Rendhagyó blogbejegyzés a felkavaró országos események tükrében
„Ez a jogállamiság törvényessé tette és végletekig fokozta azt az
igazságtalanságot,
ami a jogállamiság előtt létezett, ezt tette a jogállamiság.”
ami a jogállamiság előtt létezett, ezt tette a jogállamiság.”
(Matt Damon idéz Howard
Zinntől)
A SzuperBLOG nem állt le, csak az
azóta történt események sodortak el az írástól az utóbbi egy évben. A szupervályog-történet
folytatását is hamarosan közzéteszem, de most kikívánkozik belőlem ez a
felkavaró téma, azaz a „devizahiteles” gondolatok (az idézőjel magyarázatát l.
később). Bár reményeim szerint a hiteles jelző átvitt értelemben is igaz.
Bizony sok-sok ember számára az, akikkel együtt ülünk ebben a mi közös „Földűrhajónkban”,
hogy Buckminster Fullert idézzem.
Lehet, hogy
páran máris befejezik az olvasást – „Ez
engem nem érint!”… „Ez nem rám tartozik!”… „Hogy is jön ez a szupervályoghoz?!”
stb. stb. – felkiáltással. Bizony-bizony nagyon is ide tartozik.
Hogy a végén,
a szupervályognál kezdjem: Amikor annak idején elindultam a szupervályog-technológia
hazai bevezetését, majd az alternatív, önellátó és önrendelkező életmód
megteremtését célzó „járatlan” utakon, éppen csak hogy gyülekezni kezdtek a
sötét fellegek a „devizahitelesek” feje fellett. Az a baljós érzetem támadt akkor,
hogy itt hamarosan nagyon komoly problémák lesznek az emberek alapvető
létfenntartásával kapcsolatban. Hogy hamarosan igen nagy szüksége lesz az
embereknek olyan alternatívákra, lehetőségekre, módszerekre, amelyekkel meg
tudják magukat segíteni, ha már a rendszer nem segíti meg őket (sőt inkább gátolja).
Az egyik ilyen terület az otthonteremtés: olyan technikák ismerete, amelyekkel hajlékot
építhet valaki a saját maga és a családja számára. Úgy gondoltam akkor, hogy
van létjogosultsága annak, ha kimegyek Kaliforniába megtanulni a
szupervályogot. Igazam volt, sajnos. A gyülekező fellegek azóta hatalmas
viharfelhőkké duzzadtak, és a vihar a csúcspontjához közeledik.
Ami az „engem nem érint” kérdését illeti,
bizony több szempontból sem csukhatják be a szemüket, fülüket azok sem, akik olyan
szerencsés helyzetben voltak, hogy nem kellett hitelhez nyúlniuk ahhoz, hogy
lakáshoz vagy autóhoz jussanak, amelyek bizony elég hétköznapi dolgok, és
cseppet sem luxusszükségletek a XXI. században. (Azaz elég nagy a baj, ha a
technológiának ezen a magas szintjén, amikor már a Holdra is eljutott az ember,
luxuscikknek számít a saját lakás vagy az autó.)
Szóval miért
is közügy a magánügy?
Ad1) Kezdjük
talán a legegyszerűbb érvvel, amit mindenki könnyebben elfogad, mert közvetlenül
is érinti: Ennyi ember (a hitelfelvevők
családtagjaival együtt több mint 3 millió ember) egzisztenciális
ellehetetlenítése az egész ország gazdaságára kihat. Aki ma kereskedelemben
dolgozik, vagy bármilyen saját vállalkozása van, biztos, hogy érzi a bőrén,
hogy megcsappant a kereslet. Ez nem magyarázható csupán a gazdasági válsággal.
Ez a „devizahiteles” 3 millió ember kevesebbet vásárol, sőt sokaknak még azt is
meg kell fontolnia, hogy egyen, ruházkodjon, fűtsön, vagy befizesse a
törlesztőrészletet. Amit csak lehet, lefarag. Jóformán csak ennivalóra költ, azt
is kénytelen Tescós minőségben (és nem azért megy oda, mert a külföldi
érdekeltségű multikat szeretné a pénzével támogatni a hazai termelők és
kereskedők helyett, hanem mert ezek a multik megfizethetőbb árat kínálnak, még
ha ez a minőség rovására megy is, és persze a mi hazai gazdaságunk rovására.
