatok el, és az élet más területén fejlődhetem. Így kerek a dolog!


************

A Szuper-Blog eseményei két idősíkon mozognak:
1)      Az egyik szálon a szupervályog-technológia hazai bevezetésének háttértörténete fut: azoknak az eseményeknek a láncolata, amelyek attól az elhatározástól, hogy kutató-orvosi és tréneri pályámat elcserélem egy másik - bár szintén alapvetően a tanításnak és kutatásnak szentelt - munkáért és küldetésért, a blog indulásáig eltelt időben történtek.
2)      Minden második (vagy harmadik) bejegyzésben pedig a szupervályog munkacsoport jelenlegi tevékenységét, az aktuális eseményeket, történéseket írom le a naplómba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése