2012. január 8., vasárnap

2012 – Formálódó jövőkép, kibontakozó lehetőségek

Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát, a nehézségek között mindig ott van a lehetőség! ( Albert Einstein)

Különös érzésekkel, reményteli várakozással teltek az év utolsó napjai. Azon kaptam magam, hogy soha nem töltött még el ilyen izgalommal egyetlen év fordulója sem, mint ez a 2011-2012-es. Szinte mindegy, ki mit gondol 2012-ről, gondol-e bármit is, nemigen lehet kivonni magunkat ennek a kollektív „felfokozott” hangulatnak a hatása alól. Jómagam valahogy úgy vagyok vele, hogyha már így van, akkor átadom magam ennek az állapotnak, és megalkotom a magam vízióját: Milyennek is szeretném én látni a jövőt, ennek az évnek a kimenetelét?

Az elmúlt év számomra nehéz, dolgos év volt. Sokszor kellett magamat biztatni, hogy továbbhaladjak azon az úton, amelynek egyelőre még nem látszik a vége. Olyan volt ez az év, mintha sötétben bolyonganék, tapogatóznék, és a cselekedeteim látszólag összerendezetlenek, mintha sehová sem vezetnének. Néha teljesen kétségbeestem: ennek az egésznek semmi értelme! Hiába van meg a célom, hogy merre akarok menni, hová akarok eljutni, halad(gat)unk is a dolgokkal, de valahogy nem az igazi. Mintha mindig kicsúszna a kezeim közül a megoldás. Persze lehet, hogy én vagyok az örök elégedetlen, akinek csak a tökéletes megoldás a jó. Így aztán év vége felé szabályosan térdre kellett kényszeríteni saját magamat, hogy álljak le az erőlködéssel, és hagyjam egy kicsit magukra a dolgokat. Vitáztam is eleget a párommal, mert ebbe a nagy erőlködésbe, hogy csináljuk hatékonyabban a dolgokat, őt is be akartam vonni, aminek kellőképpen ellenállt. (Nem mintha nem lennénk jó tükrök egymásnak, szóval némi igazam is volt.) Végül aztán maga alá gyűrt a fáradtság, és az év utolsó heteiben némileg eleresztettem a gyeplőt. Egész évben nem pihentünk, nem kapcsolódtunk ki, szóval rám is fért.
    Ahogy lazítottam (egy kicsit, mert sajnos a teljes leállás luxus lett volna), úgy kezdtek apránként maguktól megérkezni a dolgok és az emberek az életünkbe. Azok a dolgok, amiket görcsösen akartam megtalálni. Évzáró interjú egy barátunkkal (Emberiség.hu), meghívás a Hír TV, Mátrabeli polgármester, aki szeretné a falujukat szupervályoggal kicsinosítani… Szalmaépítős találkozón személyesen is megismerkedtünk az általunk nagyra tartott Országh Józseffel. Eközben becseppentünk egy társaságba, akik már ez ideje összejárnak, készülődnek valamiféle önellátó közösséget alapítani. Ebben a társaságban, és a többi összejövetelen is régi ismerősökre is bukkantunk, akik időről időre feltűntek az életünkben más csoportok, események kapcsán. Azok az emberek, akik már kezdenek új szemlélettel nézni a világra. Az előbb említett társaságba úgy becseppentünk, hogy egészen ott ragadtunk. Meghallgattuk az általuk szervezett előadást az Ökotársulásról, az év végén pedig úgy váltunk el, hogy az év elején begyorsítjuk az eseményeket, mert tavasztól már lépni szeretnénk valamerre.

Bár már kezdtem látni a fényt az alagút végén, az év vége még elég sötétre sikeredett. Nem ez volt a legszebb karácsonyom, az biztos, bár ahhoz képest, hogy milyen kilátások voltak, rosszabb is lehetett volna. A szilvesztert szűk baráti körben, gyerekkel töltöttük, ez jó volt. Igaz kissé őrületbe kergettük egyik barátunkat, akinek párommal előadtuk (némileg vitatkozva a pontos részleteken) Avatara irományát az Aranykorról. Az írás bennem némileg ellentmondásos érzelmeket keltett, főleg a stílusából nem következtettem teljesen hiteles személyiségre. Az viszont kétségtelen, hogy találtam benne valami biztatót, és megnyugtatót a jövőre nézve: azaz, hogy ha akarja az emberiség, ha nem, bárhogy is szabotálja a saját sorsát, és próbálja tönkre tenni a környezetét, lassan jobb időknek nézünk elébe. Az est folyamán mindenesetre szállóigévé vált közöttünk, hogy a gyarló emberi megnyilvánulásokat elnéző és sokatmondó legyintéssel nyugtáztuk: vaskori ember, ennyi telik tőle…
    És íme, 2012 lett. Még mindig sokszor arra ébredek, hogy rácsodálkozom: 2012 van! Ahogy az imént írtam, 2011 végén, 2012 elején némi időt szántam arra, hogy átgondoljam, mit is várok én ettől az évtől. Összeírtam néhány „elsődlegest” (az avatár gyakorlatban így hívjuk azokat a célokat, amelyeket el akarunk érni, azokat a dolgokat, amelyeket meg akarunk teremteni), és a reggeli torna közben elmondtam őket, mint valami mantrát. (Némileg sajátságos és leegyszerűsített változata az eredeti gyakorlatnak, de egyelőre ennyivel is megelégedtem, és úgy tűnik, ez is működőképes.) Kívánságtáblámat is átszerkesztettem, aktualizáltam. Ez pedig egyfajta vizualizáció, képi megjelenítése azoknak a dolgoknak, amiket szeretnénk elérni. Feljártam sétálni a Várba, időnként beillesztve egy-egy „lélekerősítő” gyakorlatot, pl. egy békesétát (szintén avatáros, a megbocsátásról szóló gyakorlat). Elővettem tehát néhányat a rengeteg módszer közül, amelyeket az idők folyamán magamévá tettem, de az elmúlt hajtós hónapokban elhanyagoltam. És végre eljutottam úszni is. Menetközben pedig „véletlenül” beúszott az életembe egy előadás anyaga az oktatási rendszer kritikájáról, az otthonoktatás terjedéséről, egy írás egy otthon tanuló kisfiútól, és úgy éreztem, ez is üzenet, a gyermekemet ez irányba terelni, amíg még nem késő, és az iskola el nem butítja végleg. „Szórakozásképpen” összeírtam egy otthonoktatási tervvázlatot, napi(heti)rendet. Az ilyesféle tervek összeállítása nekem nagy kedvencem, mire is jó a kutatói-oktató-tréneri tapasztalat :)…
   
Az évet Magfalvára, Géczy Gáborhoz tett kétnapos kirándulással kezdtük az előbb említett csoporttal, abból a célból, hogy tanuljunk azoktól, akik már valamit letettek az asztalra az önellátás terén. Régen éreztem már ilyen jól magamat, mint az ott töltött éjszakán, amikor a vendégházban egy fedél alatt nevettük álomba magunkat. Felbukkant a magfalvai látogatás során egy-két olyan ember is, akit eddig alig ismertem, de valamiért, úgy érzem, lesz még velük dolgom (jó értelemben véve). És régen nem hallottam még ennyi dogmát, kőbe vésett hitet, „tuti” meglátást az ember, a magyarság múltjáról, jelenéről, jövőjéről, és arról, mit hogyan kell csinálni. (Nem vallási értelemben vett hitre gondolok, hanem úgy, mint alapigazságok, „programok”, amelyeket valaki a magáénak, igaznak érez, és ami alapján éli az életét, ahogy részletesen írtam erről az előző blogbejegyzésem végén.) Beszélgettünk is ezekről a hitekről, mert alapvetőek a tudatosodásunk szempontjából, azaz hogy mennyire leszünk képesek valóban valódi változást kihozni ebből az évből az emberiség számára. Ezeknek a programoknak, hitrendszereknek egy része erősen megkérdőjelezhető, hogy valóban jót tesz-e az ügynek és a hit „gazdájának”. Ahogy Charley barátunk találóan fogalmazta egy-némely kirívó esetben: „Mennyit adnál ezért a hitért a „hitpiacon”? Mert én egy fabatkát se… sőt, lehet, hogy még fizetnék is érte, hogy megszabadítsanak tőle.” Feledhetetlen két nap volt, sőt regölésen is részt vehettünk. Mindenképpen elismerésem azért, amit Gábor létrehozott, még ha a mi utunk talán más is lesz. Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik az elmúlt években másokat megelőzve kezdték kitaposni az utat, és tették lehetővé, hogy mi már a változásra sokkal kedvezőbb, érettebb helyzetben járhassunk rajta, az előttünk járók eredményeiből, vagy éppen a hibáiból tanulva. Hazafelé a kocsiban elhatároztuk, hogy a közeljövőben összejövünk egy újabb hétvégére, hogy megbeszéljük, kinek milyen víziója (terve) van a jövőről, az életközösségről. Ahogy hazaértünk, este lelkesen elkezdtem egy lapra leírni, mi is lenne az én elképzelésem, és ehhez melyek azok az alapelvek, szemléletmód, amely számomra fontos alapját képezik ennek a jövőképnek. Nem fejeztem be végül, mert olyan ólmos fáradtság vett rajtam erőt, hogy végül megadtam magam, és elaludtam.


Azért ízelítő a víziómból, amit Szivárvány Falu Projektnek neveztem el (Szivárvány Faluról már írtam korábban, a projekt helyett majd keresek valami szebb, magyar kifejezést). Szivárvány Falu alapvetően egy életközösség, amely azonban bemutató és oktató, gyógyító központként is szolgál. A központban helyet kap természetesen a szupervályog (és ha igény van rá, egyéb organikus) építési technológia. Ez lesz az életforma egyik alapköve, azaz az otthonteremtés. A testünk táplálását a permakultúrás, önfenntartó biogazdálkodás adja, erdőkerttel, szép- és harmonikus, egyben az élelmünket is biztosító növényparkkal. Lelkünk és szellemünk táplálását, szellemi, spirituális belső fejlődésünket, tudatosodásunkat pedig azok a módszerek szolgálják, amelyeket a közösség tagjai elsajátítottak, továbbadtak egymásnak. Testünk-lelkünk karbantartása sporttal, jógával, egyéb technikákkal is szerepet kap természetesen. Az életközösség számomra azért is fontos, mert ebben látom megvalósíthatónak azt is, hogy a gyermekeinket otthon oktassuk, azaz olyan módon és szellemiségben, amilyenben szeretnénk.
A szivárvány a sokszínűséget, egyben az egységet is jelképezi, az életközösség alapértékeit pedig többek között a Mennyi Próféciában-Shambalában, az Izmaelben, B történetében leírtak, és még számos más, a tudati fejlődést, spirituális, teremtő hozzáállást hangsúlyozó tanítás képezi. Fontos alapok a szépség, harmónia, igényesség, kívül-belül, a sokszínűség, az a sokféle tudás, amit bele tudunk adni, és ami lehetővé teszi, hogy boldoguljunk önellátó, fenntartható módon. A közösségben fontos a kétkezi munka értéke, illetve számos más tudás is, ami a hétköznapokban szükséges, legyen valaki tanító, műszaki ember vagy kertész.
Ha a közösség jól működik, és amit magunknak megteremtünk (akár élelmiszer vagy egyéb kétkezi termék, akár szellemi termék formájában), már többlettel rendelkezik (azaz túlcsordul, ahogy tegnap fogalmaztam meg), akkor a közösség már kifelé is termelhet, illetve nyújthat szolgáltatást, egyfajta vendégváró helyként szolgálhat, ahová jöhetnek az emberek töltődni, tanulni, gyógyulni vagy vásárolni.
Egyelőre idáig jutottam a jövőképpel.

Másnap, azaz tegnap reggel már újra találkoztunk. Mint kiderült, a többiek is kidőltek előző este, a magfalvai kirándulás után. Mintha csak lekapcsoltak volna minket valami életet, energiát adó köldökzsinórról, miután eljöttünk Magfalváról. Persze az éjszakába nyúló éneklés, beszélgetés, és a másnapi regölés is intenzív élmények voltak, szóval nem csoda a fáradtság. Tegnapi találkozónk során Bartha Ákos és Lucien del Mar tanfolyamán táplálkozás beállításon vett részt csapatunk néhány tagja, nemcsak abból a célból, hogy a saját egészségünket helyre tegyük ebből a szempontból, hanem azért is, hogy képet kapjuk róla, mit is érdemes/fogunk majd termelni az ökofalunkban. Nagyon hasznos volt, mert nemcsak egyéni tanácsot kaptunk, de áttekintették az előadók az összes fontosabb táplálkozási irányzatot, kezdve a vércsoport diétától a paleolit táplálkozásig, és összevetették őket, kialakítva ezzel egy egységes rendszert a sokszor egyoldalú, egy bizonyos szempontra fókuszáló elméletek között. Végre kialakult valamiféle rend a fejünkben ezen a sokszínű, sokszor ellentmondásos területen, hogy mit is együnk, mi is egészséges, és hogy milyen egyéni különbségek vannak. Ezeket aztán átültethetjük a gyakorlatba, ami nem lesz könnyű, sok minden „felejtős” abból, amiket most eszünk, kívánunk.
A találkozót követően néhányan még beszélgettünk kicsit, és hidegrázós élmény volt, amikor egyikük nagyon hasonló víziót fogalmazott meg, mint amit én kiötlöttem…

Amíg mi kiművelődtünk táplálkozás ügyben, párom egy másik rendezvényre volt hivatalos szupervályog színekben, ahol megismerkedett Baji Bélával, a hazai permakultúra „atyjával”. Kölcsönösen örvendeztek egymásnak, mert mint kiderült, Bélának nagyon tetszik a szupervályog. Megállapodtak, hogy ő jön hozzánk a Gerecsébe, hogy segítsen permakultúrás szemlélettel kialakítani a telket, mi pedig megyünk hozzá a Mátrába szupervályogozni. Zoli meghívta a csoportunkba előadni a permakultúráról. Várjuk szeretettel!


Zárszónak a permakultúráról, abbéli elképedésemben, hogy milyen inspiráló módon beindultak az események már az év első hetében. Jó ideje már formálódik bennünk, hogy a szupervályogot lépésről lépésre kiegészítsük egyéb területekkel, amelyek az önellátás, fenntarthatósághoz szorosan hozzátartoznak. El is indítottuk a honlapunkon egy-egy témát ennek szellemében. A permakultúra, az önellátó biogazdálkodás az egyik kiemelt terület. Úgy adódott, hogy az év végén alakítottam egy egyszemélyes kft-t, mert már egy ideje tervezzük, hogy az alapvetően oktatási tevékenységet folytatató Szupervályog Bt-t kiegészítjük. Az egyszemélyes forma tűnt elérhetőnek és egyszerűbbnek, és biztattak, hogy még 2011-ben csináljuk meg, mert ebben az évben már mindent megnehezítenek. A névválasztás azonban elég nagy fejtörést okozott. Végül a Permakultúrára szavaztunk. Kicsit ódzkodtam, mert ezzel még csak elméletben foglalkozunk. Ugyanakkor az is biztos volt, hogy tavasztól a gyakorlatban is fogunk, és mindenképpen kiegészítjük a szupervályog-oktatást ezzel a területtel (ahogy a világon több helyen is így van, mutatva a témák összetartozását). Másrészt a permakultúra is többet jelent, mint az élővilág együttműködését használó ökológiai kertgazdálkodás. Maga Bill Mollison, a permakultúra megalkotója is így fogalmaz:
„A permakultúra egy fenntartható emberi környezetet teremtő tervezési rendszer.”
Vagy ahogy Baji Bélától olvasható a Magyar Permakultúra Szövetség honlapján, a permakultúra
1) Természetszerű életmód a természet védelmével;
2) Élő emberi közösségek;
3) Egy globális megoldás a környezeti problémákra.
Ez így már teljességgel rendben van. Meglett tehát a kft., és megerősítésként, hogy a kocka el van vetve, a munkacsoportunkat is átkereszteltük Szupervályog és Permakultúra Munkacsoportra. Valahogy úgy működött ez, hogy megfogalmaztuk a célt, megcsináltuk hozzá a keretet, a formát, az univerzum pedig majd szépen megtölti tartalommal. És íme, a kft. és a munkacsoport alig egyhetes, és már meg is érkezett Baji Béla, akivel reméljük, gyümölcsöző együttműködést tudunk majd kialakítani a témában. Nagyon örülünk neki!

Egy szó mint száz, bámulatosan beindultak az események, és kezd összeállni az önellátó rendszer, mint a puzzle darabkái: miben lakjunk, mit együnk, azaz mit termeljünk és hogyan…

***
Pirossal jelölt szavak mögött megtalálható a témához tartozó link!

9 megjegyzés:

  1. Mónika!!! Ez óriási!!!
    Jól éreztél rá a lecsendesedés, pihenés idejére és lám, milyen csodák jöttek! Ó, annyira örülök!!!
    És beleborzongok mennyi ismerős dologról, emberről írsz :))
    Jó hétkezdés, jó évkezdés! Áldás!

    VálaszTörlés
  2. annyira visszataszító ez a folyamatos cimkézés, brandes elnevezések. ilyen közösség, olyan párt, amolyan márka, szivárvány falu. csak vissza kell térni a természeteshez. ennyi. menni, oszt csinálni, ha csinálhatjuk. a marketing az ehhez nem szükségeltetik.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a hozzászólásokat. Annak reményében osztom meg ezeket a gondolatokat, hogy egyre többen érezzük, nem vagyunk egyedül, és biztassuk egymást, örüljünk egymásnak, az ismerős dolgoknak, embereknek. Minden pozitív gondolatot köszönök! A negatívok esetében pedig elgondolkodom, milyen tükröt mutat nekem a világból. Vajon jómagam is negatív, kritikus voltam? Tartok tőle, hogy így van. Azt hiszem, a pozitív és a negatív energiák is visszaszállnak a fejünkre. Nagy a felelősségünk, hogy milyen érzéseket engedünk útjára a világban, hogy emelünk vagy lehúzunk másokat, aztán saját magunkat is, és így tovább...

    VálaszTörlés
  4. Tetszenek a gondolataid, nagyon hasonlóak ahhoz, amik engem is rágnak már egy ideje, köszönöm, hogy ilyen szépen, részletesen leírtad őket, sokat segítenek, hogy az ember továbblépjen!

    VálaszTörlés
  5. Kedves Mónika! Nagyon tetszik az elképzelés, a szervezés módja és az egész filozófia. Örülök, hogy nem vagyok egyedül én sem!Somogy megyében élek a családommal a Szivárványfalu pedig tőlünk egy "picit messze" van... Szeretnék érdeklődni,tudnál-e ajánlani hasonló gondolkodású csoportot, vagy néhány embert Kaposvár közelében, akikkel felvehetném a kapcsolatot, hogy végre ezen az ösvényen járhatnék a gyermekeimmel együtt és nem mellette. Előre is köszönöm!
    Zsutika! A megvalósításhoz pedig igenis szükséges marketing (na de nem az, amiről negatív képet alkottunk, valami más, valami természetesebb, valami újabb, valami frissebb, üdébb, hatékonyabb)! Mert kell hogy minél több ember meghallhassa a hívó hangot (sokféle forrás létezik, mindegy melyikből iszik, csak tiszta legyen)...és igen aztán már az Ő dolga, hogy kér-e még belőle.
    Zsuska

    VálaszTörlés
  6. Kedves Zsuska!
    Köszönöm a kedves szavakat.
    Arrafelé csak Somogyvámoson jártam a Krisnavölgyben... Persze az egy vallási alapú közösség, de nagyon jó volt náluk.
    Nem mindenki szereti a facebookot, de ott, pl. a mi oldalainkon is, sok-sok ember megosztja a gondolatait, és ott lehet hasonló gondolkodásúra találni. Ha úgy vesszük, a mi közösségünk egy részét is az internet hozta össze, aztán persze már személyes síkon ment tovább.
    Ökofalus honlapok?
    Ha lesz még ötletem, majd írok.
    Sok sikert a kereséséhez!
    Mónika

    VálaszTörlés
  7. Köszi! Ezeket már mind végigpróbálgattam,a Krisnavölgybe azonban még egyszer sem vitt el a lélek.Bár most, hogy az ayurvéda is belépett az életembe talán mégis el kéne már mennem, hisz kb.havonta 1x átutazunk a falun. Kellene már egy közösség! Azt hiszem hamarosan meglátogatlak benneteket Budapesten. Csak csütörötkönként találkoztok?Hétvégén mindig Héregen vagytok? Hová küldhetem a bemutatkozó levelemet a motivációimmal? Tudsz adni egy e-mail címet?
    Ja, és a tréning szó helyett a műhely sokkal jobban hangzik szerintem (um.:Szivárványműhely).

    VálaszTörlés
  8. Szia Zsuska!

    Megint régen jártam ott, írni meg még annyira sem voltidőm... de ami késik, nem múlik :).
    Krisnavögybe tényleg érdemes betérni, pláne, ha jársz arra.
    Motivációs leveled ide küldd: falu@szupervalyog.hu, várunk szeretettel.

    A műhely tényleg jó ötlet... inkább kiegészíti a tréninget, ami valóban inkább gyakorlati oktatás és csoport jellegű, viszont kötetlen műhely is kifejlődhet belőle, ha rendszeresen műveljük majd a tréningen tanultakat, azaz építjük a közösséget. Köszönöm!

    Minden jókat,
    Móni

    VálaszTörlés