Hol van már lehetőség a minőségre figyelni? Hiába tudja az ember, hogy szemetet
eszik.) Ez a 3 millió ember kevesebbet vagy alig vásárol, mert a család
jövedelme elmegy a tetemesen megnőtt törlesztőrészletekre. Nem futja új ruhára,
kozmetikumokra, könyvre, mozira, cukrászdára, pihenésre, szórakozásra,
nyaralásra stb. Ez a 3 millió ember kevesebbet vagy egyáltalán nem vásárol
TŐLED sem, nem veszi igénybe az általad kínált szolgáltatást! Ez által a TE
jövedelmed is csökken, és Te sem vásárolsz a másik kereskedőtől, és így tovább.
Ördögi kör. Tévedés ne essék, nem a folytonos gazdasági növekedést és a
fogyasztó társadalmat pártolom! Sőt, komoly okozatnak tekintem ennek a
jelenlegi globális helyzetnek a kialakulásában, és kerülendőnek a jövő tudatos
társadalmában. Csupán azt mutatom be, (ha esetleg valakinek nem lenne
nyilvánvaló), hogy hogyan dönti le egyik dominó a másikat.
![]() |
Nemcsak
paródia… valóság
|
Ad2): Sokan az
egyszerűség kedvéért úgy gondolják, hogy a hitelfelvevők a hibásak. Minek
vettek fel hitelt. Biztos, hogy voltak olyanok is, akik spekulációból, ingatlanbefektetési
céllal, vagy mohóságból (pl. kivagyiságot jelképező drága autóra) vették fel a
hitelüket, de a fejemet teszem rá, hogy
a többség egyszerűen nem tudott volna másképpen hozzájutni a számára szükséges
és megfelelő otthonhoz, mert nem futotta rá a jövedelméből. Gondolok arra a
manapság már szinte teljesen lecsúszó rétegre, akik néhány éve még a
középosztályt alkották (egyszerű bérből-fizetésből élő alkalmazottak, tanárok,
egészségügyi dolgozók, üzletekben, multikban gürizők és sorolhatnám). Komolyan
azt képzeli valaki, hogy egy átlagember szívesen vesz a nyakába egy hitelt,
amely (még tisztességes feltételek között is!) hosszú-hosszú évekre komoly havi
terhet jelent az amúgy is kevés fizetésből, és a kamatok miatt hosszútávon
jelentős veszteséget okoz?! Hogy megtenné ezt bárki, ha lenne annyi tőkéje, amelyből
biztosítani tudná az alapszükségleteit ilyen előnytelen anyagi elköteleződés
nélkül?! Sokan úgy okoskodhattak: Ha nem telik rá a keresetébőlé, vagy nem
örököl egy lakást, élete végéig albérletben lakhat. Hiába tesz félre, ha van
esetleg felesleg, egy átlag magyar fizetésből 10-20 évig vagy akár élete végéig
is gyűjtögethet, mire összejönne egy lakás ára. Ha ezen közben albérletben kell
laknia, akkor viszont nem igazán tud takarékoskodni. Azokban az időkben, amikor
a „devizahiteleket” felvettél az emberek, elég drágák voltak a lakások és az
albérletek is. Miért ne fizesse ki havonta ugyanazt az összeget egy hitelre,
amit az albérletre költene? Akkor legalább évek múlva lesz egy saját lakása,
amit majd a gyermekeire hagyhat, hogy legalább nekik ne kelljen hitelhez
folyamodniuk. Legalább a megkeresett pénze is a családban marad, ahelyett, hogy
élete végéig a szélnek eresztené a pénzét, és a bérbeadótól függene, és azt
gazdagítaná tovább, akinek már amúgy is van felesleges, kiadandó ingatlana. Elég
egyszerű gondolatmenet, nem? Szó sincs itt nyerészkedésről, amelyet gyakran a
devizahitelesek fejéhez vágnak, hogy ilyen-olyan módon jól akartak járni a
kedvező kamatozású hitelekkel. Bizonyára azt sem sokan tudják, hogy a
hitelfelvevők többségének el sem magyarázták, hogy mit is jelent ez a fajta
hitel, hogy van más alternatíva, vagy azt mondták, hogy csak ezt a fajta hitelt
veheti fel éppen az alacsony jövedelme miatt.
Ad3): Ki kell
mondanom, hogy még azokkal sem lehet egy
jogállamban megtenni, hogy becsapják, és a kárára nyerészkednek (ahogy a bankok
azt megtették), akik nem igazán voltak rászorulva a hitelre, amikor felvették.
Ez utóbbi
miatt mondom, hogy mindenkire tartozik ez az ügy, mert ha ma a
„devizahitelesekkel” lehet megtenni, hogy becsapják őket, majd törvényileg
kimossák a lopókat-csalókat a helyzetből, ahelyett, hogy igazságot tennének
(vagy legalábbis jogot szolgáltatnának) a valódi károsultak számára, akkor
holnap bármit megtehetnek.
Kérem, hogy
értse meg mindenki! Értsd meg TE is, aki ezt az írást olvasod, és esetleg nem
lennél még tisztában ennek az ügynek a fontosságágával: Ha a saját választott vezetőink ma becsapják, majd a törvényt átgázolva
az útszélén hagyják a „devizahiteleseket”, akkor holnap VELED fogják ezt
megtenni valami más ügy kapcsán. (És íme, máris itt egy másik ügy: a
magánnyugdíjpénztárak például.) Az elmúlt években még úgy-ahogy tussolni
próbálta a vezetés, azaz a politikai és a pénzügyi hatalmat gyakorlók a
korrupciót, a visszaéléseket, a csalásokat. Ma már viszont szinte nyíltan
történik minden. Hogy a „devizahiteles” példánál maradjak: pénzügyi, gazdasági
és jogi szakértők tucatjai mutatták ki az elkövetett törvénytelenségeket, és ma
már erről az emberek (legalábbis a közvetlenül érintettek) tudnak az alternatív
média és az internet jóvoltából. Mégis tovább folytatódnak a törvénytelenségek
és a visszaélések. Mit is jelent ez? Azt, hogy a hatalmi elitet már nem is
érdekli, hogy a tisztességesség látszatát keltsék, hiszen, ha ez a nép tűri
mindezt, akkor mit is erőlködjenek, akkor mindezt simán és következmények
nélkül meg lehet velük tenni. És ennek így soha nem lesz vége, mert
elvesztettek minden mértéket és nincs ami, aki megállítsa őket! Egy újabb ördögi
kör.
Ad 4) Ha a
lakosság beletörődik a jogállamiság
megszűnésébe, a korrupcióba, a fősodrású média hazugságaiba, a szakadékként
tátongó társadalmi egyenlőtlenségekbe stb., az komolyan súlyosbítja az amúgy is
fennálló erkölcsi válságot, ez pedig katasztrofális egy társadalom jövőjére
nézve. Ha a hagyjuk, hogy a gazdasági és pénzügyi hatalom azt is megtehesse
velünk, hogy már a látszatát sem tartja fenn a tisztességességnek (ahogy az
előbb írtam), és ezzel végképp sárba tiporja
a maradék emberi méltóságunkat is, akkor a magyarság szépen közönybe, apátiába
és reménytelenségbe süllyed, ami a nemzet halála.
Ad 5) Nem árulok el újat: a fősodrású média folyamatosan megtéveszt,
valótlan dolgokat állít, félelmet kelt, miközben fontos információkat
elhallgat, elferdít, sőt, kiszolgálva a hatalmi elitet, szemrebbenés nélkül
hazugságokat tolmácsol. A legegyszerűbb esetben egy szót sem szól a fontos
történésekről. Helyette közli a nagyérdemű közönséggel, hogy Mucsaröcsögén Mici
néni beleesett az útszéli árokba a biciklijéről… mint a nap fő hírért. Népbutítás.
A fősodrású média nemcsak hiteltelen, de
manipulál és megoszt.
