Ökofalu dilemmák – gondolatok a gazdagságról

“A bőség a világegyetem természetes törvénye. A természet mindenütt szinte pazarlóan nagyvonalú, körös-körül bőség uralkodik. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy sokan nem részesülnek ebből a gazdagságból, mert nem ismerik a belső teljesítőképességüket, vagy legalábbis nem használják ki azt optimálisan.
A gazdagság nem újraelosztás, hanem tudat kérdése. Ha a világ minden pénzét összegyűjtenénk és kiosztanánk az emberek milliárdjai között, viszonylag rövid időn belül a gazdagok újra gazdagok, a szegények ismét szegények lennének. A gazdagságot önmagunkban kell felfedeznünk és arra kell kérnünk, hogy terjedjen át az életkörülményeinkre is.” (Kurt Tepperwein)

Nagyon régen írtam már… miközben rengeteg dolog történt a Szivárvány Falu és a szupervályog területén, olyan dilemmákba ütköztem (ütköztünk), amelyek igencsak húsbavágóak, és inkább söpörnénk őket a szőnyeg alá, mintsem szembenézzünk velük.

Kicsi kitérőt tennék tehát a történetmeséléstől ennek a némileg provokatív és kényes, de nehezen elkerülhető témának az erejéig.

Ökofalu teremtés… Egyre többen vágyunk arra az életformára, amit az ökofalu kifejezés magában rejt, vagyis amit gondolni vélünk róla. ”Lássunk neki! Hol is van az a Nagy Ökofalu Kézikönyv, lapozzunk csak bele, melyek a helyes lépések? Hol vannak azok a jól működő ökofalu közösségek, akiktől lehet tanulni?” Hát… Járatlan útra léptünk, ha nem is egyedül.

Mi is nekiláttunk a konkrét tervezésnek és megvalósításnak azzal a lelkes kis maggal, amely formálódott abból a soktucat emberből, aki különböző mélységig belecsöppent a Szivárvány Falu történetébe. 

Elszaladt a fantáziánk, szaladunk ültetni a magokat, és nem szívesen fecséreljük kevés és drága időnket az elméleti dolgokra, az alapok lerakásának tervezésére. Pedig a jó kertész is előbb tervez, megvizsgálja, s ha kell, előkészíti a talajt… az építőmester is gondos alapozást készít, mert tudja, hogy az szükséges ahhoz, hogy a háza erős és tartós legyen. Persze-persze, örülünk a nagy tenni akarásnak, de azért valóban foglalkozni kell az alapozással. No, de miféle alapokat is fektessünk le?

-          Előbb tervezzük meg jól a lépéseket, mint egy projektet!

-          Kezdjünk cselekedni! Munka közben ismerszik meg a csapat!

-          Előbb tegyük rendbe azt, hogy mi van a fejekben!

-          No, hol vannak és milyenek azok a földek, amiket meg lehet venni, és mennyiért! Terület nélkül hiába is álmodozunk!

És még sorolhatnám, ki hogyan is kezdene hozzá. Egy biztos, mindenkinek igaza van valahol, de valahogy mégiscsak el kell kezdeni. Én is előállok hát a magam teóriájával… legalábbis az egyikkel a sok közül :).

Amikor új dologba fogunk, két tényező mindenképpen kell a sikerhez:

1)      Egy erős és életképes elhatározás, azaz egy cél, avagy vízió, hogy mit is szeretnénk elérni;

2)      Erőforrások és cselekedet, amivel meg is valósítjuk ezt a célt. 

Én abból indultam ki, hogy közös célunk, víziónk van: önellátó ökofalu és életközösség.

(Abba most nem mennék bele, hogy némi elkeseredés vett rajtam erőt, amikor rádöbbentem, hogy nem ennyire egyértelmű a helyzet. Vágy az van az ökofalus életformára, de igen eltérő az, hogy ki mikor és milyen formában képzeli azt el, és mennyit tesz valóban az álmai megvalósítására, mennyire kész valóban változtatni. Az én vízióm igen távoli és idealisztikus ahhoz képest, ami a mi kis csoportunkban körvonalazódni látszik. Ez még rendjén is volna, de néha az az érzésem, hogy nem is mindenki hisz abban olyan eltökélten, hogy ez az álom valóra is válhat. Sőt, nem is biztos, hogy álom ez, inkább egyfajta menekülés abból a rendszerből, életből, ami most van. Szerintem nagyon nagy a különbség a kétféle motivációban: Építek valamit, mert hiszem, hogy az a számomra megfelelő cél és jövő, vagy szaladok, mert kerget a jelenlegi rendszer… jobb ötlet híján az ökofalu irányába. Persze a többség e két véglet közötti mezsgyén foglal állást.)

No, térjünk vissza a második pontra: Lássuk az erőforrásokat, milyen gazdagok is vagyunk. Szándékosan használom a gazdagság kifejezést, mert ebből hamar kiderül, hogy ezen a téren bizony eléggé deformáltak az értékek agymosott pénzvilágunkban. Jó lenne, ha meg tudnánk teremteni az egyensúlyt ebből a szempontból. Mit is értek tehát gazdagság alatt én?

1)      Szellemi gazdagság, tudatosság, egyfajta teremtő erő, magas energiaszint;

2)      Érzelmi gazdagság (szakkifejezéssel élve nevezhetem érzelmi intelligenciának is), azaz hogy hogyan bánunk egymással. Ez alapvetően maghatározza, milyenek a kapcsolataink, milyen gazdag kapcsolati tőkével rendelkezünk;

3)      Értelmi, intellektuális gazdagság: intelligencia, tudás, szaktudás stb.;

4)      Anyagi, fizikai gazdagság, pénz, eszközök stb.

A sorrend a listában nem véletlen. Bár mind a négy tényezőre szükségünk van, akárcsak a jobb és a bal agyféltekénkre, keletre és nyugatra, én úgy gondolom, hogy az első, azaz a szellemi gazdagság alapvetően befolyásolja a többi szintet is. Magas tudatossági szinten másként kezeljük az életet, és a gazdagság másik három területét is. Jelen világunkban egyelőre az alsó fizikai szint, azon belül is a pénz diktál, mint egyfajta univerzális gazdagság-mérőeszköz.

Már megint ez a kép…

 Miért fontos ezzel foglalkozni?

A fenti négy területen általában eléggé különböző szinten állunk. Hogy hogyan kezeljük okosan és a megfelelő helyükön ezeket a kincseinket, alapvetően meghatározza a sikerünket. Én úgy látom, hogyha ezen a négy területen igyekszünk felzárkóztatni, kiegészíteni egymást, akkor ki tud alakulni egyfajta harmónia, egyensúly a közösségben.

Óhatatlan, hogy nem egyformán rendelkezünk az erősforrásokkal: idővel, munkaerővel, szaktudással, kapcsolati tőkével (kapcsolatrendszerrel), pénzzel, eszközökkel, szellemi erővel (teremtő energiával). Amikor elkezdjük számba venni ezeket az erőforrásainkat, egykettőre kiderül, hogy az anyagi tételeket valahogy külön kezeljük, más mérce szerint mérjük. Amikor arra a kérdésre kerül a szó, hogy tegyük bele a pénzünket, anyagi forrásainkat a célok megvalósításába, a többség rögtön igen óvatossá válik, garanciákra, biztosítékra vár, természetszerűleg úgy kezeli, hogy az az ő pénze, tulajdona. Eszébe sem jut, hogy amikor valaki az idejét, munkáját, tudását stb. adja a többieknek, akkor azt visszavonhatatlanul beleteszi a közösbe. Ha „mégsem úgy alakulnak a dolgok”, akkor nem mondhatja azt, hogy „hoppá, nem erre számítottam, kérem vissza”. A gazdagság nem anyagi természetű részei nem mérhetők olyan könnyen, nem számolhatunk rá kamatot, nem kérhetünk rá garanciákat, nem tudjuk jogi papírokban lefektetni. (Némi kreativitással persze tudnánk, de kérdés, ez jó irány lenne-e.) Így aztán nem is vesszük őket olyan komolyan.

Mai anyagias világunkban így szól a mondás: „Az idő pénz”. Amíg valaki a munkáját, idejét stb. adja másoknak, addig egyrészt értéket termel a számukra, másrészt azt az időt nem arra szánja, hogy a saját pénzét, anyagi javait megtermelje, vagy a saját szeretteivel legyen, hobbijának éljen, vagy egyszerűen csak pihenjen, töltődjön. (Ebből a szempontból különösen becsben kellene tartanunk az egymásra, a közösségre fordított időt.) Ez az egyik legnagyobb kihívás azokban az ökofalu szerveződésekben, ahol nem egy időben történik a kiköltözés. Milyen konstrukcióban támogassák a városban maradók a leköltözőket, ha nem tudják sem az idejüket, sem a munkájukat adni a leköltözőknek, akik helyben építik a majdani lakó- és életközösséget? Hogyan osszuk el igazságosan a javakat, terheket? Hogyan kompenzáljuk azokat, akik leköltöznek, és feladják jelenlegi pénzkereseti lehetőségeiket, sőt lemondanak a komfortjuk nagy részéről is? Mi legyen a jövő-menőkkel, akik itt is ott is ténykednek, immár behozva a rendszerbe az utazási költségeket is? A megszokott működési sémáink, a jelenlegi pénzrendszer kevéssé alkalmas egy ilyen összetett élethelyzet kezelésére, pláne nem a gazdagság minden elemének a mérésére. Nem is véletlen, hogy a legtöbb közösségi pénz az idő alapú elszámolást tartja üdvözítőnek.

Számomra egy ideális átmeneti megoldásnak tűnik az Magyar Ökotársulás útja. Miközben a kezdetektől elsősorban közösséget építettek, és nagy hangsúlyt fektettek a szellemi gazdagságukra, fejlődésükre, mintegy melléktermékként (azért, hogy létrehozzanak valami kézzelfogható közös „produktumot”) egy igen praktikus, átlátható és igazságos biotermelési és ellátási konstrukciót hoztak létre. Közösen vettek területet, amelybe egyforma, a többség számára előteremthető kezdeti tőkével szálltak be, és a gazdálkodást is közösen, egyforma havi összeggel tartják fenn. Ebben a konstrukcióban biztonságra leltek addig is, amíg szükségük van a biztosítékokra. A rendszerben ezenfelül nincs ezernyi szabályozás, működésképtelen szintű demokrácia. A szakmai döntéseket a szakemberekre bízzák, akiket a tagok választanak. A minőségbiztosítást pedig a következőképpen kezelik. „Egymás szemébe néznek”… ebben benne van az adott szó, a bizalom, a felelősség.

Kétségtelen, hogy ez egy egyszerűbb rendszer, nincsenek leköltözők, nincs életközösség, senkinek nem kell lemondania a biztonságáról, kilépnie a komfortzónájából, alapvetően változtatnia a jelenlegi életén. Nem kell egyfajta belső elszámolási rendszert létrehozniuk, hiszen a tagok az egyszerű és jól bevált(?) pénzformátumban szállnak be az erőforrások előteremtésébe, és tulajdonképpen megfizetik valaki más munkáját, aki intézi az ügyeket, működteti a gazdaságot. Azaz nem kell zsonglőrködniük, hogy egyensúlyt találjanak abban a vegyes rendszerben, ahol mindenki azon a gazdagsági szinten száll be, ahol tud (munkával vagy pénzzel, vagy kapcsolatokkal stb., illetve többnyire ezek keverékével). Nincsenek az egyenlőtlen erőbedobásból eredő problémák, konfliktusok.  Mégis én azt gondolom, hogy ahogy ők haladnak, ezeken a nehézségeken is túl tudnak majd lépni, ha úgy döntenek, hogy továbblépnek akár életközösségi szintre is, mert erős szellemi alapra építkeznek.

Summa-summarum, amikor elkezdjük lerakni az ökofalunk alapjait, óhatatlanul igen hamar belekerülünk ezekbe a sokkal kevésbé kellemes témákba, mint annak a tervezgetése, hogy milyen házat fogunk építeni, vagy hogyan ültessük a növényeket. Fontos, hogy őszintén magunkba nézzünk, hogyan is állunk mi ezekkel a kérdésekkel, mennyire igazságosan méricskélünk, milyen félelmek, gyarlóságok mozgatnak. „Nem kunszt bátornak lenni annak, aki nem fél.” – szoktam volt mostanában ilyetén csavarással megfogalmazni a lényeget. Olyan ez, mintha egy újfajta társadalmat építenénk… új értékrenddel, új szemlélettel, új „gazdaságtannal”, hiszen a célunk alapvetően az, hogy változtassunk, másként csináljuk, mint ahogy a mostani rendszerben szokás. Nem csoda, ha nehéz.

Az én jövőmben, egy tudatos (magas szellemi energia szinten együtt rezgő) közösségben kialakul majd az az erkölcsi szint, amelyben magától értetődően fogjuk kezelni a gazdagságunk különböző összetevőit, és legyőzni a félelmeinket, gyarlóságainkat is. Belülről fogjuk érezni, automatikusan fog működni. Addig azonban a következőket tehetjük:

1)        Tudatosan odafigyelünk egymás munkájára, beletett értékeire, észrevesszük, ha kettős mércével mérjük a gazdagságot, azaz külön becsben kezeljük a pénzt. (Tudom, hogy nem könnyű, annyira áthatja a jelenlegi világnézetünket a pénzközpontú, anyagias értékrend, hogy észre sem vesszük, mennyire mélyen gyökerezik, mennyire ott lapul a gondolataink, cselekedeteink mögött.)

2)        Szem előtt tartjuk, hogy ha hatékonyan akarunk működni, akkor bizonyos feladatokat és költségeket vállalnunk kell: „Amit én nem teszek bele, azaz ami hiányzik a rendszerből a hatékony működéshez, azt bele kell, hogy tegyék a többiek!” Ha ők sem teszik bele, akkor nem halad, vagy elakad a dolog. „Nem várhatok arra, hogy majd úgyis lesz valaki eltökélt, eléggé motivált, aki megoldja, megcsinálja, beleteszi…”

3)        Felelősséget vállalunk. („A gyermekkornak vége…”) Segítünk egymásnak felzárkózni a gazdagság minden területén.

4)        Ha probléma, konfliktus adódik, megvizsgáljuk a helyzeteket, őszintén fel merjük tenni magunknak a kérdést: „Milyen tükröt mutat számomra az adott helyzet? Mennyiben szól rólam? Hol van benne az én felelősségem?”

5)        Azaz tudatosodunk, módszeresen leépítjük a gyarlóságainkat, kezeljük a félelmeinket, fejlesszük az erényeinket. (Még ha az erény szó divatjamúltnak is tűnik manapság.)

 Bizony-bizony, igen hosszú ideje fogalmazom, rágom ezt a történetet, a mondanivalómat. Hosszú ideig félre is tettem ezt az irományt, annyira frusztrált a téma. Fontos lenne időt, energiát szánnom arra is, hogy magam is végignézzem, hogy ami érzelmileg érintett így vagy úgy az elmúlt pár hét történéseiben, az emberekkel való interakcióimban, az mennyiben volt az én tudatomnak a visszatükröződése. Mitől félek én? Miért vagyok türelmetlen? Miért haragszom? Miért vagyok ilyen fáradt? Miért billentem ki az egyensúlyomból? (Ez utóbbi fontos visszajelzés volt.) És főképpen, hogyan csinálom én ezt az egészet? Az egyik legelgondolkodtatóbb üzenet számomra, amit az avatár úton tanultam, hogy nem mindegy, hogy a „miért”-eket és a „hogyan”-okat mikor tesszük fel. Általában a múlttal kapcsolatban szoktuk megkérdezni magunktól: „Miért is történt ez meg ez velem?” A jövővel kapcsolatban pedig a hogyanokon rágódunk. „Hogyan érjem el ezt meg ezt a célomat? Hogyan is csináljam?” Pedig a bölcs ember fordítva kérdez: „Hogyan is csináltam ezt meg ezt (a múltban), hogy ez történt velem?, illetve „Miért is akarom ezt vagy azt tenni (a jövőben)? Azaz mi a célom? Mi motivál?(Látszólag a felszínen, és a háttérben, tudat alatt?) Nem könnyű, a magam részéről a múlt hogyanjaira már rutinosabban kérdezek rá. A jövő miértjeire is figyelmet fordítok. De a jövő hogyanjai, na nekem az a fogas kérdés, ettől nem tudok egykönnyen szabadulni, hogy ne agyaljak, hogy mit is csináljak… de ez már messzire vezet.

Más már régen azt mondta volna, ugyan, mit kell ezzel ennyit foglalkozni. Inkább csináljuk! Én azonban úgy érzem, hogy ez is az ökofalunk, az új világunk megszületésének, megszülésének a része, akár a vajúdás. Olyan belső dolgainkkal kell most szembenéznünk, amit ha elodázunk, akkor a régi rendszert fogjuk újrateremteni. Ahogy a fenti idézet mondja a gazdagságról. Ugye, nem ezt akarjuk? Nem kell persze örökké agyalni, csak időről időre megállni, körülnézni és befelé nézni, némi rendet tenni, aztán lehet tovább dolgozni a feladatokon, kiválasztani a földet, ültetni a magokat, építeni a hajlékot.   

Igazi gazdagság, ami körülvesz: Medvehagyma-virágos Gerecse