Ismétlem, mindezzel
nem árulok el újat, de szeretném konkrét példákkal felhívni a figyelmet ezekre
a jelenségekre a „devizahitelekkel” kapcsolatban, hátha valaki nem vette volna
észre. (Már amire a saját hozzáértésemmel felelősséget vállalhatok, azaz
elsősorban a kommunikáció mikéntjével foglalkozom):
1) Kezdjük
mindjárt a devizahitel fogalmával, az ominózus idézőjellel. A
„devizahiteles”-nek nevezett nagyszámú érintetteknek csak a töredéke vett fel
valóban devizát. A többség forintot kapott kölcsönbe és forintot törlesztett,
amit devizában tartottak nyilván. Számos szakértő hangsúlyozta, hogy
megtévesztő összemosni ezeket a különböző hitelkonstrukciókat, sőt arra is
fényt derített számos vizsgálat, hogy kétséges, hogy miféle devizaügyleteket
folytattak a bankok a hitelek hátterében, a kölcsönfelvevők tudta és
beleegyezése nélkül, sőt, hogy egyáltalán volt-e bármiféle, a hitelhez köthető
devizamozgás. (A magam részéről mind a mai napig nem sikerült kibogoznom a
rengeteg szakértő megszólalásából, hogy valójában mi is történt. Nem igazán
értem, hogy ennyi év alatt hogyan nem lehetett egyértelműen kideríteni az
igazságot.) De nem erről akarok most írni, hanem arról, hogy ennek ellenére a
média nemes egyszerűséggel következetesen devizahitelt említ. Miért is? Mert
így nem kell magyarázkodni, hogy mi is a fő probléma az árfolyamkockázattal, és
hogy minek is a forintosítás. Hiszen forintkölcsönt nem kellene forintosítani. Árfolyamkockázatról
szintén nem beszélhetnénk forintkölcsönök esetében. Egyszerűbb tehát a
devizakölcsönnek álcázás. Így a közvetlenül nem érintett lakosságnak nem tűnik
fel, hogy valami (sok minden!) nem stimmel.
2) A média
következetesen hangsúlyozza a törvényhozók álláspontját, hogy a Kúria által
kimondott állásfoglalás alapján döntöttek a piaci árfolyamon történő forintosításról,
miszerint az árfolyamkockázatot az
adósoknak kell vállalnia… A média
cinkos módon tartózkodik a Kúria állásfoglalásának pontos idézésétől, azaz
hallgat a mondat második feléről: …amennyiben
az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás megfelelő volt. (Nem pontosan
idéztem a jogi szöveget.) Vajon megfelelő volt??? És különben is, a Kúria egy
szóval sem mondta, hogy ebből az következik, hogy „szegény kormány” kénytelen a
hiteleket a napi árfolyamon átváltani. A Magyar Nemzeti Bank pedig gálánsan a
segítségére sietett a bankoknak, és a rendelkezésükre bocsátja a megfelelő
összegű devizát szintén a napi árfolyamon. Ezzel az ügylettel a Nemzeti Bank
150 milliárd forintnyi nyereségre tesz szert! Ha valaki esetleg eddig nem vonta
volna kétségbe, hogy a mi nemzeti bankunk sem nem magyar, sem nem nemzeti,
akkor most már nem lehetnek illúziói.
3) A média
következetesen hangsúlyozza a törvényhozók álláspontját, hogy azért is döntöttek
a piaci árfolyamon történő forintosításról, mert nem akarják, hogy a
forinthitelesek rosszabbul járjanak. Hogy jön ez ide?! Azt kell vizsgálni, hogy
jogos-e az árfolyamkockázatot egyoldalúan a hitelfelevőkre hárítani, avagy sem,
sőt, leginkább azt, hogy van-e egyáltalán létjogosultsága árfolyamkockázatról
beszélni, ha nem kapott devizát a hitelfelvevő. Ennek semmi köze ahhoz, hogy
ehhez képest mi a helyzet a más típusú kölcsönt felvettek esetében. Ha jogtalan
az árfolyamkülönbözet felszámolása, akkor törvénytelen azt bármilyen indokkal
nem visszatéríteni. Inkább az a célja ennek a magyarázatnak, hogy megosszák az
embereket. Hogy ne fogjanak össze a különböző típusú hitelt felvevő becsapott
emberek, azt sugallva, hogy az egyikük esetleg jobban járhat, mint a másik.
Oszd meg és uralkodj…
4) A
legnagyobb hazugság, hogy a média következetesen ismétli a törvényhozók
álláspontját, miszerint is a hiteles „mentőcsomagnak” köszönhetően 20-30%-kal
fognak csökkenni a hitelek törlesztőrészletei, és a hitelesek több millió
forintot fognak nyerni (mondom NYERNI!) ennek következtében. Mindkettő hatalmas
átverés. Előbbi egyszerűen számszakilag nem lehetséges, hiszen az a két dolog,
amit a rendelkezések rendbe kívánnak tenni, azaz a törvénytelen és indokolatlan
kamatemelések és az árfolyamrés alkalmazása, legjobb esetben is pár százalék
csökkenést hoz. Több milliót nemhogy nyerni nem fognak az emberek, de a
forintosításnak megfelelően sok milliót fognak veszíteni. Ugyanis a jelenlegi,
igen magas piaci árfolyamon történő forintosításnak köszönhetően a
hitelfelvételkor jóval alacsonyabb devizaárfolyammal számolt kezdőtőke most a
tetemes árfolyamkülönbözet miatt megnő. Ez feketén-fehéren azt jelenti, mintha
egy új, jóval nagyobb összegű hitelt vennének fel most az emberek, sőt
elfelejthetik az eddig években kifizetett törlesztőrészleteket is. Ezzel az új
szerződéssel a hitelfelvevő aláírja azt, hogy pl. anno nem 5 MFt-ot kapott kölcsön,
hanem 8,5 MFt-t. Valójában ezt a 3,5 MFt különbözetet a hitelfelvevő soha nem
látta! És az új szerződést aláírva ebből a rabszolgaságból bizony nem lehet
többé szabadulni, mert mostanra tanultak a bankok, és garantáltan kiveszik a
szerződésekből az eddigi hibás vagy kétes pontokat. A cél, hogy a korábbi
szerződések semmissé nyilvánítását elkerüljék, és egy új hibátlan(!)
szerződéssel bebetonozzák a nyerő pozíciójukat.
Ami a „nyerni”
szót illeti, szintén súlyos csúsztatás. Ennek az egyetlen szónak a használata
egy sor dolgot sugall: Azt, hogy lám-lám, mégiscsak nyernek a devizahitelesek,
ugye megmondtuk… és ezzel máris kapnak egy rossz pontot az átlagembertől, aki
sajnos általában ferde szemmel nézi, ha valaki más jól jár. Továbbá azt a tényt
is elferdíti, hogy nem nyernek a hitelfelvevők, hanem egyszerűen visszakapják, (pontosabban
betörlesztik a tőkébe) azt az egyébként pár százalékot kitevő összeget, amit
jogtalanul elvettek tőle a bankok (árfolyamrés+kamatemelések összege). Én ezt
nem a nyerés kategóriában sorolnám, mert az azt sejteti, hogy valami többletet,
valami pluszt kapsz.
5) A média
következetesen azt nyilatkozza, hogy az árfolyamrés és a kamatemelések miatt
visszajáró összegek olyan eredményre vezetnek, mintha a forintosítás kb. 180
Ft-os árfolyamon történne meg, azaz ugyanazt a kedvezményt kapják az emberek,
mint anno a végtörlesztők. Hasonlóan a 3. ponthoz, azaz a forinthitelesek és
devizások összemosásához, itt sincs a két dolognak egymáshoz semmi köze. Ez a
kis számolási bravúr viszont azt sugallja, mintha a kormány engedett volna az
árfolyamkockázat egyoldalú adósokra hárításából az adósok javára. Azt sugallja,
hogy lám-lám igyekezett mindkét fél (bank és adós) számára a kompromisszumos
megoldásra. A valóságban a
kormány egy árva forintot sem engedett az adósok javára, és teljes mértékben
eltörölte a bankok felelősségét az árfolyamkockázat hatásait illetően. A
kormány csak annyit ismer el, hogy visszajár az adósoknak az árfolyamrés
alkalmazása és a kamatemelések során jogtalanul elvett összeg. (Tehát a végtörlesztőkhöz
képest semmilyen könnyítést nem kapnak!) A két tétel (árfolyamrés+kamatemelések
illetve árfolyamkockázat) között pedig hatalmas számszaki különbség van!
Mondjuk inkább úgy, hogy az előző pontbeli hazug ígérettel, azaz hogy a
hitelezőkre komoly havi fizetéskönnyítés vár az árfolyamrés és a kamatemelések
visszatérítése miatt, elterelték a figyelmet arról a gyilkos alkuról, amit a háttérben
bankokkal kötöttek: Kap a nép egy kicsi koncot, ne hogy már azt mondja, hogy
teljesen kisemmizték, de a valódi és igazán tetemes összegek, amelyek az
árfolyamkockázatból erednek, és sokszorosát elérik az előbbi összegeknek, mind
a bankok zsebében maradnak.
6) Mindezt tárgyalási
és döntési sorozatot úgy vitte véghez a kormány a bakokkal karöltve, hogy a
szerződésekben szereplő másik felet, azaz az adósokat teljesen kihagyták az
egyeztetésből. A szemfényvesztés sorozatot pedig megfejelte a kormány a jövőben
mindenki számára üdvös megnyugvást hozó fair bank törvénnyel. És a fősodrású
média ezt is híven szajkózza tovább. Kicsit olyan érzésem van ettől, mintha a
bankokra eddig külön törvények vonatkoztak volna (végül is így is van), ezért
külön törvénnyel kell megerősíteni, hogy ugyan már tartsák be a mindenki másra
vonatkozó törvényeket. Különben saját maguktól nem természetes, hogy tisztességesen
járnak el az ügyfelekkel, és nem lopnak-csalnak-hazudnak?! Azt is bele kellene
írni ebbe a törvénybe, hogy ne öljenek embert?! Különben megteszik, ha külön
törvényben ezt nem tiltjuk meg nekik?! Ahogy sajnos meg is tették…
7) Sajnos a riporterek
többsége meg van félemlítve, többnyire még az olyan műsorokban sem mernek
rákérdezni a dolgokra, amikor a megfelelő, nem a pénzügyi és politikai által
felbérelt szakértőket hívják meg, és azok egyértelmű törvénytelenségre hívják
fel a figyelmet. Ilyenkor a riporterek, műsorvezetők többsége nem meri
firtatni, hogy ez esetben akkor hol vannak a jogi következmények, hol vannak a
törvényes számonkérések, és a valódi, mindenki által átlátható további
vizsgálódások. Inkább mélyen hallgatnak, mintha mindez teljesen természetes és rendjén
való volna. Ez azért probléma, mert a közszereplőknek komoly felelősségük van,
nemcsak azzal kapcsolatban, hogy hiteles hírforrások-e, azaz valóban
megfelelően tájékozatják-e a hallgatóságot, hanem egyben modellek is. Az ő
magatartásukat óhatatlanul is követi az emberek: „Ha Ő nem kérdezi meg, akkor nyilván így van ez rendjén. Ha nem meri megkérdezni, akkor nyilván okkal
fél, tehát nekünk is szemet kell hunynunk, vagy okunk van félni stb. stb. Ne
szólj szám, nem fáj fejem.” Pedig a média egyik fontos szerepe lenne a közélet
és a politika figyelése, féken tartása, oknyomozás, tényfeltárás, leleplezés...
Hát sok
mindent lehetne még írni erről a témáról, különösen arról, ami engem szakmailag
is komolyan foglalkoztat. Azaz mindaz az egészségügyi és közvetlen és közvetett
szociális károsodás, amely mindeközben érte az érintett embereket és a
családjukat. A fokozatos elszegényedés, a napi megélhetési gondok, majd a
végképp fizetésképtelenné váló emberek folyamatos fenyegetése és
egzisztenciális fenyegetettsége, a bizonytalanság stb. nagyon komoly
stressztényező. És azt már tudjuk, hogy a tartós és fokozott stressz komoly
testi és lelki betegségeket okoz. A folyamatos feszültség kikezdi az emberek
lelkiállapotát is, családok mennek tönkre, az emberek nem tudják végezni a
mindennapi munkájukat, a testi és lelki betegségeknek köszönhetően akár
munkanélkülivé is válhatnak, és máris bekerültek a lefelé vezető spirálba,
avagy ördögi körbe. Számosan öngyilkosok lesznek. Az embereknek ez a lassú
kivéreztetése attól, hogy suttyomban és látszólag tiszta kézzel, nem szemmel
látható fegyverrel történik, az én szememben még „hatalommal való visszaéléssel, csoportosan
(bűnszövetkezetben) elkövetett előre megfontolt szándékú, aljas indokból, nyereségvágyból,
különös kegyetlenséggel elkövetett tömeggyilkosságnak és hatalmas társadalmi
károkozásnak” felel meg. A legnagyobb bűnnek, ami elkövethető az
emberek és a társadalom ellen. Amint látszik, ez sokkal messzebbre vezet és
összetettebb probléma, mint pusztán az anyagi károkozás. Felelősségre kell
vonni minden érintettet, és felelniük kell a tetteikért, anyagi és erkölcsi
értelemben is.
Értelmes beszéd Matt Damontól a
polgári engedelmességről és a mai jogállamiságról. Jó, hogy világszerte ismert
emberek is szót emelnek, hiszen őket sokkal többen meghallják, mint a
magánembereket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése